Steiner Andor négy polgárit végzett, majd tizennyolc évesen beállt a Jókai tér 3. alatti Steiner István fémárugyárba rézesztergályosnak. Fizetést "megegyezés szerint" kapott, és több mint egy évig maradt a vállalat kötelékében. 1925-től 1929-ig ugyanott, ugyanabban a munkakörben tevékenykedett, de 1930. január elseje már más cégnél köszöntött rá. A lipótvárosi Kádár utca 6.-ban működő Steiner István Fiainál lett rézöntő, hogy aztán 1939-ben sikeresen letegye a fémesztergályos ipari mestervizsgát.

Önök persze jól sejtik, a nevek egyezése nem a véletlen műve. A Steiner cég már a századelőn jelen volt Budapesten. Az 1907-es iparjegyzék szerint Steiner Ármin és Ferenc császári és királyi udvari ércárugyárosok a Köztelek utca 6. alatt készítették a horgany és vörösréz épületdíszítményeket, az ebvédjegyeket, érmeket és horganyöntvény jelzőtáblákat - festett vagy préselt betűkkel -, akárcsak az érckoporsókat, a vörösrézből vert szobrokat és üzleti portálokat. Az ipart, mint láthattuk, Steiner István vitte tovább, majd következtek a fiai. Az 1942-es telefonkönyv adatai szerint hárman voltak: Miklós a Wahrmann utcában lakott, a már megismert Andor a Pozsonyi úton, László pedig a Tátra utcában. Az üzem viszont Angyalföldre költözött, a Klapka utca 7/A alatt jelezte a címtár.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy ebben az időben már Steiner Andor sem egyszerű fémesztergályosként szerepelt. A telefonkönyv fémáruüzem-tulajdonosnak, az útlevél gyárosnak nevezi. Ebben a minőségében látogatott el 1938 márciusában Csehszlovákiába, egy évre rá pedig a palesztinai vízumot is kiváltotta. De hogy erre az útra sor került-e végül, annak nincs nyoma a dokumentumban.

Azt is csak sejthetjük legfeljebb, hogy Steiner Andor lelkes tagja volt a budapesti automobilisták közösségének, hiszen 1923-ban, amikor sikeres vizsgát tett Szabó Lajos hivatalos szakértő úr előtt, mindössze tizenkilenc éves volt. Akkoriban 1860 magángépkocsi akadt a városban; már ez is jelentős mennyiség az 1920-as 501-hez képest. Nem csoda, hogy az 1910-ben meghozott jogszabály eleve előírta: "a vizsgázó köteles a vizsgán megfelelő hajtóerejű és fokozatú gépjárművel megjelenni. Amennyiben az időjárás kívánatossá tenné, a gépjármű kerekeit megfelelő számban antiderapanttal kell felszerelni".

De hát Steiner Andor vizsgájára júliusban került sor, aligha csúsztak azok a kerekek. Már korábban benyújtotta az orvosi igazolást, mely szerint "olyan szellemi vagy testi fogyatékosságban, mely őt a vezetésben gátolná, nem szenved". A rendőrhatóság megvizsgálta, nem forog-e fönn olyan ok, amely miatt a jelölt közrendészeti vagy közbiztonsági szempontból a vezetésre föl nem jogosítható. Ezután került sor magára a vizsgára. A szóbeli részben Steiner Andor a gépjármű működéséről és a közlekedési szabályokról adott számot, majd beülhetett a gépkocsiba, hogy ott is bizonyítsa a tudását. Kipróbálta a féket és a kormányt, begyújtotta a motort, és tett egy rövid próbamenetet. Utána egy gyenge forgalmú úton mutathatta be, hogyan tud kanyarodni, előzni, fordulni. Végül pedig jött a záróvizsga: legalább fél órán át kellett vezetnie az élénk forgalmú, belvárosi utcákon.

De, mint ennyi év után is láthatjuk, Steiner Andor jól szerepelt, és így "feljogosíttatott egy 16 lóerőnél gyengébb, benzinüzemű automobil vezetésére". Lefogadom, élt is a lehetőséggel, amikor csak tehette.

Hogy mi lett vele később? Erről viszont keveset tudok önöknek mondani. A Magyar Postatakarékpénztár által 1948. március 15-én kiadott Csekkszámla-tulajdonosok névjegyzékében még benne van a Steiner István Fiai cég. Az 1954-es telefonkönyvben azonban egyetlen Steiner fémáruüzem-tulajdonos neve sem lelhető föl. Úgy sejtem, akkoriban már Steiner Andor is rég búcsút inthetett a gépkocsijának.

Jogosítvány 1923-ból, amikor még csak 1860 magánautó volt a városban