Műszavalatok befogott orral

A Kálvin téri kioszk hűlt helyét magunk mögött hagyva csak a Nemzeti Múzeum túlsó sarkáig kell elballagnunk, hogy újabb históriába kezdhessünk. A Bródy Sándor utca sarkán lévő bérpalotában - Szkalnitzky Antal építette Fechtig báró számára 1875-ben - a ház elkészültekor nyomban megnyílt a díszes kávéház is. Eleinte gazdája, Schodl kávés nevét viselte. A "Sódli" egy későbbi tulajdonosváltáskor, úgy száztíz éve kapta mai nevét. Bizony, a mait, ugyanis azok közé az egy kezünkön megszámlálható pesti matuzsálemek közé tartozik, amelyek háborúkat, gazdasági válságokat, államosítást túlélve ugyanazon a helyen, néven és nagyjából ugyanazon funkcióban most is működnek. Nagyjából, mondom, mert a cégéren ugyan ott hívogat a "kávéház" szó, de a belépő éttermet, mégpedig jó, elegáns, és ehhez mérten drága éttermet talál az eredeti csempével burkolt falak között. (A gyönyörű burkolat a közhiedelemmel ellentétben nem a pécsi Zsolnay-gyárban, hanem a "Fischer-féle porcellán- és majolika-gyár Rt."-nél, a Dob utca 65.-ben készült - igaz viszont, hogy 1895 után abból a kis manufaktúrából lett Zsolnayék pesti fióküzeme.)

Lépjünk hát be illő áhítattal, mondjuk az 1890-es évek vége felé vagy a XX. század első évtizedében. Tudósok szentélyében járunk, a krónikás is suttogóra fogja a hangját. Az ő asztaltársaságaikról csak a XIX. század végétől olvasható itt-ott valami említés (kivéve Keresztesi Szabó József biharszalacsi református prédikátor 1790-es útinaplóját, amelyben említést tesz "jeles literátorokkal, Schönvizner, Horányi és Miller professzorokkal" a Fehér Farkasban történt eszmecseréjéről). Ezek a körök zártabbak, egységesebbek voltak, mint az irodalmárok, festők, színészek csoportjai. Mindemellett a bölcsészek és társadalomtudósok szívesen fogadtak írókat, művészeket, a természettudósok közé pedig orvosok, mérnökök, tudományos érdeklődésű nagypolgárok is jártak. A Múzeum asztaltársaságai teljesen érthetően a két

nagy szomszéd, az egyetem és a múzeum kiválóságaiból szerveződtek.

Csitt, ne zavarjuk a professzorok duruzsolását, biztosan valami nagy tudományos problémáról vitatkoznak… Egyikük épp felolvas valamit. Igazi bogaras professzornak látszik, mint Ady barátja, Bányai Elemér - alias Zuboly - tudósít: "különös ismertető jelei: egy kézi táska, melyet mindig magával hord… továbbá: torzonborz hajzat és télen-nyáron egyazon ruha, melyben egy Jókai-féle érdekes Korcza-uram alak foglal helyet."

Ejha! Mi ez a mennydörgő hahotázás? Még a szomszédos asztaloktól is odagyűlnek. A pincér is ott somfordál, neki is csorog a könnye a röhögéstől.

Legnagyobb sajnálatunkra nem idézhetjük, ami elhangzott. Lőwy Árpád egyik költeménye volt. Az álnév mögé rejtőzött torzonborz férfiú

dr. Réthy László régész, a Nemzeti Múzeum éremtani gyűjteményének vezetője, aki asztaltársasága szórakoztatására szellemes, de irdatlanul trágár költeményeket ír - időről időre még nyomtatásban is megjelennek -, a térdüket csapkodó, cvikkerüket törülgető urak pedig kollégái és tudós barátai, a Lőwy Árpád-kör tagjai. Ebbe a társaságba a legnehezebb a bejutás, a jelölteket vallatásnak vetik alá. Zuboly szavaival élve: "…nem jámbor általánosságokra kell gondolni, hanem amolyan hat nyüstös fogásokra, melyek kimondhatatlan csattanókkal kezdődnek és ugyanolyan csattanásokkal végződnek".

A tagok közé tartozik herceg Odeschalchi Artúr, Endrődy Sándor, Henszlmann Imre, Thaly Kálmán, Pulszky Ferenc, Thallóczy Lajos, id. és ifj. Szinnyei József, Radó Emánuel és Rákosi Viktor (Sipulusz). Mára szinte mindnek utcája, de legalábbis emléktáblája van Budapesten.

No, válasszunk mégis mutatóba valami nagyon szelídet az egyik Lőwy Árpád-kötetből? A kompánia tagjaihoz szóló vaskos köszöntők és verses levelek mellett olyan szövegek is akadnak benne, ahol kávéházi alkalmazottak is megjelennek, például a kasszírnő az "Amerikai párbaj" címűben. "Kasszírkisasszony, szép Ninuska / Csodálkozva rázta fejét, / S egy úrtól kérdé meg, hogy »Mi az, / Húzni fehéret s feketét? «// »Az hogy, ki fehéret húz, - győztes, / S menyasszonyát öleli át, / A másik - ki feketét húzott: / Vesztes és meglövi - Magát..."

Réthyék köréből sokan át-átülnek Kuzsinszky Bálint régészprofesszornak, az aquincumi feltárások igazgatójának törzsasztalához is. Ott a kedvenc mulatság "műszavalatok előadása befogott orral": "valaki... mint a zsinagógákban az előimádkozó, elolvasta bizonyos versnek az első négy sorát, mire a társaság többi tagjai befogták orrukat és az orrcimpák összeszoritása által támadt komikus orrhangzással mondták rá a refrént. Ebből az előadásból hetekre szóló tréfák keletkeztek, és jaj volt annak a költőnek, akit ilyen interpretálásra alkalmasnak ítéltek..." - meséli Zuboly.

A harmadik sarokban is verseken röhögnek? A kiváló néprajzkutató, nyelvész és műfordító Vikár Béla 1932-ben Nevető rímek címmel gyűjtötte kötetbe barátai szórakoztatására majd ötven éven át írott költeményeit, amelyek között kávéházi tárgyú gyöngyszemek is akadnak. Kedvencünk egy női kucséberről szóló, "Kávéházi kereskedelem" című kétsorosa: "Szája és más lika tárul: / Műselyem-máslikat árul." A Vikár-asztalok névsorát csak a versbeli említések, ajánlások alapján tudjuk öszszeállítani: a számtalan híresség között szerepel Berzeviczy Albert, Markovits Iván gyorsíró, Budenz József, gróf Festetich Géza, báró Szalay Imre, Szinnyey József, Négyesy László és még sokan mások.

Mondjuk még, hogy Kiss József vezérletével egy ideig itt, a Múzeumban készült A Hét? Hogy később itt szerkesztette a Modern Könyvtár remek sorozatát Gömöri Jenő?

Legközelebb másféle, de nem kevésbé jó kedélyű asztalokhoz: a természettudósok közé telepszünk.

A Múzeum kávéház a Kiskörút és a Sándor utca sarkán
A Múzeum kávéház a Kiskörút és a Sándor utca sarkán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.