Az antiszemitizmus története nem Hitlerrel és Szálasival kezdődött, és ez a szégyenletes tradíció nem is ért véget bukásukkal. A cigányellenességet sem a nácik és a nyilasok "találták fel", és a jelenséggel ma is naponta találkozhatunk. A modern Magyar Köztársaság tizenötödik évében úgy tűnik, hogy a zsidókkal és romákkal szembeni előítéletesség még mindig része rendszereken átívelő közös örökségünknek. Mindez közös szégyenünk.

Németország

A nácik a császárságtól és a Weimari Köztársaságtól örökölték a "cigánykérdést". Német tudósok már a XX. század elején sürgették a cigányok elleni fokozott állami fellépést és a vegyes házasságok betiltását. 1926-ban Bajorországban megszületett "a cigányok, csavargók és munkakerülők" elleni törvény, a poroszok "bűnöző életmódúaknak" minősítették a romákat. Ha a roma gyermekek nem tudtak németül, akkor szellemi fogyatékosként intézetekbe kerültek, az állandó munkahellyel nem rendelkezőket munkatáborokba, dologházakba zárták. A cigánypolitika lényege 1933-ra adott volt: a romákat a hatóságok alsóbbrendű, bűnözésre hajlamos, a társadalomra veszélyes elemeknek látták. A nácik valójában csak azt valósították meg, amit a radikálisok már régóta követeltek. Mivel a romák csak 28 ezren voltak, nem készült cigánytörvény, így főleg a zsidóellenes jogszabályok biztosítottak jogalapot üldözésükhöz. Sok cigányt kényszerrel sterilizáltak, másokat "a közbiztonság veszélyeztetése" címén tartóztatták le, a nürnbergi fajtörvények alapján őket is eltiltották a vegyes házasságoktól. A cigánykérdés a Himmler SS-vezér alá tartozó rendőri szervek hatáskörébe került. 1936-ban a berlini olimpia előtt "bűnmegelőzés" ürügyén megkezdődött a romák tömeges letartóztatása. Az első ún. "cigány tábort" a berlini külvárosban, Marzahnban állították fel. Kutyás rendőrök őrizték a szögesdróttal körülvett tábort, az internált vándorcigányok ezreire két WC és három kút jutott. Az anschluss után megkezdődött a 11 ezer osztrák cigány üldözése. A családokat táborokba zárták, a legnagyobb a burgenlandi Lackenbachban volt. 1939-ig több ezer német és osztrák romát hurcoltak koncentrációs táborokba.

A romák sorsát jelentősen befolyásolta a náci fajtudomány. Egyesek "idegenvérű ázsiaiként", mások indiai eredetű, igazi árjaként azonosították őket. 1936-ban dr. Robert Ritter vezetésével megkezdődött egy átfogó felmérés. 19 ezer cigányt vizsgáltak meg "tudományosan" és faji tisztaság szempontjából öt csoportba sorolták őket. 80-90 százalékuk a fajilag értéktelen "keverék" kategóriákba került. A cigányok jövőjét a háború kitörése után is a nácik zsidópolitikája határozta meg: 1941-ig a kiűzés, ezután pedig a megsemmisítés volt a fő irányelv. Bár a két áldozati csoport sorsa sok tekintetben hasonló volt, lényeges különbség, hogy a zsidókkal ellentétben a nácik sohasem törekedtek valamennyi roma kiirtására. Míg korra, nemre, vallásra és állampolgárságra való tekintet nélkül minden zsidót halálra ítéltek, addig jelentős roma csoportokat (például az iszlám hitű bosnyák és bolgár cigányokat) egyáltalán nem üldöztek. A fajtudósok véleménye alapján a nácik elsősorban a vándorcigányok és a "keverékek" likvidálására törekedtek.

Roma holokauszt

Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmann a cigányokat is egy "zsidó rezervátumba" akarta áttelepíteni. A terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma került Lublinba. 1941 őszén Hitler elrendelte a Birodalom megtisztítását a zsidóktól. Az akció keretében 5 ezer osztrák cigányt is a lódzi gettóba vittek. 1942 elején a chelmnói haláltábor gázteherautóiban végezték ki őket. 1941 nyarán, a szovjet területeken megkezdődött a zsidók megsemmisítése. Az SS és a rendőrség speciális egységei zsidók százezrei mellett több ezer "aszociális" cigányt lőttek agyon. Szerbiában a megszálló németek 1942 augusztusára megoldották a zsidó- és a cigánykérdést: agyonlőtték vagy teherautókban gázosították el őket. Lengyelországban 13 ezer vándorcigányt öltek meg, sokakat a zsidó gettókba küldtek, a varsóiba 1942 tavaszától bolgár és magyar állampolgárságúak is érkeztek. Őket a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el. Nyugaton a kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek pár száz belga, holland és olasz vándorcigányt hurcoltak keletre. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült.

A nácikkal szövetséges államokban eltérően alakult a romák sorsa. A horvát usztasák 20-25 ezer, a románok 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Szlovákiában néhány száz vándorcigányt kényszermunkára vittek, és SS-egységek százakat végeztek ki, a települések szélére költöztetve azonban 30 ezren túlélték a háborút. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát irtották ki.

Magyarország

Magyarországon a cigánykérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek, mint a zsidókérdés. Bár idénymunkásként, vándoriparosként vagy muzsikusként sok tízezer roma kapott szerepet a helyi közösségek életében, a társadalom egy jelentős része rasszista előítéletekkel viseltetett velük szemben. A romaügy Magyarországon is főleg közbiztonsági kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele. A rendészeti fellépés nálunk is elsősorban az ún. "kóbor cigányokra" korlátozódott. 1928-tól évente kétszer előírt országos "cigányrazzia" keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták vagy szigorított dologházakba zárták őket, 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyek kiadását. Radikális javaslatokból Magyarországon sem volt hiány. A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László főszolgabíróként már a harmincas években követelte, hogy a "bűnöző oláhcigányokat" zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. Egy kollégája minden "élősdi" cigány családot munkatáborba akart záratni, volt, aki javasolta, hogy a romákat "hatéves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék". Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke a harmincas években a helyszínen tanulmányozta dr. Ritterék adatbázisát. A harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a vérkeveredés a cigányokat, "ezt az alacsonyabb rendű fajt is tönkreteszi", és a nürnbergi fajtörvény alapján javasolta a vegyes házasságok betiltását. Ravasz László református püspök egy rádióprédikációjában így fogalmazott: "Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs." Az első deportálási elképzelések az 1938-1941 között viszszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat is sújtották: 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel, Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer "hontalan" zsidó mellett cigányokat is deportáltatott Galíciába, ahol valószínűleg kivégezte őket az SS.

A kétségkívül létező hasonlóságok mellett a magyar zsidók és cigányok sorsa jelentős mértékben eltért egymástól. A zsidókkal ellentétben a romákat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg Hitlerék többször követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a cigánykérdés napirendre sem került. Jellemző, hogy 1944-ben a "végső megoldást" Magyarországon levezénylő Eichmann nem foglalkozott a körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal. Előfordult, hogy a magyar zsidók és romák az ellenkező oldalra kerültek. A kistécsői gettó lakóit építkezésen dolgoztatták, cigány munkafelügyelőik ok nélkül verték őket. A nagyszöllősi gettóba a helyi lakossággal együtt a romák is bejártak fosztogatni. 1944 szeptemberében egy zsidó munkaszolgálatos század tagjait a cigány keretlegények folyamatos verés közepette dolgoztatták.

A cigánykérdés csak 1944 nyarán vált fontossá. Augusztusban elrendelték 50-60 cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta. Most tucatnyi helyen a romák kerültek cigánygettókba. A nyilas hatalomátvétel után megkezdődött a cigányság szervezett összegyűjtése. Az orosz előrenyomulás miatt ez főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi Csillagerőd volt, ahová több ezer romát hurcoltak. Az itt fogva tartottak a nyári zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylődtek. Sokan belehaltak az éhezésbe és a bántalmazásba. A romaellenes akció nem a cigányság egészének fizikai megsemmisítésére irányult: Komáromban kiválogatták a munkaképeseket, a gyermekes anyákat, az öregeket hazaengedték, de sokszor 13-14 éves lányokat munkaképesnek nyilvánítva mégis visszatartottak. A kiválogatottak Dachauba és Bergen-Belsenbe kerültek, ahol sokakat meggyilkoltak, Ravensbrückben pedig különösen sok fiatal magyar roma lányt sterilizáltak. Magyarországon több tömegkivégzésre is sor került. Csendőrök és nyilasok Szolgaegyházon, Várpalotán, Lajoskomáromban és Lengyelben több száz romát - köztük gyermekeket és nőket - lőttek agyon. A magyarországi roma holokauszt legalább 5000 életet követelt. Az üldözöttek száma tízezrekben mérhető.

Auschwitz-Birkenau

Himmler 1942 decemberében elrendelte, hogy a cigányokat deportálják Ausch-witz-Birkenauba. 1944 nyaráig 15 országból összesen 23 ezer európai cigányt hurcoltak ide, közülük legfeljebb négyezren távoztak élve. Többségüket Németországból, Ausztriából hozták, de legalább 34-en (0,16%) magyar állampolgárok voltak. (Több száz burgenlandi cigány Trianonig magyar állampolgár volt, ezért van az áldozatok között sok magyar nevű roma, Horvát, Lakatos, Kolompár, Sárközi.) A Birkenau BIIe szektorában felállított cigányláger története jól jellemzi a nácik bizonytalan romapolitikáját. Bár a romákat elvileg azért hozták a lágerba, hogy ott halálra dolgoztassák őket, valójában egy újabb családi tábort hoztak létre. A többi fogolytól eltérően a cigányokat nem szelektálták (azaz érkezéskor nem ölték meg a gyerekeket és a munkaképteleneket), a családok együtt maradhattak, dolgozniuk általában csak a saját táborrészük kiépítésénél kellett. A zsidókkal, lengyelekkel ellentétben a romák haját nem borotválták le, megtarthatták civil ruháikat, sőt a magukkal hozott tulajdonukat is visszakapták, a terhes nők szülhettek. Auschwitz parancsnoka, Rudolf Höss szerint Himmler egy további faji kutatásokra használható cigányrezervátumot akart itt berendezni. A terv totális kudarcba fulladt. A rendőri szervek igyekeztek minél több romától megszabadulni. Még a negyed- nyolcadcigányokat - köztük több száz roma származású Wehrmacht-katonát - is deportálták. Az egész cigány tábor éhezett. A roma családfők eladták javaikat a kantinban, csak hogy etetni tudják szeretteiket. Később a fiatal lányok tartották el a családot: zenéltek, táncoltak, végül élelemért cserébe eladták testüket az SS-eknek. Az éhező, legyengült gyerekek mozdulatlanul ültek a számukra kialakított játszótéren. Hamarosan járványok törtek ki, és naponta több tucat hullát vittek a krematóriumokba. Birkenauban 371 roma gyerek született. Valamennyien itt pusztultak. A cigány tábor főorvosa, dr. Mengele több ezer tífuszos cigányt küldött gázkamrába. A "Halál Angyala" arcüszkösödésben (noma) szenvedő cigány gyerekeken kezdte meg álorvosi kísérleteit, majd az ikreken folytatta. Himmler meglátogatta a cigány tábort és a szörnyű körülmények láttán utasította Hösst, hogy a romákat semmisítsék meg. 1944 tavaszán megkezdődött a munkaképesek átszállítása más lágerekbe. A cigány tábor felszámolását május 16-ára tűzték ki. Nem véletlenül: aznap érkeztek meg az első magyar zsidó transzportok, nekik kellett a hely. Egy SS azonban informálta a cigányokat, és a romák késeket, botokat ragadva ellenálltak. A megdöbbent SS-ek visszavonultak, nem kockáztathattak meg egy felkelést a magyar akció első napján. A cigány tábor története 1944. augusztus 2-án ért véget, amikor egy szelekciót követően 1408 munkaképes cigányt más táborokba vittek. Éjszaka az SS körülvette a tábort, az ellenállást kutyáikkal és fegyvereikkel megtörték. 2897 cigányt teherautókon hurcoltak a krematóriumokhoz. A vetkőzőkben a szerencsétlenek így kiabáltak: "Német állampolgárok vagyunk! Nem csináltunk semmi rosszat! Élni akarunk!" A krematóriumban szolgáló zsidó Sonderkommando egy tagja szerint az SS-ek zavarban voltak, hiszen sokan jóban voltak a cigányokkal, akiket még Höss is kedvenc foglyainak nevezett. Mengele is ellenezte az akciót, végül mégis saját kocsiján vitte a bujkáló gyerekeket a krematóriumhoz. Hajnalban a cigányokat elgázosították, holttestüket az V. krematórium melletti gödrökben égették el. Éjjel Mengele magyar zsidó kórboncnoka, dr. Nyiszli hét pár cigány iker hulláját boncolta fel. A doktor szívbe adott injekciókkal ölte meg őket.

Előítéletek rabságában

Naivitás lenne azt gondolni, hogy a szenvedés automatikusan tudatos sorsközösségbe kényszerítette a zsidókat és romákat. Gyakran éppen ennek az ellenkezője történt, és még az áldozatok is rasszista előítéletek alapján ítélték meg egymást. Sok zsidó lenézte a cigányokat. Amikor 1941-ben 5 ezer osztrák cigány érkezett a lódzi gettóba, annak vezetője, Chaim Rumkowski elmondta a németeknek, hogy a zsidók nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. "Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak." Kérésére a nácik a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat. Egy munkaszolgálatos század 48 zsidó tagját egy Nyári nevű cigány honvéd azzal óvta meg, hogy a nyilasok előtt szerbnek hazudta őket. A zsidókat érezhetően meglepte, hogy megmentőjük csak "egy közönséges cigány volt". A birkenaui cigány tábor egyik magyar zsidó túlélője számára természetes volt, hogy minden ottani cigány bűnöző. Egy sorstársa gúnyosan jegyezte meg, hogy a létszámellenőrzések azért tartottak órákig, mert a cigányok még számolni sem tudtak. Paradox módon a német állampolgárságú, "árja" romák a fajelmélet hatására sokszor alacsonyabb rendűként tekintettek a zsidókra, sértegették, megalázták őket. Mauthausenben még a cigány nők is zsidóztak. Több magyar zsidó észrevette, hogy a "cigányok elérhetetlen magasságban trónoltak a zsidó Häftlingek felett" és egyes romáknak "derogált, hogy a zsidókkal egy szintre kerültek". Nem tévedtek. Szociológiai kutatások kimutatták, hogy a táborokban 17 kategóriába sorolt foglyok közül hatalmi potenciál tekintetében a romák álltak az utolsó előtti helyen. Az utolsók a zsidók voltak. Ez a minimális különbség alulról nézve áthidalhatatlannak tűnt. Több tucat visszaemlékezés szerint a német roma kápók különösen brutálisan bántak a birkenaui cigány táborba hurcolt magyar zsidókkal: botokkal ütötték őket, sokakat agyonvertek, ellopták élelmüket, erővel elvették a cipőjüket. Az atrocitásokat számos zsidó a kápók cigány származásával magyarázta. Tévedtek. A magyar zsidó nőket a szlovák zsidó "blokkovák" hasonló intenzitással kínozták. Kápóként a verés a "munkájukhoz" tartozott, másrészt Auschwitzban a jóság gyengeség volt, gyengék pedig nem sokáig maradhattak funkcionáriusok. A szlovák nők meg is mondták: gyűlölik magyar hitsorsosaikat, mert míg ők 1942 óta raboskodtak itt, azok két évvel tovább élhettek normális emberi életet, ehettek rendes ételt. A cigány kápók azért verték a zsidókat, mert kápók voltak, és sok ezer roma társukhoz hasonlóan ők sem akartak éhen halni. Birkenauban a dolgok gyakran a fejük tetejére álltak: a háború előtt általában jóval tehetősebb magyar zsidók most irigyelték a cigányokat, akik hozzájuk képest "elegánsan öltöztek", akiknek volt hajuk. A táborokban a szerencse azonban gyorsan fordult: néhány héttel később a magyar zsidók a barakkokban lapulva remegve hallgatták, amint likvidálták a cigány tábort: "Szívszorongva figyeltük a nehéz teherautók zúgását� sűrűn fordultak a láger és a gázkamra között� Szívbe markolóak voltak a sikolyok, a segélykiáltások." A kiürült cigány tábort ekkor a magyar zsidók foglalták el, akik végre betakarózhattak az elgázosított romák takaróival�

Azóta 60 év telt el, és most a roma áldozatokra emlékezünk. Ezúttal talán közösen. Mi valamennyien, romák, zsidók, magyarok.

Kádár Gábor - Vági Zoltán
A szerzők történészek