Nagy színésznő lesz, vagy egy nagy...

A Kálvin téri Bátori-kávéház második nagy korszakának történetét ott kell kezdenünk, amikor egy Rudolf von Beyer nevű bohém katonatiszt, akinek bárói családja Flandriából települt Berlin környékére, az 1830-as években beáll az osztrák hadseregbe, és Magyarországra helyezteti magát.

Itt elvesz egy ugyancsak német ajkú baroneszt, s boldogan élnek vidéki birtokukon. A szabadságharcban Von Beyer a magyarok oldalára áll. Honvédkapitány, Lipótvár parancsnoka lesz. Amikor a várat föl kell adni, Rudolf és felesége menekülni kényszerül, s eközben - 1848 zord telén - megszületik a kisfiuk, Marcell.

A fiú hányatott, zaklatott gyerekkor után bányamérnöki diplomát szerez Németországban, de aztán valamiért úgy dönt: szülőhazájába települ. Az 1880-as évektől vas- és rézáru-kereskedéssel foglalkozik, az Erzsébet körúton van egy kis üzlete. Feleségül vesz egy nála húsz évvel fiatalabb dalmáciai olasz leányt, aki három gyermekkel ajándékozza meg. Életük békésen folyik - amíg bele nem zúdul néhány kockakő.

"1905 májusában a Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán bóbiskoló hordárok és parádéskocsisok hatalmas, csörömpölő zajra riadtak.

Egy anarchista társaság, amely a Pipa utcai kávémérésben, a kofák eldorádójában jól meg is szívhatta magát, betörte a Báthory-kávéház tükörablakait. Mire a rendőrség megjelent, a térről az ablakon át is be lehetett lépni a terembe" - tudósít e családtörténetben kalauzunk, Galsai Pongrác.

Bátori Mihály utódát, Morvai Ferenc kávést ideg-összeroppanással szállítják Schwartzer Ferenc híres budai elmegyógyintézetébe. (Emlékszünk? Ady kedves Délivasút kávéházától egy ugrásnyira, oda, ahol most az Onkológiai intézet működik.) Felesége - miért, miért nem - a család jó barátját, Beyer Marcellt kéri meg, hogy a betegség idejére vegye át az üzlet vezetését. Ez az okos, ironikus, lobbanékony ember, aki vastag szemüvege mögül meglehetős szigorral néz a világra, elvállalja. Az átmenetinek induló állapot hamarosan véglegessé válik: Beyer egy év után megvásárolja a Bátorit, s mint jó kávéshoz illik, családostul oda is költözik a kávéház épületébe.

Milyen volt az üzlet Beyer idejében?

"… nem tudta eldönteni, hogy császári és királyi »Kaféhaus« legyen inkább, vagy kispénzű emberek tanyája? Egyszerre volt fennhéjázó és kisstílű. Az aranyfüstös mennyezet alatt régimódi bádogasztalok sorakoztak, s főzelék-feltétszag kevergett. De más nyelveken beszélt a kávéház közönsége is. Kinn, az aszfaltkertben és a tükörablakok mögött jobbára írók, művészek és egyetemi hallgatók vitatkoztak, az úgynevezett Balszélfogó Társaság: élén a fiatal Kosztolányi… aztán Juhász Gyula, Hevesi Sándor, Márkus László, Kürthy György. Pethes Imre, a színész félrevonulva, egyedül ropogtatta a nádszéket. Ő már öreg volt, negyvenéves, sikeres ember. Hatvany báró, akkor még csak dúsgazdag műkedvelő és világfi, a Nyugati pályaudvaron ezt a címet mondta be a fiákeresnek, ha külföldi útjairól hazatért… Beljebb, az Ybl Miklós tervezte boltívek alatt már civilek ültek: tanárok, ügyvédek, kereskedők, nyugdíjasok; a kávéházak élő berendezési tárgyai. A játékteremből a biliárdgolyók halk csontkoccanásai hallatszottak."

A Balszélfogó társaság hamarosan áttelepedett ugyan a József körúti Baross kávéházba, de a Bátori vonzereje nem csökkent: egyetemisták, fiatal színészek, költők és más "lumpen" elemek továbbra is előszeretettel látogatták. Ebben szerepet kapott immár az a törékeny csitri is, aki "naponta hússzor is megjárta az utat a harmadik emeleti lakás és a kávéház között, de mindig úgy lépett be az ajtón, mintha szülei tilalmát megszegve, kíváncsiságból surrant volna a helyiségbe. Reggel… illően köszönt a korai vendégeknek, majd a terem végében fönntartott családi asztalnál fölhajtotta a reggelijét… délben már újra ott volt, táskáját levágta egy székre, s most már az öröm védelme alatt röpködött a termekben; kedvessége mindenkire rászállt, kivénhedt kártyakibicek, az utcát lornyonozó kávéházi satrafák, a szeretettől elszokott agglegények hiúságát melengette…"

Balassa Imrének, az akkor még csak leendő zenekritikusnak és ügyvéd fivérének is megakadt a pillantása a száguldó csitrin: "élénk, különös tekintetű szeme volt, piros arca, lobogó fürtjei, matrózgalléros iskolai blúz volt rajta.

- Te - szólalt meg a bátyám, - láttad ezt a kis kávéslányt? Hogy belénk nézett! Ebből még lesz valaki… Nagy színésznő, vagy nagy…"

A kislány valóban nekivág a színiakadémiának. Első szerelme, Sztrakoniczky Károly, a csúnya, de sziporkázóan okos, szellemes kritikus és újságíró még tintás-nedvesen kapja ki Szép Ernő kezéből a Bátoriban azt a halhatatlan verset, amelyet az égőszemű kamaszlány kinőtt matrózblúzában a felvételi bizottság - Csillag Teréz, Császár Imre, Gál Gyula, Ujházi Ede - arcába kiált. "Kérem, én még nem játszottam, / Nem játszottam, / Nem játszottam, / Játszani szeretnék mostan!"

Egyhangú döntéssel felveszik.

A családdal viszont hamarosan nagy és tragikus dolgok történnek: a kávéház 1911-ben bezár - a ház új gazdája úgy dönt, csipkeüzletet nyit a helyén. Beyer Marcell a téren felállított, ideiglenesnek szánt üvegpavilonban próbálja új életre kelteni üzletét. "Ragyog hatalmas, körbefutó tükörablakaival, mint egy kivilágított akvárium. Az ablakok mögött páfrányok, délszaki növények zöldellnek. Fent, az épület tetején terasz működik, a hold ingyenvilágításában. A tulajdonos… ezüst evőeszközöket vásárol: ezüst kávéstálcát, hamutartót, fogvájó-hengert, sószórót" - meséli Galsai. Mindhiába: a Bátori tönkremegy, Beyer Marcell pedig 1919 októberében örökre lehunyja szemét. A család kiköltözik a Kálvin téri házból. Később aztán a pavilont is lebontják.

Nagy és tragikus dolgok, igen. De közben már szárnyal egy óriási színésztehetség, elindult nagyívű és tragikus végű pályáján a Bátori kávésának kislánya. Ekkor már úgy hívják: Bajor Gizi.

A Bátori-kávéház kioszkja a Kálvin téren
A Bátori-kávéház kioszkja a Kálvin téren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.