Hogy pontosan mikor nyílik a kávéház, nem tudjuk, de 1877-ben már rég az a Bátori Mihály a gazdája, akinek a nevét a tulajdonosváltozások után is viselni fogja, később már Báthoryként, holott a derék kávésnak semmi köze az erdélyi fejedelmekhez. (A szakmában viszont fejedelemmé vált: 1880 és 1889 között ipartestületi elnök, s amikor hajlott korára való tekintettel lemond, kartársai egyhangúlag választják díszelnökké.)

Az avatott emlékező, Magyar Elek szerint Bátorinál "valami családias intimitást, levendulás hangulatot talált a pesti ember… A jóságosarcú, kedves biedermeyer-asszonyság, Bátori mama naphosszat ott ült a kassza melletti kerek asztalkánál és szorgalmasan sodorgatta selymes, hosszuszálú kirből, purzicsánból a jófajta cigarettát, kis porcellántányérokra rakosgatta, Ferenc, a vén házibútor, a csoszogó lépésű, fogatlan főpincér pedig, aki minden krajcár borravalót külön köszönt meg, széjjelhordta a biliárdozó uraknak - ingyen, ráadásul az öblös pohárban gőzölgő, cikóriamentes feketekávéra."

Krúdy is derűsen emlékezik: itt "körülbelül mindenki megfordult, akit az éjféli vagy éjfél utáni óra a Belvárosban ébren talált. Jó, nagy kávéház volt… otthont adott mindazoknak, akik akár csak a szomszédos Elked-, akár a Vámház körúti Kis Szikszay és a Vásárcsarnok-féle vendéglőkben megunták a kocsmai életet… Az akkori ínyencek egy-egy Báthory-pirítós kedvéért szép utat tettek meg. Kártyázni, biliárdozni, újságot olvasni, társalogni, politizálni mindig kényelmesen lehetett a kávéház nagy kerek asztala körül álldogáló nádfotelekben, mert zenészek hál\'isten nem jártak a kávéházba. (A szemközt lévő Ringer kávéház volt a tanyájuk.)"

Lássuk csak közelebbről azt a pirítóst! "…közepébe fogvájó volt szúrva, a fogvájón pedig egy gerezd fokhagyma. Egyébként jó zsíros volt a pirítós kenyér, nem is lehetett csodálkozni, amikor a vendég, elfogyasztása után, azt kérdezte Seemann Károlytól:

- Van még abból a vadkerti zöld borból, amit egyszer itt parádi vízzel ittam?

Természetesen volt még a vadkerti zöld borból, mert az ilyesmi sohase fogy ki egy jó kávéházból. A főpincér egyszerre két parádi vizes üveget állított tálcán a vendég elé, mert a zöld bort régi parádi vizes üvegekben szolgálták fel. Csak a dugaszolásban volt különbség."

A méretes "huszárrostélyost" egy jókora darab, gusztusos, kis kockákra bevagdosott, ív alakúra hajlított sült szalonna is kísérte, s nemcsak a saját termésű vadkerti és a parádi megfelelő arányú keveréke (becsületes helyi nevén "ződike szódikával"), hanem a szilvórium és a "koporsó" - borovicska, azaz borókapálinka - is csúszott rá.

Figyelmes kávésnak persze az érzékenyebb gyomrokra is gondja van. Mit mesél még Krúdy? "[A vendég] így szólt Károlyhoz:

- Tudja, kedves barátom, mihez volna »gusztusom«?

- Slágerhez - felelt a pohos főpincér szemrebbenés nélkül. - A mi slágerünk a párizsi ecettel, olajjal, hagymával feldolgozva. Külön gyártja nekünk a párizsit a hentesünk. [...]

- Helyes. Párizsit fogok enni ecettel, olajjal, kicsit megborsozott, karikára vágott hagymával. De közben nem mondhatok le egy pohárka diópálinkáról.

Így szólt a vendég, és ugyanakkor elvonva tekintetét a mennyezetről: a kávéházi kasszában ülő idősebb és terjedelmesebb hölgyre irányította, mintha megértést keresne. A hölgy mosolyogva és igenlően intett a kávéházi kasszából, és mint egy régi operaénekesnő, oly dallamosan mondta:

- Hogyne volna diópálinka a Báthory kávéházban! Habár ez más kávéházakban nem szokásos..."

A vendégkör? Magyar Elek szerint "délután az öregeknek állt a világ: Ferenc előkereste a pipatóriumból a stamgasztok [törzsvendégek] szépen kiszítt - bajuszmentes - tajtékpipáit, fidibusszal is szolgált s úgy ebéd után a rózsaszínű muskotály[dohány] édes, megnyugtató illata úszott a csendesen politizáló »polgárasztal« körül."

Éjszaka aztán átvette a hatalmat a bohém fiatalság. Egy májusi hajnalon ifjú evezősök spicces kompániája asztalt, székeket, és "sok-sok fehér kupakos Veuve Cliquot-t" vittetett ki a szökőkúthoz, a lóvasúti sínekre. Megmártóztak a medencében, ott marasztották a Ringer hazafelé induló prímását, törték becsülettel a poharakat. "Előkullogott régi idők kísértete, az alabárdos éjjeli bakter, de csak azért, hogy szépen felköszöntse az ifiurakat, kapott is érte kravátlis szivart, meg kéjesen csiklandozó francia pezsgőt. Egyszerre csak nagy hűhóval, csengőszóval közeledett… egyenest neki a társaságnak egy emeletes alkotmány, az első lóvonat. Kétségbeesetten fújta kanásztülkét a zsokésapkás kocsis, visítva sípolt a konduktor, a mulató kompánia nem mozdult a sínek közül. Meg kellett állni, pohár került a kocsis, a konduktor meg a korai pasasérok [utasok] kezébe, még a félszemű, rokkant lovak is sampuszt ittak, talán most is innának, ha a Szerb-utca tájáról végre mégis elő nem bukkan a lószőrkalapos, komoly rendőri patrul. Jókor jöttek, hogy felhörpintsék a maradékot. A duhaj társaság hazaszédült, az újpesti lóvonat virágos kedvben, imbolyogva nyikorgott tovább a felszabadult sínen."

Jött aztán egy új korszak új kávéssal, új vendégekkel: legközelebb velük kávézunk.

Ybl Miklós tervezte az épületet