Elituralom és a roncstársadalom

Egy helyzetelemzés és egy baloldali társadalomstratégia vázlata jelent meg a közelmúltban Gazsó Ferenc szociológus két tanulmányában. A helyzetfelmérés a Laki Lászlóval közösen írott Fiatalok az újkapitalizmusban című kötetben található, amelyet nemrég adott ki a Napvilág Kiadó.

Az Irányváltás a társadalompolitikában címet viselő tanulmány szintén 2004-ben jelent meg a Kossuth Kiadó és a XXI. Század Társaság kiadásában, a Magyar jelentés-árnyalatok című tanulmánykötetben. Utóbbi afféle "szamizdatként" is terjed az interneten, baloldali értelmiségiek körében.

A Fiatalok az újkapitalizmusban című kötet első két fejezete valójában a rendszerváltozás okozta hazai társadalmi változások kritikai szemléletű, elemző összefoglalása. A további "szakmai" fejezetek döbbenetes képet nyújtanak arról, hogyan alakul ki és erősödik a szélsőséges polarizáció a társadalomban, miként járul ehhez hozzá az oktatási és foglalkoztatási rendszer válsága. A záró fejezet pedig azt vizsgálja, miként hat ez a társadalmi helyzet az ifjúság értékpreferenciájára, pártválasztására - többek között a politikai baloldal jövőjére.

A magyar rendszerváltozás nemzetközi környezetének meghatározója volt a XX. század utolsó harmadában két világfolyamat: a gazdasági paradigmaváltás és a globalizáció. A gazdasági paradigmaváltás azt jelentette, hogy kimerültek az ipari tömegtermelés lehetőségei, és a hozzájuk kapcsolódó tömeges foglalkoztatási modellek. A globalizáció a transznacionális vállalatok megerősödését és a nemzetállamok viszonylagos meggyengülését hozta magával. A kormányoknak szükségük volt a multik tőkéjére és piaci erejére, de cserében kedvezményeket kellett nekik adniuk, és lemondani a tőkemozgás feletti kontrollról.

Az a kapitalizmus, amelybe a rendszerváltó posztkommunista országok beléptek, már nem a második világháború utáni "szolidáris" kapitalizmus volt, nem az a "szociális piacgazdaság", amelyre a rendszerváltó elitek és hatásukra a társadalom jó része is vágyakozott. A nyugati világban is elkezdték leépíteni a jóléti államot, de annak pozíciói ott máig viszonylag erősek, elsősorban a társadalom védekező tudatossága, és az elitek nagyobb szolidaritása miatt. A rendszerváltó országoknak viszont egy gyorsan változó, megrázkódtatásokkal és bizonytalanságokkal terhes világhoz kellett alkalmazkodniuk, számukra rendkívül előnytelenül változó versenyfeltételekkel. Ezt a kényszert a nemzetközi pénzügyi szervezetek - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közvetítette a magyar kormányoknak. A kapcsolatot az MSZMP reformpolitikusai kezdték kiépíteni még a nyolcvanas években. Kipróbált és megbízható partnerek lettek, a nyugati világ megbízható, jól teljesítő és legitim rendszerváltó erőnek fogadta el őket, ami megvédte, sőt versenyképessé tette őket más, velük ellenséges politikai erőkkel szemben.

Szükségszerű volt-e az a drámai gazdasági visszaesés, amelynek során a kilencvenes évek első felében több, mint húsz százalékkal visszaesett a GDP, összezsugorodott a belső és a külső piac, néhány év alatt mintegy másfél millió munkahely szűnt meg? A hatalomra került politikai elitek döntő részét teljesen váratlanul és felkészületlenül érték a globalizációs világgazdaság kihívásai. Miközben az állam látványosan kivonult a magyar gazdaságból, a külföldi tőke letelepedését jelentős gazdasági előnyök nyújtásával segítette. A gazdaságilag versenyképes mezőgazdasági nagyüzemeket az államtól független hatalmi központoknak tartva politikai okokból szétzúzták - versenyképtelen kisbirtokok sokaságát, és foglalkoztatási válságba süllyedő vidéki társadalmat hozva létre ezzel.

A piacgazdaság hazai szektorában óriásira nőtt a kényszervállalkozások száma, de nem volt a kezükben a háztartás vagyonától elkülöníthető tőke, és képtelenek voltak a foglalkoztatást növelni. Kettévált a gazdaság: a betelepült multik valósították meg a beruházások 57 százalékát, az export 80, az import 76 százaléka rajtuk keresztül valósult meg. De a magyar tulajdonú vállalkozások több adót fizetnek, mint a multik, és a külföldi cégek termelésnöveléséből a magyar társadalom alig részesedik.

A politika túlsúlyossá vált, és rátelepedett a gazdaságra: nyilvánvalóvá lett, hogy mind a privatizáció, mind a közbeszerzések esetében csak azok képesek érdekeiket hatékonyan érvényesíteni, akik a hatalom közelébe férkőznek.

A külföldi beruházások térben nagyon egyenlőtlenül telepedtek le. Döntő többségük Budapesten, illetve az úgynevezett "kapuvárosokban" Győrben, Székesfehérváron javított a helyzeten. 1999-ben a GDP Budapesten 20 400 dollár volt, Győr-Moson-Sopron megyében 14 ezer, Zalában már csak 9600, Csongrádban 9200. Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye zárta a sort 5900 dolláros egy lakosra jutó GDP-vel. A háromezer magyar falu közül a főváros és a "kapuvárosok" körzetében lévő 500 településen javult a helyzet, a többiben viszont állandósult az elmaradás. A kialakult új gazdaság teljesítményét minősíti, hogy a bruttó nemzeti összterméket illetően is csak egy évtized után tudott visszaemelkedni az államszocializmus utolsó éveinek szintjére - ám a bérek vásárlóereje máig nem éri el az 1989-es szintet.

A politikai elitek között volt egy hallgatólagos megállapodás, amely szerint egymás elleni harcukban nem használják fel a munkanélküliség kérdését. Így a munkaerőpiac drámai változásai nem kerültek a közfigyelem előterébe. A kilencvenes évek első felében beállt foglalkoztatottsági ráta tartósan alacsony maradt, és az évtized végének gazdasági növekedése sem hozott számottevő javulást. Válságba kerültek, leépültek az alkalmazotti társadalom érdekeit védő intézmények. A szerzők megjegyzik: azokban az országokban tudták a politikai elitek gyorsan és ellenállás nélkül végrehajtani a radikális gazdaságpolitikai műtéteket, ahol az érdekmegjelenítő intézmények meggyengítésével vagy felszámolásával a munkavállalók döntő részének az érdekeit egyszerűen figyelmen kívül lehetett hagyni.

Mivel a társadalom létszámának mindössze hat százaléka rendelkezik megélhetést biztosító tulajdonnal, a tudástőke megszerzése maradna a legbiztosabb megélhetési forrás. Ám mind az alapiskola, mind a szakképzés teljesítménye romlik: azok a fiatalok, akik szociális és kulturális hátránnyal indulnak a családjukból, az iskolától nem kapják meg a felzárkózás esélyét. A fiatal korosztályok csaknem harminc százaléka nem szerez ma Magyarországon piacképes tudást - ezzel valószínűleg egy életen át tartó munkanélküliség elé nézhet, és hátrányait a saját utódaira is örökíteni fogja, ha a társadalompolitika nem avatkozik közbe. A falun, kisvárosban élő fiatalok a szűkös iskolaválaszték miatt is hátrányba kerülnek: az iskolák színvonala ugyanis az önkormányzatok anyagi teherviselő képességének van kiszolgáltatva. Nem véletlen, hogy kialakulóban van egy lassan a népesség egyharmadát kitevő "underclass", "roncstársadalom", amely a saját erejéből nem képes helyzetéből fölemelkedni.

A politikai baloldal számára figyelmeztető, hogy a fiatal korosztályokban meghatározó a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség befolyása. A jobboldalhoz kötődik inkább a nemzeti érdekek védelme, az életszínvonal emelésének szándéka, a munkanélküliség csökkentése. A fiatalok döntő többsége nem ismeri a szociáldemokrata értékeket.

A fenti - vizsgálati eredményekkel bizonyított - megállapításokra épül Gazsó Ferenc Irányváltás a társadalompolitikában című esszéje. A kormányzati pozíció esélyének megőrzése stratégiai irányváltást igényel az MSZP társadalompolitikájában - írja. Az MSZP mindeddig adós maradt a baloldali alternatíva körvonalazásával és a baloldali értékekre orientálódó politikai gyakorlattal. A magyar politikai mezőt erőteljes baloldali orientáció jellemzi, ám az ezt reprezentáló pártnak nincs koherens társadalomstratégiai elképzelése, baloldali értékeken alapuló válasza a társadalom jövőjével összefüggő legfontosabb kérdésekre. Mindenekelőtt arra az alapvető kérdésre, miként képzeli el a baloldal pártja az országban kialakult szélsőségesen egyenlőtlen társadalmi berendezkedés korrekcióját.

A baloldali társadalompolitika Gazsó Ferenc szerint nem enged utat a tőkeérdek korlátlan érvényesülésének. A hazai baloldali elit azonban hajlamos arra, hogy a neoliberális doktrína valamilyen "harmadik utas" változatát tálalja fel korszerű szociáldemokrata stratégiaként. Egy baloldali társadalompolitikának Magyarországon arra kell törekednie, hogy a jelenlegi szélsőségesen polarizált társadalmi megosztottság helyett egyensúly alakuljon ki a piaci hajtóerők és az emberi létfeltételek, esélyek között. A baloldali társadalompolitika érdekelt a prosperáló gazdaság fenntartásában, de elutasítja a piac mindenhatóságának elvét, és azt a tendenciát, hogy a társadalom minden szférájában a piac logikája érvényesüljön.

Gazsó úgy ítéli meg, hogy a globálkapitalista piacgazdaság már kiépült hazánkban, ám a kialakult társadalomszerkezet instabil, mert nem felel meg a társadalom jólétigényének. Magyarországon olyan társadalmi berendezkedés alakult ki, amelyre az emberek jó része nem vágyakozott, és amelynek értékeit a többség elutasítja. A liberális piacgazdaság kiépülése ugyanis együtt járt az állam jóléti szerepvállalásának radikális visszaszorulásával, a belső fogyasztás és a bérszínvonal leszorításával, a mobilizálható erőforrásoknak a tőke szférájába történő átszivattyúzásával.

Gazsó Ferenc szerint a magyar társadalom nem nélkülözheti a jóléti állam kiépítését és hatékony működtetését. A gazdasági növekedés felgyorsítását nem szabad a társadalmi fogyasztás minimalizálásával párosítani. A meghatározó baloldali prioritás nem valamiféle "osztogatás", hanem a humán erőforrás fejlesztése. A szociológus empirikus vizsgálataira utalva elsősorban az iskolarendszer átalakításában, fejlesztésében látja a kitörési pontot.

Egy baloldali társadalomstratégiának el kell utasítania az olcsó munkaerőre épülő gazdasági prosperitás tézisét: nem lehet a nyomorból kiemelkedni a munkaerőpiacon elért munkavállalói jövedelmek folyamatos növekedése nélkül. Célul kell tűzni, hogy a legalacsonyabb munkajövedelmek is a létminimumot meghaladó fogyasztási lehetőséget garantáljanak. A kvalifikált munkavállalói pozícióknak pedig egyre inkább biztosítaniuk kell a középosztályi létforma és életminőség elérését. Ha a gazdaság jövedelemtermelő képessége javul, nem maradhat el a munkajövedelmek arányos növekedése sem.

Gazsó Ferenc szerint figyelmeztető jel lehet a baloldal számára, hogy a magyar politikai jobboldal már kialakított egy társadalomstratégiai elképzelést. Ennek lényege a középosztály pozíciójának megerősítése. A jobboldal középosztály-politikája azonban nem tűzi célul az alsó rétegek helyzetének javítását. Ehhez képest jelenthet vonzóbb utat a baloldali stratégia, amely nem elsősorban a segélyek és közvetlen anyagi támogatások révén, hanem a mobilitáshoz, fölemelkedéshez, a társadalomba való visszaintegrálódáshoz szükséges tudásjavak megszerzéséhez, és ennek felhasználhatóságához segíti hozzá a társadalom alján élőket.

T. I.

Magyarországon 27-szeres a különbség a társadalom öt-hat százalékát kitevő felső középosztály és a mintegy 30 százalékra tehető, a munkaerőpiacról kizárt underclass, "roncstársadalom" egy főre jutó jövedelme között. A gazdasági rendszerváltás során a lakosságnak hat százaléka jutott termelő vagyonhoz, a többieknek a munkavégző képességükből, a tudásvagyonból kellene megélniük. Baloldali irányváltásra lenne szükség a társadalompolitikában - állítja Gazsó Ferenc szociológus. Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata nemrégiben azt ajánlotta: Gazsó téziseit együtt vitassák meg a Hiller István alelnök nevével fémjelzett stratégiai vitaanyaggal, és elemeit építsék be az MSZP stratégiájába. Időközben nyilvánosságra került a vitaanyag, és kiderült: számos ponton van átfedés. Az viszont ezután dől el, van-e tényleges szándék, illetve elegendő erő és mozgástér egy markáns baloldali fordulathoz.

Huszonhétszeres különbség
Huszonhétszeres különbség
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.