- Életem és pályafutásom legszebb pillanata volt - emlékezik vissza Alois Mock az alkalmi sátorszínpadon, amelynek oldalára diszkréten, de azért jól láthatóan egy burgenlandi bank reklámját erősítették fel. A mellettem álló kutyás férfi félhangosan azt kérdezi: lehet, hogy a pénz világa szponzorálta a határnyitást is?

Rajta kívül azonban senki nem fanyalog, sőt lelkesek az emberek, fényképeznek és dedikációkat gyűjtenek, emlékfotókat osztogatnak. Kezembe nyomják Nagy László helytörténész kiadványát, aki történelmi hűséggel próbálta összefoglalni az eseményeket. A piknik mozgatórugóit így summázza: nem lehet tudni, ügyesen felépített bizánci megoldás volt, vagy a határvédelem "magyaros kontármunkája". Mindenesetre ettől kezdve nem lehetett visszadugni a palackba a szabadság szellemét.

- A feleségem épp szilvalekvárt főzött be, amikor megszólalt a telefon. Horn barátom közölte: "Mondja meg nyugati külügyminiszter társainak, hogy a sorompókat felnyitottuk, a magyar határ szabad!" - köti saját családi mozzanatához a vasfüggöny átvágásának történelmi eseményét Alois Mock. A volt alkancellár hangja elcsuklik a sopronpusztai szabadtéri színpadon, amikor emlékeiről beszél.

Később, amikor már gulyást kanalaz az ünneplőkkel, megkérdezem tőle: hogyan látta Ausztriából, volt-e politikai veszélye annak, hogy a magyarok felszedték a műszaki zárat, s később, hivatalosan is megnyitották a határt?

- Kevesen hiszik ma már, de akkoriban még a világháború kitörésének a veszélye sem volt elképzelhetetlen, hiszen a határnyitással nyilvánvaló vált: megkezdődött Európa újraegyesítése, mégpedig a nemzetek és a népek közös akaratából - válaszolja Alois Mock, miközben a drótvágásról készült, s a világsajtót bejárt képet dedikálja.

Tizenöt éve - fordulok Horn Gyulához - a Mock úrral tartott soproni sajtótájékoztatón ön azt mondta: "Irreálisnak tartom, hogy kilépjünk a Varsói Szerződésből." Azt hangoztatta: "Ez a szövetség meghatározott történelmi körülmények között jött létre, felszámolásához is meghatározott történelmi körülmények kellenek." Gondolt akkor arra, hogy ilyen gyorsan létrejönnek ezek a történelmi körülmények?

- Én valóban ellene voltam annak, hogy egyedül kilépjünk, a felszámolás gondolatát támogattam és ez a nyilatkozat már erre utalt - válaszolja Horn Gyula, aki hozzáteszi: ennek a gondolatnak akkor már nagyon sok elkötelezettje volt a szerződésen belül is.

A színpadon elmondott beszédében Horn Gyula egyebek között arról beszélt, hogy a határ menti drótvágáshoz életlen ollót kapott tizenöt évvel ezelőtt. Végül azért mégiscsak sikerült a jelképes átvágás. Meg arról: a mai Európában nemcsak megszületni és meghalni érdemes, hanem élni is.

A megemlékezésen lelepleztek egy emlékművet, amelynek egyik oldalán a drótátvágás fotója látható, a másikon pedig szövegben megörökítve olvashatók az akkori történések: "Itt vágta át közösen a vasfüggönyt Alois Mock és Horn Gyula". Háttérdíszletként pedig ott áll kifeszítve a vasfüggöny pár méteres darabja - ma már csak múzeumi emlék, a rendszerváltáskor szuvenírként árusították darabjait.

A riadóztatott kiskatonákon kívül az idősebbek emlékeznek arra, hogy a hazánkat Nyugat-Európától elválasztó és elzáró vasfüggönyön át próbáltak Ausztriába, az ígéret földjére jutni. Volt, aki létrával akart átmászni rajta, mások gödröt ástak a kifeszített szögesdrót alatt. Ma már történelem: a vasfüggönynek nevezett elektromos jelzőberendezés - amelybe 18 voltos kisfeszültségű áramot vezettek - 1971-ben a nyugati határon elhelyezett korábbi aknazárat váltotta fel. Kutyának csúfolt jelzőkürtje szaggatott, búgó hangjával sokezerszer riadóztatta a kiskatonákat, legtöbbször azonban csak őzek szaladtak neki a szögesdrótnak.

Ma már sorkatonák sincsenek.

- Újból egymásra találtunk - mondja ki a végszót az egykori osztrák alkancellár.

A megosztottság metaforája

Tizenöt éve, 1989. június 27-én bontották le az Európát évtizedekig kettéválasztó vasfüggönyt. A vasfüggöny fogalma Winston Churchill brit politikus 1946. március 5-i fultoni beszédéből származik, s Európa kettéosztottságának metaforája lett. A határon 1949-től - az illegális határátlépések megakadályozására - különböző rendszereket, drótkerítéseket és aknazárat hoztak létre. Ezeket évek múltán felszedték, 1955 őszétől megkezdték az aknamentesítést, az aknazár 1956 őszére gyakorlatilag megszűnt, majd a forradalom leverése után, ahogy a Nyugattal való szembenállás ismét kiéleződött 1957 márciusában a kormány határozatban rendelte el az újratelepítést. 1963-ra fejeződött be a határzár korszerűsítése és 1965-ben arról született döntés, hogy a magyar-osztrák határon is meg kell szüntetni az aknazárat, és helyette 260 kilométer hoszszúságban elektronikus jelzőrendszert kell telepíteni. E rendszer felszámolásának gondolata 1981-ben, majd az 1984-ben megtartott, a határőrség témájával foglalkozó konferencián került szóba. Az 1988-as belügyminisztériumi tanácskozáson újból tárgyaltak a leépítésről, majd 1989 elején a MSZMP vezetése számára készített előterjesztésben a lebontást javasolták. Az állampárt politikai bizottsága az 1989. február 28-i ülésén a javaslatot elfogadta. A bontás május 2-án kezdődött meg.