Szögezzük le elöljáróban: a Vámház körúti Nádor szállót sokan tévesztik össze figyelmetlenül a XIX. századi Váci utca azonos nevű ékességével, amely a mai Taverna helyén állt, gazdája, Emmerling Károly pedig a város egyik legkiválóbb kávés- és szállodáscsaládjának sarja volt. Sétánk mostani állomása minden erénye mellett is sokkal szerényebb intézménynek számított.

Nézzünk körül kicsit a téren. A Magyarság újságírója 1923-ban nem győzi sorolni, miféle vendéglátóhelyek és boltok sorakoztak a századelőn a Nagyvásárcsarnok vonzáskörében: hajóscsárdák, kofák és falusi asszonyok szükségleteire alapozott ruhaüzletek bolyhos, fekete hárászkendőkkel, apró virágos kartonruhákkal, kékfestő kötényekkel a polcokon, aztán az Ádám kötelesboltja, halászhálókkal, varsákkal, mindenféle kötelekkel és zsinegekkel, aztán a Kun festékes petrószagú szentélye és így tovább.

Köszönjünk be tisztelettel a régi vendéglőbe is, mielőtt megcsapná az orrunkat a későbbi idők kávé- és szivarillata. Dotzauer Antal, az egyetemisták kedves "Dotzi bácsija" irányította, aki korábban a zugligeti Fácán, utóbb pedig a Kommer vendéglőse volt. A régi krónikás szerint nála járt össze "a Cercul Petru Maior oláh diáktársaság", melynek tagjai "a vendéglő magyar társaságaival leginkább összebruderesedtek (= testvériesedtek), noha egymásközt csak oláhul beszéltek, sokat összemarakodtak és párbajoztak elég gyakran". Amikor Dotzi bácsi új üzletbe fog, ifjú román törzsvendégei követik. Az új kávéházban más világ lesz.

Az első kávés nevét nem tudjuk. A címtárban csak 1900-tól jelennek meg a Holstein testvérek, akik közel húsz évig, az első világháború végéig maradnak. (A XIX. század utolsó éveiben Zsiga még a Nádor utcában, majd az Üllői út 1.-ben működik, fivére, Ármin pedig a Ferenc körút 10.-ben azt a kis kávéházat vezeti, amelynek kései, híres utódával, a Pápa-féle irodalmi tejivóval korábban már találkoztunk.) A háború után már nagy a kapkodás: kb. 1922-től Dimitroff Demeter, 1926-27-ben Wally János, végül 1928-ban Jedlovay és Löffler a kávés - velük az üzlet megszűnik, a helyére hentesbolt kerül, s ez így is lesz sokáig, az államosításon is túl, míg át nem veszi a hatalmat az amerikai tüsténtfasírt.

Szegődjünk most a híres-hírhedt botrányriporter és pletykalapszerkesztő Nádas Sándor nyomába. Egyszemélyes újságjában, a Pesti Futárban számol be a Nádor kávéház hajnali életéről. 1916 márciusát írjuk.

"Pest ezer kávéháza közül legelőször a Vámház-köruti Nádor-kávéházat nyitják meg, reggel három órakor. Ezt a kávéházat azért szabad kinyitni, mert szemben áll a központi vásárcsarnokkal, és a hajnalban felkelő kofák itt szoktak megreggelizni. Egyik reggelen megnéztem a Nádor kávéházat, teli volt cigányokkal, pincérekkel, kofákkal és kalap nélküli egyéb hölgyekkel, akik a belvárosi mellékutcák fáradalmait itt pihenték ki. Reggel négy óra volt, szeszes italt nem szabad még kimérni, a konok lumpok világos kávé mellett dorbézoltak… nincs olyan művész vagy főherceg, aki hanyagabb eleganciával tudna ülni, mint ezek a széltől söpört éjszakai falevelek.

Senki se részeg, őrmesterek hölgyek társaságában nagy pohárban keverik a fehér kávét. A hölgyek természetesen szerelmesek és virágot szagolnak, közben gyakran kimennek az oldalhelyiségekbe kissé megigazítani magukat. Itt a hölgyek nem párosan mennek ki, ezek elszánt nők, nem szégyellnek egyedül menni végig a kávéházon. A helyiség hátsó szobájában, a billiard-asztalok körül sötét alakok alszanak. Ugy látszik, vannak emberek, akik nem tudnak csak billiard-asztalon aludni… Láttam őrmesteri ruhában, már kialudva, kaszárnya előtt biztosan egy ismert pesti vendéglőst, ősz hajával úgy nézett ki katonaruhájában, mint egy amerikai. Ő is kávét rendelt, leült egy üres asztalhoz, és rendesen, netten megreggelizett.

Öt órakor egyszerre mindenki izgatottan az órára nézett, snapszot és sört rendeltek minden asztalnál. Egy saroktársaság előtt pár perc alatt ütegekben sorakozott a sok üres sörösüveg. Mint az éhes orosz foglyok, úgy estek neki pont ötkor az italnak. Kávét többet senki nem rendelt. Negyed hatkor már többen holtrészegek voltak."

Ne higgyük, hogy a frontra induló katonatisztek mellett Nádas volt az egyetlen "jobb vendég", aki - mint maga kuncog rajta - "gyűrt frakkingben, homályos lakkcipőben, nyakában egy erősen petyhüdt fehér sállal" várta az éjszakai szesztilalom végét a Nádorban. Balla Vilmos, a pesti kávéházak egyik első krónikása meséli: "amikor a város többi kávéházaiból a záróra miatt kitessékelték a vendégeket, az uri társaságok, persze hölgyek is, ideözönlöttek, hogy a lumpolást folytathassák. A kávézó kofák szomszédságában frakkos urak és estélyi ruhás hölgyek pezsgőztek."

1922-ben a Népszava úttörő riporternője, Balogh Vilma is megemlékezik a Fővám téri hajnal hangulatáról: "…megélénkülnek a Duna-parti sátrak… tejeskocsik, zöldségeskordék dübörögnek végig a kövezeten. A Nádor kávéház ajtajában forró kávéval csalogat közönséget a török kávés." Ejnye. Még hogy török, a derék Dimitroff Demeter! Bolgár volt nyilván, a csarnok népes bolgárkertész- és kereskedőfamíliáiból. Érdemei méltatlanul feledésbe merültek. A Fővám teret nem róla keresztelték át később Dimitrov térre.