A Kárász utca és a Klauzál tér felújítása szűkebb értelemben 1997-től és 2003-ig tartott. A kutatómunka és a tervezés azonban már a rendszerváltozás utáni első önkormányzati ciklusban megkezdődött, a szegedi belváros rekonstrukciója pedig folytatódik.

- Olyan városban lettem főépítész, amelyet a szerb háború közelsége miatt még a rablótőke is elkerült - mondja Novák István. - Mégis, sokkal nagyobb kihívás volt Szegeden főépítésznek lenni, mint azokban a nyugat-magyarországi városokban, ahol hamarabb megindult a fejlődés, több pénzről dönthetett a városvezetőség, és eleve épen maradt a történelmi városmag.

A huszadik század jó részének funkcionalizmusa után most a historizmus korszaka van a nemzetközi építőművészetben. A szegedi rekonstrukció olyan értelemben is szerencsés időszakban zajlott, hogy az ezredvégre már nemcsak a középkori városmag felújítása számít a történelmi belvárosok visszaállításának, hanem az olyan, a kései klasszicizmus és a kora eklektika stílusjegyeit hordozó, mégis egységes épületegyütteseké is, mint amilyen a Klauzál tér.

A város nagy megújulásai mindig komoly traumákhoz kötődtek - a jelenlegi városszerkezet kialakulása például ahhoz, hogy 1879-ben a nagy árvíz a város házainak többségét elpusztította. A Klauzál téren és a Kárász utcán azonban megmaradt néhány jellegzetes épület. Lechner Lajos, az újjáépítést vezető urbanista és társai úgy alakították ki az akkor legjobbnak és legdivatosabbnak számító sugaras-körgyűrűs városszerkezetet, hogy beleillesztették a megmaradt házakat, meghagyták a nagy múltú teret és utcát. A szegedi belváros a Monarchia aranykorában, a XIX. és XX. század fordulójára megtelt szecessziós palotákkal. Aztán az első világháború után hirtelen határváros lett, az ország szélére került. Klebelsberg Kuno kultuszminisztersége idején az egyetem megtelepedése adott új funkciót a városnak. Hosszú évtizedekig még megőrizték a belváros képét, ám az ötvenes években leromlott a házak, homlokzatok állaga, a hatvanas évektől kezdődő fellendülésben pedig a funkcionalizmus dominált. A felújítások során mindent leegyszerűsíteni igyekeztek, leverték a díszeket, nem törődtek a színek harmóniájával, mindent olyan színűre mázoltak, amilyen festéket kapni lehetett.

Amikor a rendszerváltozás után az első ciklusban kinevezték főépítésznek, Novák István a szakmai hitvallásának a város kulturális folyamatosságának helyreállítását tekintette. Társaival részletes kutatásokat folytatott. Feltárták az egész belvárost: mi volt, mi maradt meg, melyik épület hogyan hozható helyre. Volt a rekonstrukciónak egy elriasztóan drága kezdeti szakasza: addig nem lehetett a térburkolatot kialakítani, ameddig a Kárász utca alatti, másfél méter átmérőjű, két méternél is mélyebben lévő csatornát helyre nem hozták, és fel nem újították a közművezetékeket. Ez nagyon sok pénzbe került, de csak e munkák elvégzése után lehetett gondolni a toldott-foldott aszfaltburkolat leváltására.

Szegedi tervezők készítették az egyes épületek felújítási munkáit, Török Péter kertművész, aki Budapesten a Bazilika, a Vigadó és a Nemzeti Színház előtti tereket alakította ki, kapott megbízást a térburkolat kialakítására, Szögi László készítette a színdinamikai terveket, öszszehangolva az egyes épületek színezését.

Másfajta szervezést, nemritkán küzdelmet vagy meggyőzést is igényelt a városrekonstrukció: évekig úgy látszott például, hogy megszűnik a Virág cukrászda, bankfiók vagy autószalon lesz a helyén. Végül elérték, hogy megmaradt cukrászdának, találkozóhelynek. Elköltözött a Kárász utcáról a csempebolt, kirakatában a vécécsészékkel - nagyon menő üzlet volt, csak nem illett egy mediterrán városmag teraszos, fagylaltozós, korzós világába.

- Szegeden minden választás politikai fordulatot hozott eddig, ám a maga módján valamennyi városvezető politikai csoport tiszteletben tartotta, és a város mindenkori erejéhez képest támogatta a kulturális folyamatosság megőrzését - mondja végezetül a nyugalmazott főépítész. - Egy elhanyagolt városközpont nemcsak a turistákat riasztja el, hanem leértékeli a város lakóit is. Egy szép belváros viszont öntudatossá tesz: jó érzés, ha az ember büszke lehet a városára.