Hering ajánlata és az ellenzéki fogás

Hering Gyula újra sajtósztár lett. A 44 éves pécsi vállalkozó ennek cseppet sem örül.

Tavaly májusban már írtunk Hering Gyuláról. A vállalkozó - az MSZP támogatásával - akkor nyert meg (nagy fölénnyel) egy időközi önkormányzati választást Pécs egyik peremkerületében, Szabolcsfaluban. A szocialistákat megosztotta Hering Gyula személye. A férfi ugyanis 21 éves korában kilenc hónapot töltött a fiatalkorúak börtönében, mivel az anyjától ellopott száz német márkát. A szocialisták többsége kitartott Hering mellett, ők úgy érveltek, hogy a férfi fiatalon botlott meg, azóta törvénytisztelőn él, így jogilag és erkölcsileg mentesült bűne súlyától. A férfi ismerősei hozzátették, hogy Hering az apját 12 évesen elvesztette, az anyja nem törődött vele, ezért nagyanyja és az utca nevelte. Mellesleg a fiú ellen az anya tett büntetőfeljelentést, ami nem normális dolog, mondták Hering szimpatizánsai, hisz egy ilyen súlyú (ma már legfeljebb ügyészi figyelmeztetéssel járó) ügyet egy családi beszélgetéssel kell lezárni, nem feljelentéssel.

A tavalyi választási eredmény azt bizonyítja, hogy a szavazók megbocsátották Hering fiatalkori botlását, és értékelték, hogy a férfi a semmiből indulva sikeres vállalkozóvá vált. Hering 1983-ban zsíraknatisztító kisiparosként kezdte, később parkfenntartással, közterület-takarítással folytatta, majd áttért a közétkeztetésre. Cége, a Környezetvédő Kft. kétezer iskolásnak, és 1600 szociális ellátásra szoruló pécsinek főzött ebédet. Amikor Heringet képviselővé választották, a kft. vezetését átadta üzlettársának, mivel összeférhetetlen lett volna, hogy városatyaként olyan céget irányítson, amely az önkormányzattól kap megrendelést.

Az idén tavasszal az önkormányzat újra pályázatot írt ki a pécsi iskolák és szociális intézmények étkeztetésére, s a tenderen a Környezetvédő Kft. még a korábbinál is komolyabb megrendelésekhez jutott. Az iskolákban hét éven át 2500, a szociális intézményekben öt esztendőn keresztül 1900 adag ételt tálal majd fel Hering Gyula cége. Az iskolai étkeztetés évente 152 millió forint, a szociális intézményekben felszolgált ételek pedig évi 245 milliót hoznak a kft.-nek. A fentieket több újság úgy interpretálta, hogy a szocialista képviselő cége két és fél milliárdos megrendeléshez jut az MSZP irányította pécsi önkormányzattól.

Ez a két és fél milliárd hét év alatt folyik be a kft. kasszájába. Mint az a pályázatokból kiderül, a bevétel kétharmadát az alapanyagokra, valamint az energia- és a bérleti költségekre költik. Vagyis nagyjából 800 millió marad a kft. alkalmazottainak bérére. Mivel a cégnek mintegy száz dolgozója foglalkozik a közétkeztetéssel, a számokból kikalkulálható, hogy az alkalmazottak átlagjövedelme a következő öt-hét évben épphogy meghaladja majd a minimálbért - ha meghaladja egyáltalán. Hering Gyula azt állítja, hogy a közétkeztetésnek alig van nyereségtartama. Mindamellett a vállalkozó nem panaszkodik, hisz cégének 2011-ig biztos pénzforrás az önkormányzati megrendelés.

Amúgy a közétkeztetési pályázatokról a polgármesteri hivatal oktatási, illetve szociális szolgálata döntött, még áprilisban. Összesen hat pályázó jutott munkához, mindig az nyert, aki a legalacsonyabb áron kínálta ételeit. A döntést a közgyűlés gazdasági bizottsága kontrollálta, és helyesnek találta. A bizottság fideszes tagja sem kifogásolta, hogy Hering megrendelést kap, a pályázatok elbírálását ő is korrektnek minősítette.

Mostanra viszont a pécsi közgyűlés ellenzéke egyre inkább gyanakodva szemléli Hering vállalkozását. Nagy Csaba, a Fidesz-frakció tagja azt mondja, hogy jogilag ugyan nem, de morálisan roppant mód kifogásolható Hering magatartása, hisz a szocialista városatya továbbra is 90 százalékos tulajdonrésszel bír a Környezetvédő Kft.-ben, így az önkormányzati megrendelés az ő megélhetését és gazdagodását biztosítja. Nagy Csaba szerint Hering akkor viselkedne etikusan, ha visszalépne a képviselőségtől, vagy ha nem pályázna cégével az önkormányzati megrendelésekre.

Hering Gyulának esze ágában sincs megfogadni fideszes képviselőtársa tanácsát. A vállalkozó nem érzi morálisan támadhatónak, hogy azóta jutott több önkormányzati megrendeléshez, amióta megválasztották őt képviselőnek.

Prognosztizálható, hogy Hering Gyulát és rajta keresztül a pécsi szocialistákat a következő hónapokban számos támadás éri majd. Főleg, ha a Fidesz beleássa magát a szocialista képviselő kft.-je által megnyert pályázatokba. Mert azokból kiviláglik, hogy a Környezetvédő Kft. a szociális intézményekben júliustól 53 százalékkal többet kap a munkájáért, mint az a vállalkozás, amely jelenleg étkezteti a szociális otthonok lakóit. Hering Gyula kft.-je azért tudott ezzel a viszonylag magasnak tűnő ajánlattal nyerni, mert négy szociális intézményre - vetélytárs hiányában - egyedül pályázott. (Arra a kérdésre, hogy az intézményekben jelenleg étkeztetést biztosító kft. miért nem pályázott újra, a cég vezetője nem kívánt válaszolni.) Az is igaz, hogy hazai nagyvárosainkban hasonló áron főznek a szociális otthonok lakóinak.

Toller László, Pécs polgármestere arra számít, hogy a városházi ellenzék fogást keres majd a Hering Gyula által megnyert pályázatokon. Toller azonban másra is gondol:

- A Hering Gyula ellen indított támadás valójában nekem szól - mondja. - A támadást nem az ellenzék indította ellenem, hanem a Dunántúli Napló két cikke. A városházi ellenzék csak visszhangozza az újság vádaskodásait. A Napló egy éve támad engem, a legkülönfélébb ürügyekkel. Az újság legerősebb fegyvere az, hogy újra és újra leírják azt a teljesen etikátlan szövegfordulatot: "a Toller László által erőteljesen támogatott, börtönviselt Hering Gyula".

A Dunántúli Napló (DN) valóban Hering Gyula állandó jelzőjévé tette a börtönviselt szót, emiatt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága fél éve el is marasztalta a lap főszerkesztőjét, Pauska Zsoltot. Igaz, Pauska számára ez nem jelent semmilyen hátrányt, hisz a főszerkesztő 2003-ban kilépett a MÚOSZ-ból.

Toller László úgy véli, hogy a megyei lap folyamatosan félretájékoztatja az olvasókat, hisz azt a látszatot kelti, hogy ő és csapata az elmúlt évben csak rosszat csinált. Holott - mondja a polgármester -, a város fejlődik, intézményei normálisan működnek. Toller abban is a DN rosszindulatát látja bizonyíthatónak, hogy a lap őt rendszeresen a város "jelenlegi polgármestereként" emlegeti. Emellett az újság egy éve csak akkor közöl róla képet, ha valamilyen kritikához kell az illusztráció. A polgármester hozzáteszi:

- Ha egy ünnepi megnyitóról fotó készül, és én is ott vagyok, vagy én nyitok meg valamit, akkor a szerkesztő engem levág a képről, mert az az ukáz, hogy a "Tollert tilos lefotózni!"

Toller László úgy látja, hogy az újság gazdasági okokból fordult ellene. Négy évvel ezelőtt az önkormányzat a Pécsi Extrát bízta meg azzal, hogy közölje a városháza híreit. A városi hírek közléséért a Napló is pályázott, de az önkormányzat az Extra ajánlatát ítélte jobbnak. 2002 áprilisától a DN szerkesztette a városháza internetes honlapját, tavaly áprilisban azonban a város visszavonta a megbízást. Ráadásul tavaly nyáron az önkormányzat megvette a Pécsi Extrát, s azóta a polgármesteri hivatal és intézményei főképp a város saját lapjában hirdetnek. A fentiek több tízmilliós bevételtől fosztják meg a megyei lapot. Toller azt állítja: ez okozza a Napló iránta táplált haragját.

Megkerestük a DN főszerkesztőjét, és közvetítettük neki a polgármester véleményét, ám Pauska Zsolt nem kívánt reagálni Toller László szavaira.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.