Nyomvályú

Útépítésben is jártas mérnök barátom a minap kipróbálta, mennyi idő alatt lehet szabályosan megtenni a Szolnok és Budapest közötti száz kilométeres távolságot a 4-es számú főúton. Meglepő eredményre jutott: az út két és fél óra hosszat tartott, pedig a távolságot nem valamilyen ócska, kiszuperált, hanem egy középkategóriás, alig egyéves nyugati autóval tette meg. Nos, ezúttal nem történt más, csak betartotta azokat a korlátozásokat, amelyeket az út menti táblák megköveteltek. Vagyis: a Budapest és Szolnok közötti távolságot 40, 50 vagy 60 kilométeres óránkénti sebességgel tehette meg. Kiszámolta: ennél többel sehol sem mehetett - vagy azért, mert lakott területen haladt, vagy, mert azon kívül mindjárt életbe lépett a sebességkorlátozás. A közút kezelője még arra is kínosan ügyelt, hogy a korlátozásokat elvileg feloldó útkereszteződések után szinte azonnal kikerüljenek az újabb tiltó táblák, lélegzetvételnyi szünetet sem adva ezzel az úton haladni igyekvőknek.

Az ország keleti térségébe, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Szolnok megyébe vezető főközlekedési út, a 4-es számú, amúgy is kamionokkal terhelt, forgalmas és balesetveszélyes. A külföldi befektetők eddig azért kerülték el nagy ívben például Szolnokot, mert - noha elvileg közel van a fővároshoz - közúton az alföldi városba rendkívül nehéz eljutni. Most, hogy a korlátozó táblák végig tarkítják az utat, a multik befektetői kedve vélhetően tovább csökken.

Megkérdeztem az illetékes közútkezelő társaság egyik munkatársát: miért e feleslegesnek tűnő szigorúság? Szakszerű és szűkszavú választ adott. "A nyomvályúk miatt van az egész." Vagyis azért, mert a 4-es főúton épp a kamionforgalom miatt a nehézgépjárművek súlya benyomta az aszfalt két középső nyomsávját, s az lesüllyedt. Esős időben ez a nyomvályú tele lesz vízzel, s azon autózni majdnem anynyi, mintha jégen menne az ember. Hatvan kilométeres óránkénti sebességnél azonban a balesetveszély elvileg csökkenthető. Arra a kérdésre, nem lenne-e célszerűbb inkább az utat kijavítani, megint csak szakszerű és szűkszavú választ kaptam: "Nincs rá pénz."

Az autósok tehát továbbra is bosszankodhatnak, a keleti országrészben lévő városok pedig csak ácsingózhatnak munkahelyeket teremtő külföldi befektetők után. Van azonban egy olyan szervezet, amelyik mindennek ellenére jól jár. A rendőrség traffipaxos autóinak a 4-es számú főút biztos "kapást" jelent a legzordabb időpontokban is. Mert aki itt betartja a sebességkorlátozást, az vagy rendkívüli módon óvatos, vagy épp annak kiszámolásával kísérletezik, hogy ilyen körülmények között mennyi ideig tart az út hazáig.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.