Ökoturista paradicsom a Dráva mentén

A következő másfél-két évben nagyszabású fejlesztési program valósul meg a Dráva medencéjében: az 1,7 milliárdos beruházás keretében utak, kikötők épülnek a folyó mentén.

A természetet tisztelő és óvó turisták az elmúlt években egyre inkább felfedezték a Drávát, illetve a folyó partjának biológiai és helytörténeti értékeit. Immár esély van arra, hogy a Dráva medencéje a legnépszerűbb, hazai ökoturista célponttá válik. A következő másfél-két évben ugyanis megvalósul egy fejlesztési program, aminek keretében utak, kikötők és bemutatóhelyek épülnek a dél-dunántúli folyó mentén. Az 1,7 milliárdos beruházás költségének 97,5 százalékát az Európai Unió vállalja magára.

A program megvalósításáról az elmúlt napokban írt alá megállapodást Baranya és Somogy önkormányzata, a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint 31 érintett település vezetője. A beruházás keretében összesen 56 terv valósul meg. Őrtilosban például vízi túrák indulóállomása épül, Barcson az új kikötőt és a strandot sétány köti majd össze. Nagyatádon a Dráva és Belső-Somogy természeti kincseit bemutató kiállítás nyílik, Siklóson rekonstruálnak egy régi mészégető boksát, Nagyharsányban pedig helyreállítják a Gyimóti-villát. A fejlesztési program eredményeként 55 millió forint értékben épül túraút és tanösvény a Rinya menti, a barcsi, a csurgói, a selylyei és a siklósi kistérségben.

A fenti tervcsomag uniós támogatási pályázata július 31-ig elkészül, az unió az év végéig hoz döntést a pénz odaítéléséről. Ha ez az ítélet kedvező lesz, akkor a beruházás 2006 közepéig megvalósul.

A program által érintett öt kistérség mindegyike sokat remél a beruházástól, hisz Dráva-parti községek többsége a munkanélküliségtől erősen sújtott, a befektetők által elkerült település. E falvak helyzetét számottevően javíthatná a fellendülő idegenforgalom.

Tovább fokozhatja az öt kistérség turisztikai vonzerejét az, hogy a fenti programmal párhuzamosan a Dráva mentén kerékpárutak épülnek. Ezt a 150-200 millió forintos beruházást hazánk és Horvátország közösen finanszírozza. Ha a folyó mindkét partja járható lesz kerékpárral, akkor - az idegenforgalmi szakemberek szerint - a Dráva medencéje nemzetközi ökoturista paradicsommá válik. Egyébként a folyó már most is népszerű az evezős kiránduló csoportok körében, hisz a nyári hónapokban naponta "csorognak le" csónakázó fiatalok a Dráván. Az ilyen vízi kiránduláshoz azonban minden alkalommal a terület kezelőjének, a Duna-Dráva Nemzeti Parknak az engedélye szükséges.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.