A Jókai első feleségére tett utalás azonban - ami egyébként az unokahúg 1955-ben nyomtatásban megjelent emlékirataiból kimaradt -, nem egyezik a máig élő képpel, amelyet az író házasságáról "hivatalos" életrajzírója, Mikszáth Kálmán, sőt olvasói és hívei körében a szelíd természetű Jókai maga is kialakítani igyekezett. E szerint a fénykorában híres szépségnek számító színésznő kétségtelenül nehéz természetű volt ugyan, ám mindent megtett, hogy férje a regényírásnak szentelhesse életét. Az alkotómunka érdekében igyekezett parlamenti képviselővé választott férjét viszszatartani a "túl sok" politikai szerepléstől, s nem kis részben az író dolgozószobáját a látogatóktól harciasan védelmező Laborfalvi Rózának tartozik köszönettel a nemzet, hogy jeles fia több mint százkötetes életművel ajándékozhatta meg utókorát. Maga Jókai egyenesen azt állította, hogy felesége életének "vezérfénye" volt, aki "befolyást gyakorolt egész irodalmi működésére".

Az éppen száz esztendeje, 1904. május 5-én budapesti, Erzsébet körúti lakásán hetvenkilenc éves korában jobb oldali tüdőgyulladás, illetve az ebből eredő szívbénulás következtében elhunyt Jókai életrajzának egy-egy eleme: Petőfivel kötött barátsága, az 1848-as márciusi eseményekben játszott szerepe, a szabadságharc bukását követő bujdosása Tardonán - iskolai tananyag. E történetek azonban sok esetben bizonyosan nem felelnek meg a valóságnak. Mikszáth Kálmán a mai napig fő forrásnak tekintett, regényszerűvé formált, a Jókai-kultuszt ápoló és építő életrajzában az érdekességet ugyanis gyakorta fontosabbnak tartotta a hitelességnél. Csak szakmai berkekben ismert tény például, hogy nemzeti színházi találkozásuk megkapó mikszáthi leírásával ellentétben az Életképek magas, karcsú és jóképű szerkesztője nem 1848. március 15-én ismerkedett meg az ünnepelt színésznővel, hanem jóval korábban. Ezzel szemben azt máig nem tudni biztosan, hogy felesége valóban csak hét évvel volt-e idősebb nála. Laborfalvi Róza unokája, Feszty Árpádné Jókai Róza még életében megjelent visszaemlékezései szerint nagyanyja kilenc évvel volt öregebb az írónál. Ugyanő a memoárja utókornak szánt - nyomtatásban csak 2001-ben megjelent - részében már azt állította, "az asszony 10 vagy 12 évvel" volt idősebb. A Petőfi Sándornak tulajdonított kijelentés viszont, miszerint Jókai, ha már mindenképpen nősülni akar, jobban tenné, ha várna pár évet, s inkább Laborfalvi korban akkorra hozzáérő (a színész Lendvay Mártontól való) törvénytelen lányát venné el, alighanem a légből kapott legendák közé tartozik.

Fesztyné, akit az író és felesége saját gyerekeként nevelt föl (sokáig nem is tudta, hogy "anyja" valójában a nagyanyja), s akinek hálátlanságával, nemtörődömségével magyarázták Jókai vér szerinti rokonai, hogy a szerintük túlságosan magára hagyott hetvenöt éves "aggastyán" másodszor is megházasodott, utóbb Laborfalvi Róza igen szigorú kritikusának bizonyult: "Leginkább hadvezérnek kellett volna születnie! (�) Asszonynak született - feleség lett, anya lett - s nem tudott az lenni!"

Feszty Árpádné beszámolt a háziaszszony Laborfalvi Róza furcsa szokásairól is, melyek alátámasztani látszanak a Jókayak lesújtó véleményét. A nehezteléssel tudomásul vett nyugdíjazását követően "évről évre betegesebb és ingerlékenyebb", korán öregedő Laborfalvin fokozatosan különös, mai lélektani ismereteink szerint kóros függőségnek, mániának minősíthető gyűjtőszenvedély hatalmasodott el. "A házunk átalakult egy csudatanyává, ahol a zongorán álltak az ecetesüvegek, a sárga selyem díványon érett a paradicsom, s a sok drága antique szekrény fiókjában csirkecsont, citromhaj, régi dugók, összekeverve Brüszler csipkével s selyem szövetekkel" - írta már említett posztumusz emlékezéseiben. A férje korai halálát követően az íróhoz költöző Váli Mari pedig feljegyezte, hogy a házaspár nyáron használt svábhegyi villájának díszes szőnyegekkel borított szobáiban szabadon járhattak a tyúkok, libák, sőt az is megtörtént, hogy Laborfalvi Róza egy malacot nevelt fel a hálószobájukban. Selyempaplanból fészket készített neki, és tejeskávéba mártott zsemlyével etette ezüstkanálból. Ha az állat éjszaka nyugtalankodott, a felesége álmát kímélő Jókai maga kelt fel hozzá, hogy az előre bekészített gyorsforralón megmelegített kávéval etesse meg a szépen gyarapodó jószágot. (Jókai másik unokahúga, Károly nevű testérének lánya, Jolán, aki férjével éveken át az író Stáció - ma Baross - utcai házában lakott, némileg másképp emlékezett. Szerinte Jókai Mór volt az, aki "éjszakára bevitte a malackát az ágyába".)

Egy kevésbé a legendákra építő és azokat tápláló életrajz megírását a mai napig gátolja, hogy fontos iratok viszonylag későn vagy máig nem jelentek meg nyomtatásban. A második feleség, az ötvennégy évvel fiatalabb, szintén színésznő Nagy Bella emlékiratai például csak fivére 1974-ben bekövetkezett halála után kerültek haza Angliából (Nagy Bella 1947-ben halt meg Londonban), s 1975-ben adták ki egy szakmai folyóiratban. Váli Mari háromkötetes, önéletrajznak is tekinthető kéziratából csupán egyharmadnyi látott napvilágot nyomtatásban, Jókai levelezéséből pedig egyelőre csak az 1833-1885 közötti időszak anyaga jelent meg, ám e kötetekből is hiányzik a levelek egy része. ("A családi levelezés feldolgozása külön feladat, amelyre csak később kerülhet sor" - jelentették ki a szerkesztők, bővebb indoklás nélkül, így azt sem tudni, hány levél maradt ki.)

Eléggé feltűnő, hogy két feleségéhez intézett sorain kívül Jókainak más nőhöz írt magánjellegű levele nem maradt fenn. (Laborfalvihoz is jobbára csak a házassága első éveiből, illetve tardonai bujdosása idejéből írottak.) Fesztyné feljegyezte, hogy gyámleányával, Lukanics Ottiliával, aki Az aranyember ihletője volt, Jókai szerelmi levelezést folytatott, s a levélköteg a lány halála után Laborfalvi Róza kezébe került. Sőt azt is tudni vélte, mi állt bennük: "A tény az, hogy Jókai a lánynak írt leveleiben nemcsak boldog szerelemről beszél, hanem panaszkodott is feleségére, hogy az túlkoros hozzá, kínozza is féltékenységével." Talán nem alaptalan a feltételezés, hogy amennyiben harminckilenc évig, Laborfalvi haláláig tartó első házassága alatt vagy azt követően Lukanics Ottilián kívül esetleg más szerelmi kapcsolata is volt (erre több jel utal), az írásos "bizonyítékokat" az összes szemtanú szerint rendkívül féltékeny természetű felesége vagy a kíváncsiskodó utókor miatt Jókai gondosan eltüntette. Hiszen saját írói jelentőségével és várható utóéletével nagyon is tisztában volt: nem véletlen, hogy második házasságától a rokonok többek közt azzal próbálták visszatartani: e normasértő magatartása miatt hívei majd elfordulnak tőle, s nem kap köztéri szobrot.

A megsemmisült vagy lappangó írások, levelek okozta ismerethiány mellett az életút megismerésének legalább ekkora akadálya az is, hogy szemtanú életrajzírói korántsem voltak elfogulatlanok. Peti Józsefné Váli Marit, Fesztyné Jókai Rózát és Hegedűsné Jókay Jolánt egyaránt megbízhatatlan elbeszélővé tette, hogy mindnyájan a családnak - az író örökségéből részesedést remélő - anyagilag is érdekelt tagjai voltak. Jókai volt ugyanis az első olyan magyar író, aki regényeivel jelentős vagyonra tett szert. Amikor fogadott lánya vagy Jókay Jolán színleg a kor erkölcseinek megsértése miatt tiltakozott az ellen, hogy Jókai hetvenöt évesen másodszor is megházasodjon ("veszélyesnek, korához, állásához és erkölcséhez" méltatlannak tartva e lépést), nem kis mértékben anyagi érdekek motiválták felháborodásukat. Annak ellenére léptek fel a házasság ellen, hogy Jókai karrierje kezdetétől igyekezett anyagilag támogatni testvéreit és azok leszármazottjait. Laborfalvi Róza halálát követően a család nőtagjai közt szétosztotta annak értékes ékszereit, Hegedűsné Jókay Jolán egyik fiára pedig még életében ráruházta az amerikai Doubleday könyvkiadóval kötött szerződéséből származó jogdíjak felét. Az örökségért harcoló család igyekezett rávenni az írót: inkább fizessen tízezer forintot Nagy Bellának "lelépési díjként", csak el ne vegye feleségül. Ez jelentős összeg volt: az író a híres, hatszobás balatonfüredi villáját - igaz, olcsón, második házasságkötése előtt éppen tíz évvel, 1889-ben - 13 ezer forintért adta el. Az író halála után várható summa reményében nyilván még ekkora "pénzkidobás" is megérte volna a Jókayaknak. Sőt azt is komolyan fontolgatták, hogy szenilis beszámíthatatlanság ürügyén orvosi felügyelet alá helyezzék, s így hiúsítsák meg, hogy megnősülhessen. Amikor ez a csapás mégis bekövetkezett, azt tervezték, halála után ugyanezen indokkal utólag is érvényteleníttetik a házasságát. Jókai végrendeletének nyilvánosságra hozatalát követően, még 1904 májusában, Fesztyné valóban pert indított az örökségért. Az író ugyanis, mint várható volt, miután rokonainak a köteles részt biztosította, minden vagyonát, kéziratait és műveinek jogdíjait Nagy Bellára hagyta.

Alighanem az életrajzírók, majd a nyomdokaikban járó irodalmárok prüdériája is oka a Jókai-életrajz fehér foltjainak. Fesztyné Jókai Róza memoárjának csak a XXI. században kiadott részében szerepel utalás arra, hogy házasságkötésük előtt Nagy Bella esetleg gyermeket várt volna Jókaitól. "Mert Grosz Bella öngyilkossági kísérletet symulált, miután állítólag másállapotban van a 76 éves Jókaitól" - indokolta fogadott lánya, hogy a "Pápi" miért vette el végül titokban a szegény zsidó családból származó, az antiszemiták által Jókai halála után is szüntelenül támadott, 1899-ben még csak húszéves lányt. Váli Mari pedig arról írt, hogy a színésznő házassága idején lett várandós: "Egyik nehéz vád azt is állította, hogy Grosz Bella� öt hónap óta új életet hordoz már szíve alatt." Ez még a házasság előtti nemi élet vádjánál is súlyosabb kijelentés volt, hiszen e korban senki nem feltételezte komolyan, hogy az apa esetleg az "agg" férj lehetett volna. Talán így gondolhatta az unokahúg először és utoljára 1955-ben megjelent emlékiratainak szerkesztője is. Mivel szerinte "Váli Mari emlékiratainak nem minden részlete tarthat egyformán számot érdeklődésre", ezért "általában" azokat a részeket adta közre, amelyek az íróval kapcsolatosak. A Jókai feltételezett apaságával foglalkozó, az életrajza szempontjából nem éppen lényegtelen részlet azonban a válogatásból valahogy kimaradt.

Talán nincs magyar író, akiről ily sok szemtanú, s köztük a nagy ember közelében élő ennyi rokon adta volna közre életrajznak is beillő visszaemlékezéseit. Érthető, hogy saját szerepüket mindnyájan kedvező színben igyekeztek feltüntetni - ám tollukat gyakran a többiek ellen táplált, anyagi érdekből is fakadó ellenséges indulat vezette. Az általuk írottakat készpénznek vették későbbi korok irodalomtudósai. Itt az ideje, hogy megszülessen egy elfogulatlan, Jókai Mór életét a lehető legpontosabban rekonstruáló korszerű életrajz.