A verőcei temetőben található egy furcsa sír. Az egyszerű fekete kövön három betű olvasható csupán: NIL.

"Nemzettest"-ből kitagadott, leidegenszívűzött, szép, szomorú sorsú magyar polgárasszonynak volt ez költői álneve.

Nil, vagyis Dapsy Gizella, később Rozsnyay Kálmánné 1883-ban született Losoncon.

Kisgyerek volt, mikor felvidéki származék polgár-hivatalnok szülei Szeghalomra hurcolkodtak át. Szeghalom két dologról volt nevezetes: az óvodájáról és az iskolájáról.

Az előbbit egy Simai János nevezetű gazdag csendbiztos - nem tudom, mi az, írjon be valaki! - alapította 1885-ben. Az intézmény - akárcsak a másik nevezetesség, a Péter László földbirtokos által létrehozott gimnázium - ma is működik.

Az óvodának lett 1903 körül vezetője az apja halála miatt középiskolai tanulmányait félbehagyó, ám a hódmezővásárhelyi óvónőképzőt elvégző Dapsy Gizella. A fiatal lánynak ekkor már novellácskái jelennek meg a helyi lapban, melyekhez az ismerős családok mindennapi életéből merített ihletet. Mikor az írások összegyűjtve Gyulán 1904-ben - sokatmondó címmel: Zsúrvilág a provincián - megjelentek, lett is belőle hatalmas felzúdulás szeghalmi körökben.

A több nyelven beszélő, muzsikáló és - akkoriban ez unikumnak számított - dolgozó költő- és óvónő igazi irodalmi kékharisnya volt - de ezt most ne mondjuk bántón, inkább szeretettelin. Levelezett minden boldoggal és boldogtalannal, aki írt. A magyar irodalom anyja akart lenni, és az is lett kicsinyt.

Bodor Aladár költő volt első kiszemeltje, talán nem csupán irodalmi vonalon, majd Gyóni Géza, Oláh Gábor, Csáth Géza lettek fő patronáltjai. De a nagy, az egész életet betöltő költő-szerelem Ady volt.

Nil második, Versek című kötetéről Ady meglehetősen csípős kritikát írt a Budapesti Naplóba, de Adytól ilyent kapni is örök életre szóló dicsőség. 1909-ben találkoztak személyesen először Kolozsvárott, s onnantól Ady haláláig és azon túl is tartották a nexust. Az erre való visszaemlékezések az Ady-kutatás fontos forrásai lettek.

Közben Nil, ha nem is könnyen, de férjre lelt, mégpedig érdekesre és olyanra, aki az Ady-rajongásban is méltó párnak bizonyult.

Rozsnyai Kálmán 1872-ben született Aradon. Az országos mintarajziskolát végezte el, hogy aztán színész és újságíró legyen szülővárosában és Budán. 1898-ban elhagyta Magyarországot. Angliában - úgy mondja - Sidney Carton néven híres író, Van der Hoschke néven híres színész lett (vagy fordítva). Majd Oscar Wilde-nak lett személyi titkára. Meglátogatta Rodint is, aki ezután - mondják - soha többé magyar emberrel szóba nem állt. Rozsnyai ugyanis letörte és ellopta egyik szobrának kezét. Lehet hogy ez is csak legenda, mindenesetre tekintélyes műgyűjteményében csakugyan volt valami szoborkéz.

Rozsnyai, miután kalandos külhoni útjairól hazatért, 1905-ben eljegyezte, 1906-ban pedig feleségül vette a nálánál negyvenöt évvel idősebb Prielle Kornéliát, Petőfi menyasszonyát, a Nemzeti Színház első örökös tagját. Óriási skandalum lett a dologból, Ady is többször írt cikket, természetesen a furcsa pár védelmében. A matróna az esküvőt néhány nappal élte túl csupán. De az a néhány nap szép lehetett, s néhány szép nap megannyi csúnyával, pláne unalmassal felér. Hogy a botrány tovább dagadjon, Rozsnyai és a Nemzeti Színház között országra szóló kravál támadt a temetés ügyében is.

Rozsnyai körül mindig minden viharos lett, így a Dapsy Gizellával 1908-tól kibontakozó kapcsolata is. Végül számos szakítás után úgy döntöttek, hogy most már végképp elköszönnek egymástól. A szeghalmi református templomban esküdtek össze 1910-ben, és Nil haláláig még pontosan harminc évet éltek egymással boldogan.

Nil családja kitagadta a botrányhőst választó óvónőt, testvérhúgai nem csupán ki-, de meg is átkozták, és az átok bizony meg is fogant. Nilnek nem lett gyermeke, és ezt a tényt fájdalmas versezetekben panaszolta fel. De ennek oka - mint azt a költőnő monográfusa, Miklya Jenő kiderítette - egy végzetes nőgyógyászati műtét volt, és nem szegény Rozsnyai, aki minden baj dacára kitartott asszonya mellett. Egyébként Oscar Wilde-dal való kapcsolata miatt ő is élete végéig pletykák célpontja volt. Még öregkorában, Verőcén is óvták tőle a fiatal fiúkat.

De a párnak mégiscsak lett egy gyermeke, akit imádhatott, óvhatott, pátyolgathatott: a magyar irodalom jelesül.

Mindemellett működött az óvoda is, ahová elsősorban szegény sorsú szülők és a szeghalmi zsidók íratták be gyermekeiket. 1918 decemberében Nil megalapította a nők egyenjogúsítását zászlajára tűző Szeghalmi Szervezett Munkásnők Pártját. Képzelhetni, hogy a szervezetlen férfiak mennyire örültek ennek. A gyűléseken Gizella szavalt és énekelt a szép számmal egybegyűlt asszonyoknak. A szervezet létszáma 1919 áprilisára elérte az ezer főt - mondják.

A tanácsköztársaság alatt - mely időszak Szeghalmon 16 napig tartott - Dapsy Gizella direktóriumi tag lett, és ebben a minőségében elfoglalta az úri kaszinót, és egy helyi földbirtokostól lefoglalt egy zongorát. A románok bevonulása előtt szökött vöröskatonák felett ítélkezett a városi forradalmi törvényszék. A védelmet Dapsy látta el, minek folyományaként a katonák többségét felmentették, és csak hármat ítéltek börtönbüntetésre, ami nem lehetett hosszú lejáratú, mert néhány nap múlva bevonultak a románok. És nyomukban ott kullogott minden valahavolt magyar seregek legalja: Horthy "nemzeti" ármádiája.

Rozsnyai egyik levelében így számol be az eztán történtekről: "...Bevonult a nemzeti hadsereg. Még szólt a Himnusz, s minket már öt szuronyos csendőr és katona vitt el. A főbíró mint zsidókat anffürolt... Pálfy József kapitány per büdös zsidó cafatnak titulálta a feleségemet, s engem véresre veretett, rúgatott... megvasaltatott, és mindkettőnket becsukatott. Hetekig kínlódtunk a falusi börtönben..."

Ez az eset is jól példázza, hogy Magyarországon minden becsületes embernek előbb-utóbb muszáj lesz zsidónak lennie.

Pár hét múlva elszállították őket a brassói fellegvárba, ahol egy évet sikerült raboskodniuk. Itt írta Nil egyik legszebb versét, a Szobám címűt: Egy ölnyi fal. Vasrács az ablakon. / Rossz kecskelábú asztal. Béna pad. / És Ady Endre képe a falon. / A kép alatt az örökmécses helyén / Pirosbogyós magyalfagally virraszt, / Amelyre néha könnyet ejtek én...

1920 tavaszán a haditörvényszék Békéscsabán felmentette őket, de a következő évben a Békés vármegyei hatóságok Dapsy Gizellát állásától megfosztották, nyugdíját elvonták, és szolgálati lakásának elhagyására kényszerítették. A horthysta Szeghalom triumfált.

Ők persze ettől még maradtak, akik voltak: igaz magyarok. Mert magyar könyv és magyar szó - ennyi a nemzet. Minden egyéb csak fecsegés, locsogás, hazudozás.

A Rozsnyai pár a húszas évek derekán - nem tudni, hogyan s miként - végül Nógrádverőcére vetődött. Szép Duna- parti házuk irodalmi, társasági központként működött sok-sok éven át. Dapsy Gizella Lédának utolsó s legközelebbi barátnője lett, a borzalmas bőrbetegségben elhunyt múzsaasszony testét ő mosdatta le. Rozsnyai fő foglalkozásként Ady-relikviákat gyűjtött. Ez a gyűjtemény képezte aztán a nagyváradi Ady-múzeum alapját.

Szerencse, mert így legalább a pár páratlan kézirat-, könyv- és műgyűjteményéből ennyi megmaradt. A többit ugyanis 1948-ban, Rozsnyai halála után gondosan széthordták ismeretlenek.