A gyomorrák

A gyomorban gyakrabban képződik daganat, mint a nyelőcsőben. Amerikai szakemberek becslése szerint az USA-ban az idén 21 700 új megbetegedésre és 12 800 halálesetre számítanak.

Világviszonylatban a második leggyakoribb tumor a gyomorrák, ez felel az újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatok mintegy 10, a halálokok 12%-áért. Előfordulási gyakorisága és a miatta bekövetkező halálozás azonban a legtöbb országban csökkenő tendenciát mutat.

Több férfit érint (náluk a nőkéhez viszonyított előfordulás 1,7:1), a betegség következtében bekövetkező halálozások aránya azonban a két nemnél azonos.

A betegség kialakulásának kockázata az életkor előrehaladtával nő, a gyakoriság maximuma a 65-74 közötti életkorra esik. A legmagasabb előfordulás Távol-Keleten észlelhető, az összes eset mintegy 40%-át Kínából jelentik. A baj bekövetkezte az étkezési szokásokkal is összefüggést mutat, az Amerikába áttelepedett japánok között a gyomorrák incidenciája például jelentős mértékben csökken, megközelíti az ottani lakosság átlagát.

A gyomortumorok 90 százaléka a gyomornyálkahártya mirigyhámsejtjeiből induló úgynevezett adeno-karcinóma, a többi legnagyobb részben a nyirokszövet rosszindulatú daganata (limfóma), illetve a simaizomrostokból kiinduló ún. leiomyo-szarkóma.

A különféle kockázati tényezők között említendő a Helicobacter pylori fertőzés, ami összefüggést mutat a gyomor-limfóma, illetve -rák kialakulásával. A Hp-fertőzötteknek ugyan kevesebb, mint egy százalékában alakul ki gyomorrák, viszont az ilyen tumorosoknál 40-50%-ban bizonyítható a Hp-fertőzés. A vészes vérszegénység, (a B12 vitamin hiánya miatt kialakuló, az orvosi szóval anémia pernicioza) a gyomorrák kockázatát a normál népességben talált rizikóhoz képest 2-3-szorosra növeli. Az A vércsoportba tartozók kockázata némileg ugyancsak fokozott.

A gyomordaganatos betegek leszármazottai között 2-3-szor gyakoribb a tumor kialakulásának kockázata, mint a lakosság átlagánál tapasztalható.

A leggyakoribb kezdeti tünetek általában nem olyan specifikusak, hogy egyszerűen jellemezhetné például az étvágytalanság, a súlyvesztés, hányás, vagy a fájdalom. Vérhányás csak az esetek 10-15%-ában fordul elő. Fizikális vizsgálat során esetenként megnagyobbodott májat, hasi folyadék-gyülemet, illetve a nyakon és/vagy a kulcscsont feletti árokban nyirokcsomót lehet tapintani. Ezek már az előrehaladott betegség tünetei lehetnek.

A betegség kiterjedésének pontos felmérésére általában gasztrokópia történik (a gyomorba vezetett optikai eszköz segítségével, ami a szövettani mintavételt is lehetővé teszi), és báriumnyeletéses röntgen vizsgálatot, komputer tomográfiát, csont izotóp vizsgálatot, illetve az utóbbi időben endoszkópos ultrahang vizsgálatot rendelnek el.

A betegség terjedhet a gyomor közvetlen környezetére (pl. lép, vese, máj, vastagbél, hasnyálmirigy, rekeszizom, környéki nyirokcsomók), illetve adhat távoli áttéteket (pl. csont, tüdő, agy).

Az előrehaladott állapotú betegek tartós túlélési esélye alacsony. Korai stádiumban csak a daganatok mintegy 20-25%-át ismerik fel. Valamennyi stádiumot figyelembe véve az ötéves túlélés 20%. A gyógyítás elsődlegesen a sebészeti beavatkozáson alapul.

Műtét

A sebészeti beavatkozás mértékét a daganat gyomorban történő elhelyezkedése és nagysága szabja meg. Általában a nem teljes gyomoreltávolítást részesítik előnyben, mivel azonos túlélést eredményez, mint amikor az egészet kiveszik, de így a műtéti halálozás kisebb. Rendszerint elégséges, ha a kimetszés széle a tumortól 5 centiméterre van, kivéve, ha a daganat a nyelőcső-gyomor átmenetben, illetve a gyomor felső harmadában van. Ilyenkor a gyomor teljes felső harmadát kiveszik. A nyirokcsomók eltávolításának módja és mértéke nem egységes. Nem operálható esetekben (neoadjuváns) kemoterápiával lehet megkísérelni elérni a műthetőséget, a műthető esetekben az operáció után kemoterápia és sugárkezelés következik, mivel e kezelések bizonyítottan fokozzák a betegségmentes, illetve teljes túlélést.

A sugárkezelés a műtéti területen esetleg visszamaradt daganatsejtek elpusztítását célozza, és így a helyi visszaesést akadályozza. A kemoterápia elsősorban a lokálisan terjedő (azaz a környéki nyirokcsomókban áttétet adó) esetekben hatékony, különösen akkor, ha a kivett nyirokcsomók közül több mint hétben volt áttét.

A nem operálható gyomordaganatok esetén (kezelés nélkül) az átlagos túlélés hozzávetőleg fél év. Kemoterápiával és sugárkezeléssel ez az idő tovább fokozható, esetenként akár jelentősen is megnyújtható, bár a teljes gyógyulás ilyen esetekben is nagyon ritka, ha van egyáltalán. A kombinált kezelés azonban a betegek nagy részénél képes enyhíteni a tüneteket, és a nem gyógyítható esetekben is javítja az életminőséget.