Kánikulai délután van. Egyedül baktatok a betonúton, most a parton is csak a legkitartóbbak strandolnak. Ez a szieszta ideje. Aki teheti, rég behúzódott valahová hűsölni. Lassan elérem az eredeti "vasfüggönyt", ahogy az itteni szleng nevezi a Club Aliga két részét még ma is elválasztó drótkerítést. A kapu persze tárva-nyitva. Hol vannak már az őrök...

Körülöttem az út jobb és bal oldalán, villák sorakoznak. Az egyik szépen megtervezett, régi stílusú, a másik, azaz inkább a többség a hatvanas-hetvenes évek egyszerű remeke. Komótosan lépkedek, és bámészkodom.

Az a baj a kultikus helyekkel, hogy az ember óhatatlanul csalódást érez, amikor végre eljut oda. Nyilván mert valami rendkívülire számít. Csakhogy mi lehetne egy Balaton-parti üdülőkomplexumban rendkívüli?

Persze készültem. Tudom, hogy melyik villa kié volt. Így mégiscsak titokzatosabb az egész. Na jó, akkor azt játszom, hogy visszaröpültem az időben. Bármelyik pillanatban kinyílhat egy ajtó... És kiléphet esetleg rajta valaki... Valaki.

Mert ha nem tudnám, hogy melyik villa kié volt, és nem ábrándoznék itt összevissza a nagy csendben, bizony be kellene látnom, ennél unalmasabb és eklektikusabb helyen régen jártam.

A Club Aliga ma már csak egy építészeti panoptikum.

Egy különleges adottságú, jól felszerelt, kellemes strand.

Fellengzősebben: már nem annyira a múlt záloga. Sokkal inkább a jövő ígérete.

Pontosan ezért izgalmas, hogy mi minden történt Aligán az elmúlt években. Mert egy nagy változás minden terhe, bizonytalansága, szemérmessége jól nyomon követhető benne.

Itt vannak mindjárt az aligai legendák. Valójában nagyon keveset tudni például arról, hogyan kezdődött a világtól elzárt üdülő története. Mondják, a második világháború előtt még legelő és tehénitató volt a Club Aliga helyén. Aztán felépült itt néhány magántulajdonú villa. Állítólag maga Rákosi Mátyás nézte ki a negyvenes évek végén ezt a helyet a pártnak. Erre kiürítették a partszakaszt, lekerítették, elfoglalták a villákat - arra azért adtak, hogy tulajdonosaikat bőven kártalanítsák -, és szigorúan zárt, elitüdülőt csináltak belőle. Kádár János, Aczél György, Fischer Annie, Berecz János csak néhány a későbbi rendszeres villalakók közül. Hruscsov, Csou En-laj, Honecker csak néhány a külföldi vendégek hosszú sorából. De még maga Fidel Castro is pingpongozott itt. Szóval a következő évtizedek titokban teltek. Aki itt üdülhetett, nyilván büszke volt rá, élvezte a kiváltságot. Aki soha nem juthatott be, nyilván képzelődött róla, mi minden történhet ott bent.

Érdekes, hogy Aliga múltjáról a nyilvánosság előtt ma sem szívesen beszél senki. Sem azok, akik kiváltságos üdülővendégek voltak, hiszen jobb erre nem emlékezni. Sem azok, akik ott dolgoztak, hiszen jobb erre nem emlékeztetni. Így a legendák jobbára másod-, harmadkézből származnak. Még a biztos szemtanúk is beleszövik inkább a történetükbe, hogy valakitől hallották, amit mesélnek X. feleségéről, aki nagyon szerette a szép szőnyegeket, így minden nyaralás végén egy újabb perzsával távozott Aligáról. Y.-ról, aki élt-halt a régi bútorokért, ezért egyszer egy értékes komódot vitetett el innen a pesti lakásába. Meg arról, hogy az útravaló libamájat értékes porcelánba "csomagolták" a távozó vendégeknek, és adtak mellé még sok tányért, hogy otthonra teljes legyen a készlet. Aztán Z.-ről, aki nagyon szigorú ember hírében állt, üvöltözött, ha valaki ok nélkül háborgatta, ugyanakkor ha jókedve volt, még a gyerekekkel is játszott. És így tovább.

Lehet, hogy némelyik történet valóban szóról szóra igaz. De azt gyanítom, sokra rárakódott a misztikus köd: a kívülállók akarták ilyennek látni Aliga akkori urait. Nagynak, félelmetesnek, olyanoknak, akik mindent megengedhettek maguknak. (Hiszen különben miért kellett volna ilyen szigorúan elkülöníteni őket?)

Mindenesetre ezek a legendák is hozzájárultak ahhoz, hogy a rendszerváltozás egyszerűen nem tudott mit kezdeni az elhíresült Club Aligával. Pedig nézzük csak: ez az "első" hely a Balatonnál, alig kilencven kilométerre a fővárostól, tehát kényelmesen, gyorsan megközelíthető. Az ötvenhektáros, kétszintes terület - 25 hektár a Balaton partján található, a másik fele viszont egy szinttel feljebb, hatalmas löszfalak tetején - páratlan mikroklímájú, szép, csendes, nyugodt, védett rész. 1990-ben első lelkesedésből több mint 10 milliárd forintra becsülték az értékét. Mindjárt többen is akadtak, akik önként vállalkoztak (volna) arra, hogy a formálódó piacgazdaság küszöbén megmentik az enyészettől Aligát.

Ne szépítsük, "le akarták nyúlni" az értékes ingatlanegyüttest. De egyszerre tartottak tőle mint relikviától, s vonzotta őket mint vagyontárgy.

Ezek már Aliga rendszerváltozás utáni históriái.

Az MSZMP-s pártvagyon felosztásakor első lépcsőben az Állami Fejlesztési Intézethez (ÁFI) csatolták a Club Aligát. És innentől kezdve kormányzati szervek, állami hivatalok dobálták egymás között az üdülőközpontot. Az hamar kiderült, hogy a Club Aligát nem lehet egyszerűen "elprivatizálni". A jelképpé vált egyedi területre - pontosan a múltja miatt - nagyon odafigyelt ugyanis a nyilvánosság. A helybeliek és környékbeli üdülőtulajdonosok például elérkezettnek látták az időt arra, hogy a korábban előlük is teljesen elzárt üdülő kapuin belülre jussanak, ki arra a partszakaszra, amelyről évtizedeken át csak álmodozhattak. Elvégre ezért volt rendszerváltozás, hangsúlyozták. Egyesületet alapítottak, majd újabb és újabb hangos gyűléseken ingyenes bejárást követeltek, sőt tulajdonrészt is a Balaton-partból. A balatonaligaiak immár sajátjuknak tekintették ezt a vízpartot, amelye, nem mellesleg kizárólag csak a Club Aligán keresztül tudnak megközelíteni.

Ráadásul utóbb azért még az is kiderült: Aliga csak jelentős felújítás után lehetne aranybánya, azaz előbb sok milliárdot be kell fektetni, mert az épületek lerobbantak, a terület infrastruktúrája - például fűtési rendszere, csatornahálózata - elavult, építkezni, fejleszteni kellene, mert évek múltán az itt üdülők valószínűleg nem fognak már sok ezer forintot kifizetni csak azért, mert Kádár János egykori villájában lakhatnak.

Szóval akinek politikai lehetősége adódott megszerezni az üdülőközpontot, annak nem volt annyi pénze, hogy kiaknázza a Club Aligában rejlő lehetőségeket. Akinek meg volt pénze, nem szívesen csatlakozott egy ilyen kétes tranzakcióhoz. És számolt is. Tízmilliárd forintot ad a tulajdonjogért, befektet még további tíz-tizenötöt, hosszú évekig tart, amíg ebből valamit is viszontlát, közben pedig a magyar sajtó attól lesz hangos, hogy ellopta a Balaton egyik legértékesebb területét.

Egyáltalán nem csoda tehát, hogy az ÁFI, a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet öt éven keresztül hiába próbálta többször is eladni a Club Aligát. Kétmilliárd forintnál többet senki nem kínált érte. Ennyiért viszont az éppen hivatalban lévő kormány nem merte odaadni - ha már egyszer 1990 tájékán tízmilliárdra értékelték a múlt rendszer jelképét -, hiszen szintén attól tartott, hangos botrányba fulladna az üzlet, miszerint: X. vagy Z. párt elkótyavetyélte a nemzeti vagyon egy részét.

Közben Aliga pusztult. Nemhogy fejlesztésre, szinten tartásra sem jutott állami pénz. Az épületek állapota még tovább romlott, a berendezés java tönkrement, eltűnt... Egyetlen lehetőség maradt. Úgy kellett megszabadulni - persze csak taktikusan, lépésről lépésre - A Club Aligától, hogy a látszat még sokáig fennmaradjon.

Az üdülőbázist 1995 végén váratlanul felvették az egészségbiztosítónak ingyenes vagyonjuttatásként felajánlott ingatlanok listájára, immáron 2,3 milliárd forintra értékelve. Az egészségbiztosítási önkormányzat még arra is felhatalmazást kapott, hogy az üdülő tulajdonjogának 49 százalékát eladja. Persze azzal a céllal, hogy a befolyó összeg majd az egészségbiztosító vagyonát gyarapítja, a járulékfizető magyar állampolgárok érdekét szolgálja.

Simsa Péter, a tb-önkormányzatok volt alelnöke úgy emlékszik: eszük ágában sem volt eladni Aligát. Tartaléknak szánták. Akkoriban ugyanis előfordulhatott, hogy a parlament kötelezte az egészségbiztosítót, hogy vagyonát eladva csoportosítson át az egészségügy működési költségeire.

A botrány, amitől korábban annyira tartott mindenki, két év múlva robbant ki. A színfalak előtt az egészségügyi és pénzügyi tárca vizsgálata azt állapította meg, hogy a Club Aliga "gazdaságos üzemeltetéséhez szükséges kereskedelmi hasznosítás nem történt meg." A Népjóléti Minisztérium hűtlen kezelés miatt feljelentette Simsa Pétert. (A rendőrség később megszüntette az ellene folytatott eljárást.) A kormány törvénymódosítással "a vagyonmegóvás biztosítása érdekében" újra állami tulajdonba vette A Club Aligát. Aztán egy évvel később, az egészségbiztosítási önkormányzat megszűntével az üdülőkomplexum konkrétan az ÁPV Rt.-hez került.

Azt, hogy valójában mi történt a színfalak mögött, kevesen tudják. Ők meg nem mesélik. A játszmában valószínűleg állami érdekek ugyanúgy szerepet kaptak, mint bizonyos egyéniek. Az egészségbiztosítási önkormányzat úgy döntött, hogy egymilliárd forintért felújítja Aligát. Mindezt saját forrásból, egyéb vagyona eladásából tervezte. (Simsa Péter szerint akkor ezzel az egymilliárddal másfél éven belül "önellátó" lett volna Aliga, azaz kitermelte volna a működési költségét.)

Az egymilliárdos alaptőke-emelés a Club Aligában sokaknak szemet szúrt. Pláne, hogy az egymilliárd átutalását támogató bizonyos egészségbiztosítási szakemberek később a Club Aliga vezetésében is megfordultak. Mindez persze véletlen is lehetett.

Ám "igazi játékos" még csak ezután lépett a színre. Most már a Fidesz-kormány megalakulása után vagyunk, 1998 őszén. Amikor is egy orvosoknak szervezett fórumon Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: az ismét állami tulajdonban lévő Club Aliga kezelői jogát az egészségügynek ígérte. Gógl Árpád akkori egészségügyi miniszter persze soha nem titkolta, élete nagy vágya lett volna nyugdíjas éveiben Aligát igazgatni. Egy tavaly nyári nyilatkozatában még azt is elismerte, hogy már akkor szemet vetett az üdülőközpontra, amikor azt a tb-hez csatolták. Mint a Magyar Orvosi Kamara elnöke a társaság nevében azonnal igényelte is az üdülő kezelői jogát. Csak nem adták.

Amikor miniszter lett - biztosan nem csupán ezért vállalta el a posztot -, nagyobb sikerrel járt. Grandiózus tervvel állt elő: legyen zárt egészségügyi oktatási központ belőle. Azzal győzte meg a miniszterelnököt - emlékszik vissza Gógl -, hogy az 1997-es egészségügyi törvény úgy rendelkezett, az egészségügyben dolgozóknak a megújulás érdekében ötévenként továbbképzésen kell részt venniük. Ez azt jelentette számára, hogy mint felelős miniszternek öt év alatt 120 ezer dolgozót kell továbbképeznie. Évente több mint húszezret. Mi lenne alkalmasabb helyszín erre, mint a Club Aliga?

Ennek érdekében Gógl Árpád még Nemzeti Egészség Közhasznú Társaságot is álmodott, amely igen értékes egészségügyi ingatlanokat - köztük persze a Club Aligát is - kapott volna a kezelésébe, természetesen költségvetési támogatással.

Az álomnak akkor szakadt vége, amikor a kormányfő számára is világossá vált, hogy a kht. túlságosan szerteágazó, szóbeszédekre is alapot adó, netán állami pénzből egyéni boldogulást sejtetető tevékenységet tervez autópálya-építéstől baromfitenyésztésen és halfeldolgozáson át, egészen a szerencsejátékig.

A "piszkos munkát" Mikola István, az egészségügyi tárca új vezetője végezte el. Gógl Árpád ugyanis még a posztjáról is lemondott álma megvalósításáért. Úgy volt, hogy 2001 januárjától kormánymeghatalmazottként látja el a kht. összehozása körüli teendőket. Mikola azonban Gógl legnagyobb meglepetésére hivatalba lépése után határozottan kijelentette: nem lesz semmiféle kht. És ezzel Orbán Viktort - aki korábban már támogatólag aláírta a kht. Cégbíróságra is bekerült dokumentumait - nagyon kínos helyzetből mentette ki.

Talán nem túl merész kijelenteni, a Club Aligát kicsit jutalmul is adta ezután az állam az egészségügy kezelésébe. Méghozzá Mikola István tájékoztatása szerint úgy, hogy még az idén 3 milliárd állami forintot kaphat a Széchenyi-terv keretéből, hogy a régóta áhított felújítások, fejlesztések megindulhassanak. (A 3 milliárdra pályázni kell, az önrészt pedig bankhitelből teremti majd elő a tárca.)

A látványtervek is elkészültek: első ütemben 1300 főt befogadó konferencia-központ épülne megfelelő szállodakapacitás-fejlesztéssel. Aztán ha akadna további befektető, úgy további tízmilliárd forinttal az omladozó löszfalak megtartására is jó tízemeletes szállodasor következhet csupa Balatonra néző erkéllyel. Kikötőfejlesztés, termálvízkutatás.

A végcél egy teljesen nyitott üdülő, konferencia- és sportcentrum. A miniszter határozottan állítja: mindenképpen állami tulajdonban kell majd maradnia. Bevételei pedig a köztudottan nagyon szegény magyar egészségügyet szolgálhatják.

Kállay Miklós, a Club Aliga Vagyonkezelő Részvénytársaság vezérigazgató-helyettese azt mondja: sokévi vegetálás után talán most végre elindul valami Aligán. Az üdülőcentrum vezetői először látnak olyan szándékot, amely nem elkótyavetyélni, hanem fejleszteni akarják az ingatlanegyüttest. A mostani kalkulációk szerint ha 2002-ben valóban megindul a fejlesztés, tizenkét év múlva már akár évi egymilliárdos eredménnyel is számolhat a Club Aliga.

Keller László országgyűlési képviselő (MSZP) szerint - aki már annak idején, még népjóléti államtitkárként megkérdőjelezte, ellenezte annak a bizonyos tb-egymilliárdnak az átutalását - viszont nem állami, költségvetési feladat egy ilyen idegenforgalmi intézmény fejlesztése, fenntartása. Főképp nem egy minisztériumé, amely ezer jobb helyre is adhatná azt a tetemes összeget, amely Aliga mindennapos működtetéséhez szükséges majd. Nem biztos, hogy Aliga jó helyen van az egészségügynél, teszi hozzá. Mert elég furcsa lesz, hogy az egészségügy költségvetésében az ápolónők bére mellett ezentúl például szállodaépítési tételek is szerepelnek majd.

Közben a hírek szerint hamarosan megegyezés születhet az üdülőtulajdonosokkal is arról, milyen állandó kedvezményekkel léphetnek be a területre. (A helybeli lakosok már régóta ingyenes belépőt kapnak, ha ezt igénylik. De közülük sokan egyáltalán nem élnek ezzel a lehetőséggel.)

A Club Aliga helyzete tehát rendeződni látszik.

Bár kicsit úgy tűnik, most megint ugyanott tart az egész történet, mint ahonnan 1990-ben elindult.

Gógl Árpád pedig azt mondja: ő még mindig kormánymegbízott, ezt a kinevezését senki nem vonta vissza. A Club Aliga végső sorsát szerinte egyelőre még nem tudhatjuk biztosan. "A világ hoszszabb folyamat, mint másfél év" - fogalmaz a volt egészségügyi miniszter meglehetősen találékonyan.

Az elmúlt évtizedben többször felvetődött egyébként, hogy a balatonöszödi, mostani kormányüdülő eladása - amely hajdanán a Minisztertanács nyaralója volt - jelentékeny forrást teremthetne Aliga felújítására. Igaz, akkor itt a Club Aliga egyik részének lezárásával kellene mondjuk berendezni a kormányüdülőt.

Ezt azonban eddig pártállástól függetlenül mindenki elutasította. Gazdaságossági számítások nélkül. Mondhatni, reflexből.