Vizsgálják Vancsik Zoltán balesetének körülményeit

Autóbalesetben elhunyt Vancsik Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője. A baleset péntek éjszaka történt az M7-es autópályán, egyelőre tisztázatlan körülmények között. A rendőrségi vizsgálat előreláthatólag hetekig is eltarthat. Az Országgyűlés és a Magyar Szocialista Párt saját halottjának tekinti Vancsik Zoltánt. Képviselői helyének betöltéséről az MSZP megyei szervezetének gyűlése dönt majd.

Péntek éjjel tíz perccel tizenegy óra után autóbalesetben elhunyt Vancsik Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő. A politikus Székesfehérvárról Budapest felé tartott egy Peugeot 306-os gépkocsival az M7-es autópályán. Az 55-56-os kilométerszelvény között eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy fának ütközött. A helyszínen életét vesztette. Németh Lajos alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudósítónknak elmondta: a reggelig tartó helyszíni vizsgálat után sem lehet pontosan tudni, hogy mi okozta a balesetet. Föltehető, hogy Vancsik autója egy hirtelen kormánymozdulat után rohant le az autópályáról. Azzal kapcsolatban, hogy ezt mi váltotta ki, még csak feltételezések vannak. Az alezredes szerint a hirtelen kormánymozdulatot akár egy, az úttesten átszaladó állat, vagy egy váratlan mobilhívás is okozhatta. Németh hangsúlyozta: az autópálya kérdéses szakaszán nincs forgalomkorlátozás, így az M7-esen folyó felújítási munkák biztosan nem hozhatók összefüggésbe a balesettel.

A rendőrséget és a mentőket egy kamionsofőr értesítette, akit Vancsik Zoltán pár száz méterrel a baleset helyszíne előtt megelőzött. A szemtanú szerint a Peugeot - miután elhagyta a kamiont - visszatért a jobb oldali sávba, majd kisvártatva az autópálya melletti árok felé sodródott, és eltűnt a szeme elől. A kamionsofőr ezt követően megállt, és a bokrok fedte árokban talált rá az összeroncsolódott autóra.

Úgy tudjuk: a képviselő nem volt bekötve, de egyes szakértők szerint a karambol olyan erejű volt, hogy még a biztonsági öv sem menthette volna meg az életét. A szóvivő szerint az ügyben indult vizsgálat több hétig is eltarthat. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott Peugeot-ot a rendőrség egy garázsba szállíttatta, s hamarosan megkezdődik a roncsok szakértői vizsgálata. A baleset lehetséges okai közül egyelőre a műszaki hiba sem zárható ki. Mivel a képviselő a nemzetbiztonsági bizottság tagja volt, a baleset körülményeit hivatalból vizsgálja a Nemzetbiztonsági Hivatal. Az orvos szakértői vélemény ezen a héten elkészül.

Vancsik Zoltán - aki pénteken este Székesfehérváron megnézte a Videoton- Vasas futballmérkőzést - a meccs végén nyitva találta autóját a VIP-vendégeknek fenntartott őrzött parkolóban. A társaságában lévők szerint a képviselő megjegyezte, lehet, hogy ő hagyta nyitva az ajtót. Miután semmi sem hiányzott, nem tett bejelentést a rendőrségen. A mérkőzés után Vancsik Budapestre indult, mert kedden szerepelt volna a Nap-kelte adásában, és a műsorra felkészülve a fővárosi lakásában lévő iratokat akarta magához venni. Útközben érte a baleset.

Az elhunyt képviselő az MSZP Fejér megyei listájáról került az 1998-as választásokon a parlamentbe. A szocialista párt megyei szervezetének gyűlése dönt majd arról, ki veszi át a helyét. 2002-ben az országos listán kívánták jelölni őt.

Vancsik Zoltánt az Országgyűlés és az MSZP saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Az MSZP által kiadott közlemény leszögezi: a hazai közélet olyan személyiséget vesztett el, aki politikai következetességével, bátorságával, őszinteségével sokak rokonszenvét és bizalmát érdemelte ki. Kérlelhetetlen kritikusa volt a közélet visszásságainak, elkötelezett híve a demokrácia normáinak. Politikai tevékenységében meggyőződéssel képviselte azt az elvet, hogy a mindenkori hatalom felelősséggel és elszámolással tartozik választóinak.

Vancsik Zoltán 1943-ban született Baján. A Bolyai János Textilipari Technikumban Budapesten érettségizett. 1965-től a székesfehérvári Patex Kikészítőgyár dolgozója volt, ahol segédművezetőként kezdett, és a gyár vezérigazgatójaként köszönt el a kollektívától 1993-ban. Időközben közgazdász-technikusi oklevelet szerzett, majd 1985-ben elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát.

Vancsik a Magyar Szocialista Párt alapító tagja volt. 1994-ben Székesfehérvárról egyéni jelöltként - Orbán Viktort legyőzve - került az Országgyűlésbe. 1995 áprilisától az MSZP parlamenti frakciójának igazgatója. 1995 decemberétől a magyar-orosz olajszállítások kapcsán felmerült összeférhetetlenségi-korrupciós vádakat kivizsgáló ideiglenes bizottság alelnökeként dolgozott. 1996 áprilisától volt tagja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.