A falusi focista és a pécsi héják

Elvetélt puccskísérlet történt a Fidesz baranyai választmányának legutóbbi ülésén, állítja a párt több dél-baranyai tagja. Mire épül ez a gyanú?

Május 19-én a Fidesz pécsi csoportjánál 55 tagjelölt kérte felvételét a pártba. Addig a Fidesznek talán száz aktív tagja volt Pécsett. A pécsi csoport örömmel fogadta a párt erőteljes növekedését, és felvette valamennyi jelentkezőt. A gyors bebocsátás meglepő volt, hiszen a tagfelvétel általában kétlépcsős: a jelentkezőt előbb megismeri a csoport, ám csak a következő ülésen dönt a felvételről. Ezt a gyakorlatot ezúttal sutba dobta a pécsi csoport.

Május 20. és 25. között a frissen felvettek - néhány régi fideszessel összefogva - létrehoztak 17 új pártcsoportot (egy csoportnak minimum öttagúnak kell lennie, az újak mindegyikének öt tagja volt). A Fidesz addig 28 csoportot számlált a megyében, akkortól 45-öt. Május 26-án rendezték Pécsen a megyei választmány gyűlését, ez alkalommal került sor a baranyai elnök megválasztására is. Várható volt, hogy a posztért az előző napon pécsi elnökké választott Trombitás Zoltán, illetve az addigi megyei elnök, Bánki Erik száll harcba. A választmányi gyűlés napján Bánki követői arra számítottak, hogy - mivel a 17 új csoportot Trombitás tábora szervezte - az új csoportok által delegált választmányi tagok voksa Trombitás felé billenti a mérleg nyelvét.

A választás napján kiderült, hogy Trombitás nem indul a megyei elnökségért. Bánki egyedüli jelöltként lett elnök, igaz, épphogy megkapta az elegendő számú szavazatot. A 17 frissen alakult csoport küldöttje tartózkodott.

Egy pécsi fideszes szerint Trombitásnak a párt országos vezetése parancsolt megálljt a választás reggelén. Informátorunk elméletét a következőképpen adta elő:

- Bár Pesten nem bánták volna, ha Bánki veszít, ám Trombitás győzelmét sem akarták. Azt a metódust pedig, hogy a Trombitás érdekében beszervezett új tagok delegáltjai döntsenek a megyei elnök személyéről, a párt csúcsán elfogadhatatlannak ítélték. Tartottak attól is, hogy a Trombitás mögött felsorakozó tagokat részben a Hit Gyülekezetéből verbuválták. A korábban Orbán Viktor bizalmasának számító Trombitás kegyvesztettségét az okozta, hogy 1997-től eljárt a hitesekhez.

Trombitás Zoltán cáfolja ezt a hipotézist. Az új fidesz-tagok beszervezésében való szerepét vállalja, ám azt mondja, hogy ő nem akart megyei elnök lenni. A szervezés a Fidesz baranyai megerősödése érdekében lett ennyire intenzív, és a jövő évi választásokig tovább szeretnék erősíteni a párt baranyai bázisát. Az 55 új tag között nincsenek hitesek - mondja Trombitás, és állítja, hogy ő nem kötődött soha a Hit Gyülekezetéhez, csak második felesége tartott kapcsolatot ezzel az egyházzal. A Fidesz pécsi szervezetének elnöke kegyvesztettségét is más okokkal magyarázza, de erről nem akar részletesebben beszélni.

Nem meglepő, hogy Bánki Erik tábora a taglétszám megugrásának hírére felépített egy összeesküvés-elméletet. Bánkit nem egy támadás érte már párton belül. Pedig a 31 éves, yuppie-kinézetű, határozott, - nem mellékesen - ügyesen focizó képviselő tipikus fideszes jelenség.

Bánki Szekszárdon született, Mohácson nevelkedett. Apja általános iskolai, ének-testnevelés tanár, anyja főként adminisztrátorként és laboránsként dolgozott. Az apa hittant is tanított, cserébe be kellett lépnie az MSZMP-be. A család nagyobb felét sváb származása miatt 1947-ben kitelepítették a Ruhr-vidékre. Ez a trauma és az a tapasztalat, hogy az NSZK-ban jobb az élet, mint Magyarországon, a famíliát nem tette a szovjet-rendszer hívévé. Bánkira nagy hatással volt anyai nagyapja, aki egykor szociáldemokrata volt, utálta a kommunistákat.

A rendszerváltás hajnalán érettségiző, Orbán Viktorért lelkesedő Bánki 1989-ben belépett a Fideszbe, majd egyik alapítója lett a párt mohácsi csoportjának. Bánki 1990-ben, \'94-ben és \'98-ban bejutott a mohácsi képviselő-testületbe, 1994-től a megyei közgyűlésnek is tagja volt. 1998-tól parlamenti képviselő, az országgyűlésbe a megyei listáról jutott be. A szocdem nagyapa a Fidesz győzelmének éjszakáján halt meg. Bánki így emlékezik róla:

- Négy évvel korábban még gyűjtötte a kopogtatócédulákat, és gyönyörködött a plakátban, amin én is rajta voltam. Kilencvennyolc májusában már végelgyengüléssel feküdt a kórházban. A tudata tiszta volt, felfogta, hogy a Fidesz nyert, és az unokája képviselő. Azt hiszem, jó érzéssel távozott.

Bánki Erik önkormányzati munkáját a mohácsi képviselők - párthovatartozástól függetlenül - dicsérik. Mondják, hogy szorgos, alapos és munkabíró. Röviden, frappánsan fogalmaz, minden hozzászólása szakszerű és a laikusok számára is érthető. Sosem okoskodik, amihez nem ért, arról nem beszél.

A pécsi fideszesek viszont lesajnálón szólnak Bánkiról. Nem tartják eléggé műveltnek, keveslik politikai IQ-ját, hiányolják karizmáját.

Bánki valóban kevésbé iskolázott, mint kritikusai. Érettségi után egy fizetős külkereskedelmi főiskolára járt. Amíg tanult, sportállása volt, a harmadosztályú sombereki futballcsapat kapuját védte. 1992-93-ban biztosítási ügynökként kereste kenyerét, majd bátyjával két kft.-t alapított. A báty 1989-ben kiment az NSZK-ba, ott - részben rokoni segítséggel - sikeres üzletember lett. A testvérek hazai vállalkozásait a fivér finanszírozta. Bánkiék külkereskedelemmel és ingatlan-bérbeadással foglalkozó társaságai nyereségesen gazdálkodtak.

Bánki Eriknek mégis a vállalkozásai miatt kellett magyarázkodnia. A testvérek egyik kft.-jének pécsi irodaházát 1997-ben - közbeszerzési eljárással - bérbe vette a Baranya Megyei Munkaügyi Központ. Utóbb emiatt támadta meg Bánkit párttársa, Körömi Attila, pécsi honatya. A szociális tárca vizsgálatot indított, ám a közbeszerzési eljárást szabályosnak találták. Bánki ennyit mond erről:

- Amikor a kft.-nk nyert, még az MSZP volt hatalmon, és én egy ellenzéki párt önkormányzati képviselője voltam. Aligha képzelhető, hogy velem akartak volna összejátszani a szocialisták. Ellenőrizhető, hogy a mi ajánlatunk volt a legelőnyösebb, és a munkaügyi központ vezetője még abból is lealkudott tíz százalékot.

Körömi Attila nem nyilatkozik arról, hogy miért fordult többször is Bánki Erik ellen.

Mondják: Körömi - a békés természetű Bánkival szemben - konfliktuskereső alkat. Tisztelői hangsúlyozzák: Körömi érdek és megalkuvás nélkül küzd az igazságért. Egyik ellenfele szerint viszont Körömire találó az a mondás, hogy: "akinek csak kalapácsa van, az mindent szegnek néz". Körömi kalapácsa a gyanakvás. Újra mások azon a véleményen vannak, hogy Körömi igazságkeresése Bánkival szemben nem érdek nélküli: abban tetten érhető, hogy a pécsi fideszes elit nem akarja Bánkit megyei elnöknek.

Ez utóbbi nehezen vitatható. 1995-ig a Fidesz baranyai szervezetét a pécsi csoportot is meghatározó - már elvált - Mikes-Trombitás házaspár irányította. Trombitásék tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, mellettük szólt pártalapító mivoltuk, politikai felkészültségük, lehengerlő vitastílusuk. A jogász végzettségű Mikes Éva - 1990-94-ben Pécs alpolgármestereként - a közigazgatásban bizonyította rátermettségét, az önmagát "Fidesz-héjaként" definiáló, orvosi végzettségű Trombitás Zoltán a parlamentben és a párt alelnökeként tett szert ismertségre. Mikes a párt megyei elnöke volt, ám 1995-ben már nem indult az elnöki posztért, mert a házaspárt Pestre szólította a munkája. Akkor a pécsi fideszesek a párt baranyai irodavezetőjét, Körömi Attilát akarták megyei elnöknek. A vidéki párttagok úgy érezték, hogy a pécsi csoport lekezeli, "falusinak tartja" őket. Ezért Bálint Bánkra, Siklósnagyfalu 50 éves polgármesterére voksoltak. Mivel a Pécsen kívüliek voltak többségben, Bálint Bánk lett a megyei elnök.

Bálint Bánk mindenkivel jó kapcsolatot ápoló, ellenségkép nélküli, az élet egyszerű örömeit kedvelő, familiáris emberként került a szervezet élére. A pécsi fideszesek esküdni mernének arra, hogy Bálint Bánk győzelmét Bánki Erik szervezte meg oly módon, hogy a falusi és kisvárosi választmányi tagokat a pécsiek ellen hangolta. Bálint és Bánki ezt tagadja, ők a voksolást a pécsi csoport elleni, spontán, vidéki reakciónak gondolják. Bárhogy is van, a vidékiek ellenállása azóta is tart, hiszen 1999-ben Bánki lett a Fidesz baranyai elnöke. Az önmagukat Bánkinál politikailag sokkalta képzettebbnek érző pécsiek annyira nem láttak esélyt Bánki legyőzésére, hogy nem is állítottak ellenjelöltet. Igaz, Körömi a választás előtti hetekben szellőztette meg a munkaügyi központ dolgát, ám a vizsgálat nem talált hibát. Bánki nyert - számára nem éppen kedvező előjelek után, újra ellenfél nélkül lett elnök a mohácsi politikus.

Miért fontos, hogy ki a párt baranyai elnöke? Nos, a baranyai elnök a 2002-es megyei listán az első két hely egyikét nyilván elfoglalja, s ezáltal be is jut a T. Házba. Amikor Bánkinak megemlítem, hogy tán emiatt neheztel rá a pécsi párt-elit, akkor elmosolyodik. Nem utasítja el a feltételezést.

- A pécsieknek az a baja Erikkel, hogy vállalkozásai vannak, s így nincs ráutalva a pártra - mondja egy Fidesz-tag egy dél-baranyai faluban.

Bánki Eriknek azonban már nincs vállalkozása: a két kft.-ben lévő részét a közelmúltban eladta anyjának és bátyjának. Azt mondja, nem azért tette, hogy ezáltal még inkább függjön a Fidesztől, hanem azért, hogy többé ne támadják meg a vállalkozásai okán.

- Eriket azért támogatták a vidéki küldöttek, mert ő nem híve a pártok merev szembenállásának, mivel a mohácsi közgyűlésben tapasztalhatta, hogy vidéken nem pártprogramok alapján kell dönteni egy-egy kérdésről, hanem aszerint, hogy mi a jó Mari néninek és Pista bácsinak - jellemzi Bánkit egyik pártbéli társa. Aztán mégis hozzáteszi: - A parlamentben eltöltött három év megváltoztatta Eriket, már tőle sem idegen a pártdemagógia.

Bánki ezt az észrevételt is mosolyogva tűri. Ő eldöntötte, hogy politikus akar lenni. Azt mondja, öröme telik az érdekérvényesítésben, lobbizásban, a protokollt jól viseli. Parlamenti szerepléseivel elégedett, három év alatt 86-szor kapott szót. Egyszer ugyan nagyot hibázott, két éve ő is aláírta azt az 51 szignóval támogatott - s utóbb két államtitkár bukásával járó - levelet, amelyben az amerikai kormánynak új magyarországi nagykövetet ajánlottak. A malőrt tapasztalatlanságával magyarázza. Tanult belőle. Még egy nagy változás történt vele az elmúlt három évben: új házasságot kötött. Első párjával, egy mohácsi lánnyal nyolcévi együttlét után 1997-ben lépett frigyre, ám Pesten beleszeretett parlamenti titkárnőjébe. Elvált, és elvette az ügyvédi pályára készülő titkárnőt.

Most boldog. Ráadásul itt a nyár, lesz ideje horgászni. Nagy pecás. Csukára és süllőre megy. Rablóhalakra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.