Járványtani (epidemiológiai) adatok bizonyítják, hogy a napsugár hatásának való kitettség (szakszóval a napsugár expozíció) a legfontosabb ok a malignus melanoma kialakulásában. A másik fontos faktor a bőr típusa. Az eredendően sok pigmenttel rendelkező rasszok esetén jóval ritkábban fordul elő, mint a fehérbőrűeknél.

Az ilyen rasszokhoz tartozó egyéneknél a melanoma leginkább a tenyéren, illetve talpon fordul elő (itt a legkevesebb a pigment a bőrükben). A napfény oki szerepét bizonyítja az is, hogy azon fehérbőrű embereknél, akik gyorsan lebarnulnak, ritkább ez a kór. Fontos kiemelni, hogy akiknél korábban bazalioma (csak bőrben előforduló, áttétet szinte soha nem adó rák) alakult ki, fokozottabb kockázatnak vannak kitéve a malignus melanoma (sőt, egyéb rosszindulatú daganatok) szempontjából.

A melanoma leggyakrabban a bőrből indul ki, de más szervekben (szájüregben, végbélben, hüvelyben, az agy lágy burkában) is keletkezhet, ez a szem leggyakoribb daganata. Az összes eset mintegy 5%-ában a kiindulási helyet nem sikerült megtalálni. Jelenleg a bőrből induló az összes malignus daganat 3%-át teszi ki, ezzel a tumor-rangsorban a 8. helyen áll. Az (előfordulás) incidencia azonban drámai módon növekszik. Becslések szerint 2000-ben az USA-ban születettek esélye e problémára 1:75 volt (azaz minden 75 lakosból egy várhatta, élete során találkozik vele).

A melanomadiagnózis átlag életkora 40-45 év közötti, azaz a középkorúak is veszélyeztetettek. Nemi különbséget nem mutat - férfiakban és nőkben azonos arányban fordul elő. Ám a daganatok előfordulási helye különböző, férfiaknál inkább a törzsön, nőknél inkább az alsó végtagokon alakul ki. Fontos tény, hogy a fehérbőrű lakosság körében mind a betegség előfordulási aránya, mind a halálozás folyamatosan nő, ám az utóbbi jóval kisebb mértékben, mint az előbbi.

A kóroktan (etiológia) megértéséhez szükséges némi ismeretet szerezni a napsugárzásról. Az ultraibolya (UV) sugárzást három tartományra osztják, az egyre rövidülő hullámhosszok alapján, nevezetesen az UV-A (315-400 nm); UV-B (280-315 nm) és UV-C (100 280 nm). A biológiai hatásokat figyelembe véve az UV-B a legártóbb, mivel képes károsítani a DNS-t (az örökítő anyagot). Egyes vizsgálatok szerint az UV-B-vel egyidejű UV-A sugárzás csökkenti a biológiailag káros hatást. Nem teljesen tisztázott, hogy főként az UV-A vagy az UV-B felel-e a melanoma kialakulásáért. Az sem egyértelműen tisztázott, hogy a napvédő krémek valóban védelmet adnak ezen kór ellen. Fontos érinteni az ózoncsökkenés problémáját. Az ózon (O3 azaz 3 oxigénatom összekapcsolódása) a földfelszínen az ún. fotokémiai-köd részeként van jelen. A sztratoszférában (a Föld légkörének kb. 12-50 km közötti magasságba eső középső rétege) az ózon védőréteget képez, ez a földfelszínt a rövid hullámhosszú UV-sugárzástól védi. Az UV-C sugárzás gyakorlatilag el sem éri a felszínt, az UV-B nagy részben elnyelődik, míg az UV-A földfelszínt elérő mennyisége jelentősen csökken. Az UV-B földfelszínt elérő mennyisége nagyban függ a sztratoszférában lévő ózon mennyiségétől, ami leginkább az ún. ózonrétegben (a földfelszín felett 15-35 km magasságban) található. Az ózon abszolút mennyisége itt is igen alacsony (minden 10 millió oxigénmolekulára (O2) 10 darab ózon (O3) molekula jut).

Az ózonképződés a sztratoszférát érő UV-sugárzás következménye döntően - az oxigénmolekulát két oxigénatomra "hasítja", majd az így keletkezett oxigénatomok ózon (3 atomból álló) molekulát képeznek. Általában különösen nagy mennyiségben fordul elő az Északi- és a Déli-sark felett, míg ritka az Egyenlítő térségében. Mennyisége az évszaktól is függ, legmagasabb késő tavasszal, nyárelőn. Fogyásának két menete: a CFC (klorofluorokarbon) gázok megjelenése a sztratoszférában fokozza az ózon bomlasztását. A CFC fontos hűtőanyag (a háztartási hűtőgépekben is használják), ill. különféle aeroszolok (kozmetikai spray-k) hajtóanyaga. A CFC, gáznemű lévén, fokozatosan emelkedik felfelé, míg a sztratoszférába jutva a fény hatására elbomlik (fotódegradáció). Ennek során a felszabaduló klóratomok gyorsítják (katalizálják) az ózon szétesését. Külön gondot jelent, hogy a CFC ezen hatása rendkívül tartós. Egyes adatok szerint 1969 óta az ózon mennyisége évtizedenként 3%-kal csökken. A Déli-sark felett (különösen a "déli tél" idején) észlelt lokális fogyásának közismert neve az "ózonlyuk". A lyuk a déli tavaszon felszakadozik, az ózonszegény légrétegek észak felé vándorolnak, esetenként sűrűn lakott területek fölé jutnak (mint például Új-Zéland, Dél-Ausztrália). Ilyenkor az itt mért UV-B sugárzás mérhetően fokozódik. Az Északi-sark felett hasonló, de az északi féltekére nézve jóval kisebb hatású jelenség észlelhető.

A CFC felhasználás (legalábbis a fejlett országokban), a környezetvédő politika eredményeként, csökkenő tendenciát mutat. A napsugárzás káros hatásainak ismertetése a népegészségügyi oktatás tematikájába bekerült. Mindezek ténylegesen csökkentették a melanoma eredetű halálozást. A témával kapcsolatos publicitás ugyanis drámai módon fokozta a korai stádiumú betegségek észlelését. Mivel a korai esetek nagyrészt gyógyíthatóak, csökkenhetett a halálozás az előfordulási gyakoriság emelkedése ellenére.

A melanoma-kialakulás kockázatát fokozza a családban való előfordulás, a diszpláziás (változó mértékben atípusos melanocitákat tartalmazó) anyajegyek, bizonyos genetikai faktorok (xeroderma pigmentozum bőrbetegség) megléte, a nagyon fehér bőr, és az egyén élete során alkalmazott tartós immunszupresszió.

Kifejlődésének kétféle növekedési formája van: függőleges (vertikális) vagy sugárirányú (radiális). Ezen formák klinikai következményei alapvetően eltérnek. A radiális növekedési fázisban lévő melanomák alig vagy egyáltalán nem adnak távoli metasztázist, ezzel szemben a vertikális növekedéssel együtt jár az áttétképződés reális veszélye.

A felszínesen, azaz radiálisan (másként szuperficiálisan) terjedő melanoma (ilyen az esetek 70%-a) felismerése viszonylag egyszerű, a betegnek is megtanítható. Felismerése azért fontos, mert az invazívvá válást megelőzően a melanoma hónapokig-évekig felszínesen terjed, és ilyenkor még nagy valószínűséggel gyógyítható. Mintegy 30%-uk korábban meglévő diszpláziás anyajegyből indul ki, az ilyenek általában nagyobbak (meghaladják a 6 millimétert), szemben a szokásos anyajegyekkel, éles szélük szabálytalan (nem kerek), színük változatos (sárgásbarna-barna-rózsaszín árnyalatok keveréke).

Melanomára kell gondolni, ha az alábbiak bármelyike észlelhető az anyajegyen:

- Megváltozik a színe, a pigmentáció egyenetlen lesz. Különféle árnyalatú barna és/vagy fekete kevered(het) pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínű árnyalatokkal.
- Megváltozik a felszíne, kiemelkedik a bőrből, göbössé válik, megvastagodik.
- Megváltozik határa, vagy terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen (az anyajegy széléből, karéjosan az ép bőr felé "pigment-áramlás" indul meg, esetleg kisebb festékes anyajegy jelenik meg az eredetileg meglévő mellett); vagy elvész az anyajegy és az ép bőr éles határa, egymásba átmosódnak.
-Kisebbesedik, felmaródik vagy kifekélyesedik.
- Vérezni kezd.

Az esetek 70%-ában a melanoma kialakulása nem kötött korábban meglévő anyajegyhez, a daganat újonnan (de novo) alakul ki. Fontos, hogy a közönséges anyajegyekből alig alakul ki melanoma (kevesebb, mint 0,5%). Ezzel szemben a göbös (nodularis) változatban (15-30%) a vertikális növekedés dominál. Ezek felismerése gyakorlatilag csak szövettani mintavétellel lehetséges, mivel a göbök pigment tartalma nem látható (ill. vannak pigmentet nem termelő, ún. amelanotikus melanomák is). Fontos, hogy a beteg haladéktalanul orvoshoz forduljon, ha egy anyajegy nő, ha bőrében fájdalmatlan, tömött, egyenetlen felszínű csomót (göböt) tapint.

A legfontosabb, a kórlefolyást előre jelző prognosztikai faktorok: a tumor "vastagsága" (a bőr hány rétegére terjed, a daganat mikroszkóppal vizsgálva hány mm vastag), anatómiai elhelyezkedése.

A túlélés fordítottan arányos a tumor vastagságával. A törzsön, illetve fej-nyaki területen kialakuló melanoma rosszabb prognózisú, mint a végtagokon kialakuló. Prognosztikai jelentőségű: a limfocita infiltráció (a fehérvérsejtek egy fajtájának beszűrődése a tumorsejtek közé), a primer daganat kisebesedése (ulceráció), a beteg életkora, neme. Az infiltráció hiánya az immunvédekezés elégtelenségére, rosszabb kórlefolyásra utal. A kisebbesedés is rosszabb esélyt ad (valószínűleg ilyenkor a daganatsejtek könnyebben kerülnek a véráramba és adnak távoli áttétet). Az idős kor rövidebb túléléssel (általában vastagabb daganat kialakulásával) jár. A nők prognózisa a férfiakénál kedvezőbb, ennek magyarázata a primer daganat előfordulási helyének eltéréséből adódik.

A malignus melanoma kezelése a korai szakban főként a sebészeti eltávolítás, ami sok esetben teljes gyógyuláshoz vezet. Vizsgálatok igazolják, hogy az egy milliméteres vagy kisebb vastagságú tumoroknál elég az 1 cm-es ép sebészi szél. Az ennél vastagabb daganatoknál 2-3 centis eltávolítás szükséges. Mindkét esetben a műtéti metszés direkt módon zárható (összevarrható), nincs szükség bőrlebennyel való fedésre. A műtét teljes gyógyulást eredményező (kuratív) lehet azon esetek egy részében is, amikor a melanoma már ráterjedt a regionális nyirokcsomókra. A tumormentes nyirokcsomók eltávolítására vonatkozóan megoszlanak a vélemények, mivel kiirtásuk nyirokpangás okozta vizenyőt (limfödémát) eredményezhet. Újabban a nyirokcsomók vizsgálatára az őrszem (szentinel) nyirokcsomó megkeresését, eltávolítását és szövettani vizsgálatát végzik. Ilyenkor a tumor környékére festéket és izotópot fecskendeznek. A festék a nyirok-utakon terjedve eléri az adott terület nyirokereit "összegyűjtő" nyirokcsomót, amit sugárdetektorral behatárolnak, és sebészileg feltárnak. A szemmel láthatóan megfestődött nyirokcsomót eltávolítják. Ha ebben nincs daganatáttét (a nyirokcsomó negatív), akkor a műtétet befejezik, ha van áttét (a nyirokcsomó pozitív) a többi regionális nyirokcsomót is eltávolítják.

A sugárkezelés szerepét gyakran alábecsülik, pedig nagyon hasznos a helyileg panaszt okozó áttétek ellátásában, a műtét kiegészítéseként. Különösen fontos az agyi áttétek kezelésében, az esetleges agyműtétek után a potenciálisan visszamaradó tumor-szövet elpusztításában. Az agyi áttétek esetén végzett sugárterápia lehetővé teszi a szteroidok mennyiségének (és így mellékhatásainak) csökkentését, azaz az életminőség javítását. Egy tanulmányban 618, a szakirodalomban közölt, sugárterápiával kezelt esetet vizsgáltak. A sugárterápia 48%-ban, hosszabb-rövidebb ideig, teljes remisszióhoz (a tumor eltűnéséhez) vezetett. A sugárkezeléssel egy időben adott egyes citosztatikumok (pl. ciszplatin) a terápiás hatást fokozhatják. Fontos, hogy tüneti javulás (például fájdalomcsillapító hatás) gyakran akkor is észlelhető sugárterápia után, ha a daganat (vagy az áttét) mérhető módon nem kisebbedik meg.

Az áttétes melanoma helyi (lokális) kezeléssel már nem gyógyítható, ilyenkor az egész szervezetre ható (szisztémás) kezelés szükséges. Melanoma esetén a leghatékonyabb monokemoterápia (egy citotoxikus gyógyszerrel történő kezelés) hatékonysága is csak 20% körül van. Metasztázis esetén a kemoterápia célja nem a teljes gyógyulás (ez nagyon ritkán érhető el), hanem a tünetek enyhítése, a még meglévő jó állapot stabilizálása (ún. palliatív kemoterápia).

Az egyik legbonyolultabb kérdés, hogy mikor kell a kemoterápiát elkezdeni. Tünetmentes áttéteknél nincs egyértelmű evidencia (tény) arra vonatkozóan, hogy az azonnali kezdés akár az életminőséget, akár a túlélést statisztikailag jelentősen (szignifikánsan) javítaná. Ezzel szemben a kemoterápia jelentősen ronthatja az életminőséget. Ezért elfogadott gyakorlat, hogy tünetmentes áttéteknél gyakran ellenőrzik a beteget, s a kezelést csak a panaszok megjelentekor indítják. Ekkor ugyanis javíthatja az életminőségét, sőt, a kezeletlen esetekhez viszonyítva meghosszabbíthatja a túlélést. A betegek egy része zsigeri (visceralis) áttét esetén is meggyógyulhat. Egy nem régi tanulmányban 8 olyan zsigeráttétes beteg esetleírását közölték, akik 4-20 évvel a kemoterápia után tünet- és panaszmentesek.

A többi daganattal ellentétben a melanománál nincs egyértelmű adat arra, hogy a kombinált kemoterápia sokkal hatékonyabb volna az egy gyógyszer alkalmazásánál. (Újabban magas dózisban és csontvelő-károsodás miatt őssejt vagy csontvelő transzplantációval kiegészített kemoterápiáról 40% körüli hatékonyságot írtak le.

A kemoterápiás szerek kombinációja nem feltétlenül fokozza a hatást az áttétes betegeknél. Ezzel szemben ha egy nem citotoxikus terápiával egészítjük ki, a hatás esetleg fokozódhat, bár az adatok erre vonatkozóan is ellentmondásosak.

Az interferon monoterápiás hatékonysága az áttételes melanomában hozzávetőleg 15%, ami összevethető a mono-kemoterápia eredményességével. Ennek ellenére az interferonkezeléssel kiegészített kemoterápia alkalmazásával az eredmények nem egyértelműek. Fontos még szólni az úgynevezett adjuváns (segítő, erősítő) kezelésről. Erről akkor beszélünk, ha az elsődleges daganat eltávolítása után a szervezetben máshol tumor nem mutatható ki. Célja az esetleg meglévő mikroszkopikus áttétek, a műtéti területen esetleg visszamaradó daganatsejtek elpusztítása. A kezelés sikerét a betegségmentes (a műtéttől a beteg haláláig eltelt időtartam) túléléssel mérik. Ez a kezelésfajta sok daganatnál (például emlőrák) mindkét paraméterben jelentős előrelépést jelent. A melanoma, sajnálatos módon, nem tartozik ezek közé.

Egy tanulmányban 21 vizsgálat adatait értékelték, melyekben összesen 2850 egyes stádiumú és 1972 kettes stádiumú melanomás beteg vett részt. Kemo-, immunterápiás szerek, illetve kombinált kemo-immunoterápia hatását vizsgálták. Egy kivétellel valamennyi negatív eredménnyel végződött, hatástalannak bizonyult. A kivételt a nagy dózisú Interferon-alfa2b kezelés jelentette. Az USA-ban adjuváns kezeléseket adtak olyan betegeknek, akik melanomája vagy nyirokcsomó áttéte adott már, vagy a bőr valamennyi rétegére ráterjedt anélkül, hogy a nyirokcsomók érintettsége kimutatható lett volna. A kezelteknél mind a betegségmentes, mind a teljes túlélés fokozódott a kontrollcsoporthoz képest. Bár a kezelés toxikus mellékhatással járt, mind az életminőség szempontjából, mind gazdasági megfontolásból előnyösnek mutatkozott. Franciaországban alacsonyabb dózisokat használva megismételték a vizsgálatot. A betegségmentes túlélés itt is szignifikáns növekedést mutatott, és a teljes túlélést nézve pozitív trendet találtak. Ezen adatok alapján ma a melanomában az interferonkezelést tekintik standard adjuváns terápiának.

A különféle melanomaellenes vakcinák alkalmazásával klinikai vizsgálatok folynak, de a vakcinák hatása jelenleg még nem bizonyított.