Rejtő Jenő nevére pályázik Erzsébetváros is

Nagy eséllyel pályázik Rejtő Jenő utcára Erzsébetváros. Az eddigi javaslattévők egyike sem rendelkezik ugyanis akkora aduval, mint a VII. kerület, amely P. Howard szülőházát és környékét, vagyis a Szövetség utca és a Hevesi Sándor tér egy részét javasolja majd a fővárosnak utcanév-változtatásra - véli Szabó Zoltán polgármester.

- Honnét az ötlet?/p>

-A Madách gimnázium bálján találkoztam a Rejtő Jenő Alapítvány egyik kurátorával, aki szóba hozta az ötletet. Miért is ne? - mondtam én. Rejtő a Hevesi Sándor tér egyik házában született, emlékét dísztábla már őrzi ott. Természetesen Erzsébetváros díszpolgára is az 1999 óta újra megítélt elismerést elsőként kapta meg posztumusz.

-Mennyien lehetnek azok az erzsébetvárosi polgárok, akik majdan esetleg azzal büszkélkedhetnek, hogy az első Rejtő Jenő utcában laknak?/p>

-Összesen hat házon, ezen belül öt lakóházon kellene lecserélni az utcanévtáblát. A Rejtő Jenő utca a tér egy részén és a Szövetség utcának a Pesti Magyar Színház felőli végén húzódna. Megbeszélésünk szerint az alapítvány vállalja a névcsere költségeit, például az új táblákat. A régóta tervezett Rejtő-szobor elkészítéséhez mi viszont felajánlunk egymillió forintot. Eddig hétszázezer gyűlt össze az alapítványnál, talán meggyorsul az adakozás, mások is követik példánkat, s összejön az a nagyjából tízmillió forint. Akkor az író végre helyet foglalhatna szülőháza közelében.

- Úgy tűnik, nincsenek kétségei, hogy eséllyel pályáznak a jól csengő névre.

Rejtő Jenő szülőházával jó esélyeink vannak. Úgy tudom, a XVIII. kerület is javasol egy utcát a Havanna lakótelep mellett. Szóba került már a szomszédos Terézvárosban a Mozsár utca, amely közel van a hajdani Japán kávéházhoz, Rejtő kedvenc helyéhez. Mi mindenesetre a jövő héten döntünk a javaslatról a képviselő-testületi ülésen. A döntést a Fővárosi Közgyűlés hozza meg.

-Csak nincs összefüggés a XVIII. kerületi javaslat beadása és a VII. kerület gyors cselekvése között?

Nem tagadom, szeretném, ha nálunk lenne az első Rejtő Jenő utca.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.