Garé baktériumokra vár

A veszedelmes hordók elszállítása után is több mint száztízezer tonna szennyezett talajt kell még kezelni a jó ideje elfeledett Garén. Az érdemi munka azonban még nem kezdődött el.

Éveken át arról tudósított a hazai sajtó, hogy mikor és ki szállítja el a Budapesti Vegyi Művek által a kicsiny Baranya megyei falu, Garé határában elvermelt hordókat. Mint megírtuk, a Budapesti Vegyiművek Rt. a nyolcvanas években 75 ezer hordó klórtartalmú benzolszármazékot szállított a garéi hulladéklerakóba. A gyomirtószer-gyártás során keletkező melléktermék a fémhordók rozsdásodása miatt a talajba szivárgott, s környezeti katasztrófával fenyegetett több Pécs közeli falut, így Garét, Szavát, Bostát és Szalántát. Tízéves - politikai felhangoktól sem mentes - vita után 1999-ben megkezdődött a garéi hordók átcsomagolása és elszállítása. A 17 ezer tonnányi hulladék döntő többségét Ausztriában és Németországban, égetőművekben hamvasztották el. A munkálatokat végző, fővárosi GP Konzorcium dolgozói 2001 szeptemberében emelték ki és csomagolták át az utolsó hordókat. Ezek elszállításával és elégetésével együtt a több mint két éve folyó munkálatok 2,7 milliárd forintba kerültek. A költségek kétharmadát a Budapesti Vegyiművek fedezte, a program 900 milliós támogatást kapott a környezetvédelmi alaptól.

A garéi tároló területének rekultivációja a hordók megsemmisítésével azonban még nem fejeződött be, ugyanis nagy mennyiségű föld is elszennyeződött a lerakó alatt. A területileg illetékes környezetvédelmi hatóság a szennyezett föld ártalmatlanításának végső idejeként megjelölt egy időpontot - a határozatot a vegyiművek megfellebbezte. A másodfokú hatóság, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség alaposan elemezte a határozatot - majd helybenhagyta azt. Előírta a BVM-nek, hogy a tárolóban lévő 14500 tonna erősen szennyezett földet - mivel ez baktériummal nem kezelhető - égesse el, valamint a tároló közepesen szennyezett, 100 ezer tonnányi altalaját biológiailag semlegesítse. Következett a bíróság, de ez a testület sem változtatta meg a korábbi döntést. A jelenleg érvényes határidők szerint a cégnek jövő júniusig kell befejeznie a baktériummal nem kezelhető, erősen szennyezett anyag előkészítését, majd az egyébként éveken át tartó biológiai lebontást jövő december végéig el kell indítani.

Csakhogy már tavaly látszott, hogy késik a garéi veszélyeshulladék-tároló rekultivációja. Lapinformációk szerint a cég - állítólag - azért támadta meg a Környezetvédelmi Főfelügyelőség határozatát, mert a tároló erősen szennyezett altalaját biológiai módszerrel szerette volna semlegesíteni, nem pedig a szakhatóság által előírt égetéssel. Információink szerint biológiai semlegesítéssel a tároló rekultivációja 758 millió forintba kerülne, ám ha az erősen szennyezett földet égetni kell, akkor a hátralévő munkák összköltsége jóval több, mint két és fél milliárd forint is lehet. A biológiai megoldást erősíti, hogy heteken belül nagy volumenű kísérlet kezdődik. Szegedi kutatók segítségével arra keresnek választ, hogy égetés helyett más módszerrel megsemmisíthető-e az erősen szennyezett anyag. Eifert Gyula, a vegyiművek műszaki vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta: speciális oxidációs módszerrel, vagy emulziós eljárással készítik elő a baktériummal nem kezelhető földet. (A laboratóriumi kísérletek biztatóak voltak, most egy száztonnás mennyiségen próbálják ki a módszereket.) Az előkezelés után már a baktériumok is kezelésbe vehetik a földet. A baktériumokban egyébként lehet bízni, hiszen ezek révén a vegyiműveknek a közeli Hidas nevű településen tárolt, ugyancsak szerves anyaggal szennyezett földjét az organizmusok szépen tisztítják. A 41 ezer köbméternyi hidasi anyagban lévő káros koncentráció a korábbi ötöde-tizede.

A határidők betartásának egyik legnagyobb akadálya, hogy pillanatnyilag nem tudni, miből fedezik a mentesítést. Eifert Gyula szerint a cégnek erre nincs kerete, a pénzt pályázati forrásból szeretnék előteremteni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.