Az Orbán-, majd a Medgyessy-kormány, és a Járai-jegybank hibás gazdaság- és társadalompolitikája következtében, a növekedés alászállt, az egyensúly felbomlott, a hitelesség elveszett. A két kormány által elosztogatott pénz sem az alullévőket nem integrálta a társadalomba - nem javította az esélyeiket, nem hozott versenyhelyzetbe fontos társadalmi rétegeket, hanem növelte kiszolgáltatottságukat -, sem a gazdaság növekedését nem alapozta meg, nem gyorsította. A megtermelt többletjövedelmeket roszszul, igazságtalanul osztogatták szét, s ugyanakkor a további növekedési többletek esélyét korlátozták. Mikor lesz megint akkora többletjövedelem, amit eloszthatnánk?

Most két stratégiai feladat áll a társadalom- és gazdaságpolitikus előtt. Viszsza kell irányítania a gazdaságot a fenntartható növekedési pályára, és meg kell változtatnia a növekedésből származó jövedelmek elosztásának és újraelosztásának intézményi szerkezetét. Mindkettő egyszerre gazdaságpolitikai és társadalompolitikai feladat. Az európai csatlakozás időpontjában, a politikai ciklus közepén, a nemzeti és a szociális populizmus átmeneti leállásakor öt programpontról tudhatunk.

Az első az adórendszer megtisztítása és konszolidálása. Nincs mód, és reformista populizmus adócsökkentést hirdetni, adóreformot előadni szlovák vagy más mintákra. Nincs politika, nincs társadalom, amely elfogadná. Az adórendszer megtisztítása a kedvezményektől, s azok ésszerű áttelepítése a társadalompolitikába, az adónemek közötti összefüggések, átváltások szorosabbra fűzése, majd az adóztatás konszolidálása az igazi feladat. Ciklus közepén, romló forgalmi és fogyasztási adóbevételek mellett aligha lehetséges az adórendszer átfogó átalakításába fogni. Mindennél fontosabb a rémisztgetés és hitegetés - kamatadó (?), vagyonadó (?), egykulcsos rendszer (?), a képmutató képmutatás - helyett a közteherviselés konszolidálása.

A második az új privatizációs hullám elindítása. Richter, Antenna, a harmadik generációs mobilhálózat csak a legismertebb tételek. A magánosítás jelzés a piacnak, hogy Magyarország fenntartható növekedését nem a köztulajdon vezérelte belső fogyasztáshoz, hanem a világgazdaságba integrált, exportképes vállalkozásokhoz köti. Helyes és szükséges volt a Postabank, a Dunaferr magánosítása, elengedhetetlen, hogy a magánosítás révén új tőkeerőt vonjunk piacunkra.

Ehhez kapcsolódik a harmadik programpont, a liberalizáció, a versenyhelyzet teremtése a kommunikációs, a gyógyszer-, a magasépítő- (autópálya-) piacokon, az árak, a teljesítmények, a szolgáltatások összhangba hozása érdekében. A magyar gazdaságban eljött az ideje a transznacionális monopóliumok felülvizsgálatának, és nem állami, hanem piaci versengéssel való korlátozásának. A kartellek és intézményi monopóliumok ellen az egyedi állami beavatkozás többet árt, mint használ, ellenben a versenytársak behívása komoly nyomást gyakorolhat a piaci szereplőkre. Ha a felkészületlen és korrupt állam végre tartós normákat fogad el, intézményesen tárgyal, és a megállapodásokat betartja, nem lop, és a lopásokat nem tűri, akkor e programpontnak messze hangzó értelme van.

A negyedik programpont az egészségügyi finanszírozási és ellátórendszer átalakítása új üzleti-szakmai regionális központok létrehozásával az OEP és az egészségügyi intézmények között. Ha az irányított betegellátás mintájára sikerül versengő és felívelő helyzetbe hozni a háziorvosok után a kórházi orvos-ápoló csoportokat, új alkupozíciókat kialakítani a gyógyszer- és a műszerpiacon, s védeni a beteg és egészséges állampolgár érdekeit, akkor esély van arra, hogy tőkét és tudást vonjunk be ebbe a leszakadó társadalmi ágazatba. Nem reform. Csak nekiindulás. Bár már egy éve hozzákezdtek volna! Istenem, mennyi mindent lehetett volna csinálni a ciklus elején!

S végül az ötödik pont a költségvetés szerkezetének belső módosítása az európai típusú pályáztatás mintájára. A működési költségek korlátozása és az ezek fölött maradó százmilliárdok projektekben történő pályáztatása az egyik lehetséges mód. Vélem, hogy e megoldáshoz még nem jött el az idő, az ágazatok képtelenek ilyen feltételeknek megfelelni. De az irány lehetséges út az európai típusú költségvetések felé. Ennek az új típusú, programozott költségvetésnek kell világos preferenciákat mutatni: hogyan integrálja be a munkaerőpiacra a társadalom peremére szorítottakat az oktatási, az egészségügyi és a szociális rendszeren keresztül, hogyan teremt munkahelyeket, foglalkoztatást a piaci szereplőkkel együtt, hogyan hozza helyzetbe a magyar vállalkozókat a világpiacon, a regionális és a hazai részpiacokon?

A magyar politikában politikusok jöttek és mentek. A visszatekintő két névre emlékezik ma, s fog emlékezni évek múlva: Kupa-program és Bokros-csomag. Antall és Horn, Orbán és Medgyessy emléke elenyészik, a két, rövid idejű pénzügyminiszter beírta magát a társadalom és a történelem memóriájába. Most nincs szükség akkora és oly kegyetlenül végrehajtott beavatkozásra. Ne rémisztgessük a társadalmat reformdiktatúrával, szociális kegyetlenséggel. A társadalom felemelkedésének kulcsa a gazdasági növekedés megfelelően emelkedő növekedési pályája, de ennek a gazdaságnak a társadalom integrációját és konszolidációját kell szolgálnia. De a Draskovics-tervnek legalább akkorát kell löknie Magyarországon előre és fölfelé, mint elődei programjainak. Minden egyéb képmutatás és lemaradás.

Egyetlen pontban sincs közmegegyezés. A közmegegyezésben sincs közmegegyezés. Hét évre kellene, egy hónapra sincs. Európában vagyunk. Nem kifestőkönyvben. Tizenöt éve ez volt minden vágyunk. Tíz éve benne bíztunk. Öt éve vártuk. Fel Belgrádba! - kiáltotta 1914-ben Svejk, a derék katona. Őfelsége, I. Ferenc József képét leszarták a legyek. Fel Brüsszelbe! - kiáltanám. Miért, hogy mindent későn kapunk? De mégis megkaptuk. Úgy kell nekünk. Kell nekünk. Késve, kínlódva, dühös utasokkal, tanácstalan várakozókkal a pályaudvaron, vonatunk beért. Westbahnhof, Gare de l\'Est - megérkeztünk.