1. Mindkét szerző valamiféle XXI. századi modernizmus vagy felvilágosultság szellemének ítészeként ró meg minket Gibsonnak a középkori csőcselékkultúra képeit forgalmazó filmje védelmében. A fundamentalisztikus színezetű szörnyűség csodálójaként Szummer Csaba emellett gondolatmenetünk állítólagos "prófétai hevület"-én is élcelődik, külön kiemelve, mennyire nem illik ez hozzánk, ún. liberális teológusokhoz, akiket ő e jelzővel valamilyen érzelmi révületben született privát definíció alapján kedveskedik kitüntetni. Az pedig valósággal szórakoztató, hogy az "Óvás"-on liberalizmust számon kérő szerzők semmit nem kívánnak tudni arról, hogy Németország és Franciaország egyházi képviselői egyöntetűen kereszténységidegennek és minden teológiai mélységet nélkülözőnek nyilvánították Gibson teológia brutalitását.

2. Aki teológiai álláspontot vitat, nem ignorálja a teológiai-bibliai összefüggéseket. Példának okáért, mi köze van a mitológiai romantika falvédőjéről lelépett szenvedésbajnoknak, e nagypénteki pucolt halként vérző páncél- és szilikonpreparátumnak a Bibliában Fájdalmak Férfiaként láttatott Názáretihez, az ő egzisztenciális drámájához? Jézusnak tíz dinoszaurusz tűrőképességét meghaladó szenvedése "nem öncélú", állítja Szummer. Lehet, ti. ha elhagyjuk a bibliai bizonyságtételt. A bemutatott szakrális vér- és szadizmusorgia célja lehet például az istennel szemben elkövethető agresszió nyújtotta őrült kielégülés. Ilyen cél szinte kívánja is a történet gibsoni meghamisítását, és tálcán kínálja fel a nézőt a krisztuskufár filmrendező manipulációjának. "Nem öncélú" opció az sem, ha valaki Jézus lényegi szenvedésképtelenségének nem jellemzően keresztény (a Szummer szerinti "hívő") álláspontját képviseli. A Biblia szerint azonban az Emberfia nem azzal és úgy vált meg minket, hogy hányingert kapunk tőle, és orvos jelenlétében készülünk a vele való találkozásra, hanem azzal, hogy nem utasítja el magától a bűn átkát, az Istentől való elidegenedés borzalmát. Jézus bibliai gondolata minden olyan esetre érvényes, amit az ő jelenlétében tölthetnek el a hívők: "engedjétek hozzám jönni a gyermekeket" (e gondolatot Irlanda Ildikónak köszönöm). Korhatárt jelző táblát az evangélium nem ismer. Nincs azonban minden teológiai tartalom nélkül az sem, hogy a történet gibsoni csomópontjairól, a megostoroztatásról és Júdás öngyilkosságáról (amely utóbbinál a nézői korhatár a már inoperábilis zöld hályog!) a Biblia egy-egy rövid epizódértékű tőmondatban tudósít csak. Az "üdvtörténet" teológiai logikája szerint a megváltás akkor is megtörtént volna, ha Jézust eutanáziát alkalmazó lelkes humanisták ágyban, párnák között engedik elszenderedni.

3. Hegyi és Szummer maguk is látják, hogy a zsidó szereplők nem éppen szimpatikus figurák a filmben, ám, teszik hozzá, voltak (szegény) zsidók is, akik Jézussal rokonszenveztek (lásd ehhez a nekem is van házi zsidajam című bizonyságtételeket). Szummer mintegy ultima ratióként említi meg, hogy Mel Gibson arra is vigyázott, hogy a zsidókat kétezer év óta istengyilkos vád alá helyező bibliai passzust, a hírhedt "vére mirajtunk!" szövegrészt ne engedje angolra fordítani. A döntés piaci szempontjairól ne beszéljünk. Tény ellenben, hogy az, aki a keresztény kultúra zsidóellenes hagyományát első helyen megalapozó említett szentírási szakaszt (bármilyen érthetetlen nyelven előadva) a passió ma elmondható üzenetéhez tartozónak tekinti, az egészen biztos, hogy maga is e hagyaték szellemi letéteményese. (Utóbbira tucatnyi további példát lehetne említeni a filmből.) És természetesen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy egy adott narratíva hatástörténeti kisugárzását nem a nyelvi szövegmatematikai egyensúly (ami egyébként Gibsonnál még nyomaiban sem fedezhető fel!), hanem a képi kódrendszerhez kulturálisan hozzátapadó konnotációk szerkezete határozza meg.

4. A bolsevik vallástudomány hagyatékának felidézése segítheti ugyan Hegyi Gyulát a film antiszemita jellegének elmosásában, ettől azonban a Biblia még nem válik az osztályharc dokumentumává, és a teológusnak pedig végképp nem kell lemondania arról, hogy Jézus szenvedéseinek szerzője Isten (aki "úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érte"), és nem pedig "a vallási türelmetlenség és a nyers birodalmi érdek". Hegyit az se nagyon érdekli, hogy a vallási türelmetlenségre utaló bibliai részletek nem a történtek rekonstruálásához közvetlenül használható építőkövek, hanem egy üzenetrendszer kommunikálásának irodalmi alakzatai, valahogy úgy, amint a "Lenin élt, él és élni fog" csasztuskából sem következik semmi tényszerű a bolsevik mozgalom feltámadáshitére vonatkozóan. NB. a "vallási türelmetlenség" tartalmú gondolat az egyik közismert nyelvi fordulat a magát a zsidóság antitéziseként definiáló kereszténység szótárában.

5. Mindkét szerző arról beszél, hogy az "Óvás" kibocsátói kárhozattal ijesztgetik a film iránt érdeklődőket. Érdekes módon egyikőjüknek sem jutott eszébe, hogy annak, aki nem hívő, ilyen félelmei aligha támadhatnak. Üdvösség és kárhozat "veszélyeztetéséről" (és nem, mint Hegyi állítja jó populista módon, "kiátkozásról") igenis beszélhetünk azonban akkor, ha valaki - különösen az erre buzdító püspöki és papi ajánlások, valamint a film tárgyának legitimációs önerejénél fogva - úgy véli, hogy egy alapvetően biblia- és keresztényellenes érzelmeket kommunikáló filmben hitének elmélyítésére alkalmas üzenetet hall meg. Klerikális halleluja is azért övezi csak e keresztény üzenetet prostituáló "alkotás"-t (különben mi is lenne a baj a Fülöp-szigeteki nagypénteki mazochizmussal), mert botor módon alkalmasnak tűnik a társadalmi pozícióikat belső hitelesség hiányában elvesztő egyházak önáltatására. Szummer Csaba azt is felvillantja, hogy véleményünkkel sérthetjük a hívők vallásos érzéseit. Szummer azonban nemcsak téved, de súlyos fogalomzavarban is szenved. Mi ugyanis egyértelműen a bibliai örömhírt kereső emberhez szóltunk, és nem azokhoz, akik az üdvösséget (bármit értsünk is ez alatt) egyéb paradigmák szerint keresik, vagy hitbeli önértelmezésüket másra, szélső esetben akár a Tiamatot hentesként lemészárló, majd Kingu démon véréből embert gyúró babiloni Marduk istenre, esetleg - és miért is ne legyünk még stílszerűbbek - Belzebubra, a trágya urára alapozzák.

Majsai Tamás