- Nagyon szép, és jó, hogy rendben van. Valaha volt tornya is, nem tették vissza, pedig azt sem bántam volna. Azért szeretem még ezt a Pollack-féle épületet, mert a maga idejében, tehát a múlt század közepén kettévágott egy létező városrendezési koncepciót. Időnként születnek városléptékű elgondolások, de jön egy újabb tulajdonos vagy nemzedék, stb., és abszolút figyelmen kívül hagyja a koncepciót. Tehát nincs új a nap alatt.

És ez jó? Ne már.

- Nem jó, nem rossz. Egyfajta szimptóma, örökség. Budapesten az, hogy akceptáljunk bizonyos terveket, és azokat nemzedékről nemzedékre következetesen vigyük végig, és legyen egységes a városkép, az nem örökségünk nekünk.

Ott szemben viszont egy kifejezetten sokkoló épület dülleszkedik, már ha engem kérdeznek, mint ahogy egyébként nem. Szerencse, hogy egy részét innen nézve kitakarják az áramszekrények és a villanyoszlopok.

- Hát igen. Az Anker-ház. Borzalmas, Budapest egyik legrondább épülete. Bár az emberek legtöbbje szépnek látja, jaj de csodás, tornya van, oszlopai vannak, mondják. Ami jó eszembe jut róla, az a tetejéről a kilátás és mögötte az Anker köz, amely egy csipetnyi Londont varázsol ide. A nagy vöröstéglás ház viszont rendben van, a teraszokkal, rajtuk a növényekkel. Különleges épület. Még a szakmai köztudat is úgy tarja számon, hogy Wälder Gyula tervezte, a Horthy-korszak nagy neobarokk építésze, aki azért persze jó ízlésű és nagy tudású ember volt. Wälder azonban csak a középső, nagy árkádos épületet jegyzi, a tömb többi részét más építészek. És mégis tökéletes egységben van, mindenki hűségesen követte az eredeti tagolási rendszert. Mindemellett, ha következetlenségről lehet beszélni, hát itt van egy. Óriási kapu a semmire: olyan sűrű városszövet fogad a túloldalán hogy azt se tudod, merre tudsz kiszakadni belőle. Most tervezik a Madách sétányt. Meg lett bízva vele egy építész, aki addig tervezgetett, amíg kapott egy megbízást egy olyan épületre, amely eldugaszolja a Madách sétány útját. Tanulság: nemcsak nemzedékek tudnak fittyet hányni egymás elgondolásaira, hanem ugyanaz az építész is, a sajátjára.

Már láthatjuk az ún. városháza projekt első lépését is: matyómintás plakátokkal szerelt hullámos vaslemez mögé rekesztették a Mignon presszót.

- Óh, a Mignon. Remek hely volt, zseniális belsőépítészettel és negyven év cigarettafüstjével bélelve; soha nem mosták ki, ez volt benne a jó.

És pecsétgyűrűs, őszes halántékú lionok vadásztak benne, fehér öltönyben, fekete ingben, bőrnyakkendővel, hegyes cipőben és tripliszekkel, kortárs asszonkákra. Micsoda románcok szövődtek itt. Szerencsére a neonja még megvan.

- Szerencsére.

Le kéne védetni.

- Le bizony. Kéne egy gyűjtőhely nekik. Egy múzeumban illene őrizni mindet, mint Las Vegasban. Ott nem dobják ki a régit, mert jó érzések tapadnak hozzájuk. Ehhez az Azúr illatszerbolthoz viszont nem tudom, milyen érzés tapad.

Tiszta, száraz érzés. Azt hiszem, túlságosan sokat nem akarnak a boltokba feccölni a bérlők, mert tudják, nincs sok hátra.

- Nincs. Már csak úgy harminc év. Az utolsó harminc évüket töltik itt. Jaj de szép ez a méterárubolt a sokosztatú portáljával. Olyan görögös hangulatú. Abrosz� ennek a szónak még a hangzása is olyan görögös.

És nézd csak: ki van írva, hogy: otthonka. E hazában a harmincon felüli nők fele virágmintás nejlonotthonkában jár, ez a modern magyar folklór legtipikusabb darabja, de árulni még nem láttam sehol. Eddig azt hittem, csak úgy terem valahol, mint a tarhonya, vagy van egy-egy titkos járási elosztó, ott utalják ki hétfőn és pénteken. És nahát. Életem már nem lesz olyan, mint eddig.

- Egyébként én végtelenül nem értem az óriási liberalizmust, amelynek köszönhetően ezt az üzletsort, ezt a szemetet itt lehetett hagyni, és még ki tudja meddig lehet égetni vele a várost. Egy várost, ahol egyébként van kisajátítási törvény, amellyel érvényesíteni lehet a nagy közösségi érdekeket. Ha én volnék a városvezetés, ha másért nem, hát már csak azért is megtenném ezt, nehogy már ilyen pipogyának nézzenek. Egyébként van rá sansz, hogy a városlakók kaszát ragadnak, amikor egyszer tényleg lebontják, és hirtelen feltárul előttük az az elképesztő tér, ami mögötte van.

Lám, a késes már bezárt, de az állatos még kitart. De hopsz: a háznak ezen a végén ugyanolyan sarokvas van, mint az elején. Lehet, hogy már csak ezek tartják össze?

- Lehet. És itt is egy régi neon. A Piknik büfé neonja. Fölötte meg a Tanács körút utcatábla, áthúzva. Tizenöt év után. Ez igen. De most én mondom, hogy hopsz. Íme a Képcsarnok Vállalat iszonyú régi cégére. Kifejezetten jó ezzel a görögös arcéllel.

Már megint a görögök.

- Nem is tudtam, hogy megvan még a cég, biztos valaki privatizálta. De örülök. Jó a portál is, a modern mészkő kerettel, látszik, hogy a tervezőjének volt koncepciója. A hetvenes években itt dolgozott egy csajom, ide rohangáltam hozzá, vézna lábú, vékony nyakú gyerekként�

Hanem ott szemben, mi az az őrtorony a tető Dob utca felőli sarkán, a lőrésekkel? Sose értettem.

- Úgy tudom, hogy egy filmrendező lakott benne�azt hiszem, Szirtes András. De�

Nem fenyegette nagyon a napfényallergia�

- �valószínűleg ennek a háznak komolyabb tetőszerkezete, több tornya volt a háború előtt. Lebombázták, és mára ennyi maradt meg belőle, ez az egy szál torony. Azért nem értjük. Kicsit olyan minaret-szerű.

Állj, állj, állj. Felhívnám a figyelmedet az itt látható kirakat dizájnjára. Régi bakelitlemezekkel díszítették, kár, hogy nem látok jobban, nagy kár. Milyen lemezek?

- Jókedvű vagyok�a Hungaroton Pepita LP-je Soltész Rezsővel. Van még egy Koncz Zsuzsa Aranyalbum és egy Hotel Menthol is.

Hát ez meg?!..

- Most mexikói aztéknak hívják az egykori Kék Elefánt nevű legendás üzletet, a bedőlő pre-dekonstruktivista kirakata még megvan�

Ujjé, ezt a szót kerestem, elejitül fogva.

- Mostantól mindennap mondd el egy párszor, sokat fog fejlődni az r hangod.

Szóval: pre-dekonstruktivista kirakat. Azt hiszem, hogy nem jó.

- Hát ez most így nem. De ez a ház pláne nem. Valamikor Gulácsy-terem volt, most az Allianz biztosítóé. Fura, kellemetlen, szúrós épület, olyan kis akarnok, tör az égbe, nem törődik senkivel, miközben jó, ha nyolc lépés széles. Gizda.

Úgy látszik, az Allianznak sikerül mindig egy-egy útvonal legszebb házát kifognia.

- Viszont jólesően pihen meg a tekintet ezen a rendkívül szép portálon. Lord cukrászda. Tip-top, dicséretet neki. Jó példa, hogy nagyon sok helyen megvannak még a régi portálok, de csak kevés helyen tartják őket ennyire becsben. És arra is jó példa, hogy a régit is lehet modernizálni: kinyithatók a felületek, a fagylaltos pultot ki lehet tolni. És jó ott szemközt az új Tisza cipőbolt is. A hetvenes évek nosztalgiája jegyében jött létre, Muzsai István és Ficzere Anett tervezte a belsejét. Az éledő budapesti dizájn-kultúra egyik kultikus helyszíne ez az üzlet. Egyre több ilyen van. Hál' istennek.