Az 1998 óta könyörtelenül előrehaladó Nagy Mechanizmus kizárólag az erős csoportok alku- és erőviszonyait veszi figyelembe, az erők súlya alapján dönt életről és halálról. Ennek a Nagy Mechanizmusnak egyik, nem legerősebb korlátja, ha a mindennapi élet lágy és puha húsát fölsértve, a kemény magvát kezdi ropogtatni: behatol a magánéletnek a Kádár-korban már szentnek és sérthetetlennek tekintett kisvilágába. A mindennapi élet magyar kisembere, kispolgára tűri és jóváhagyja a közterek, a köztulajdon, a köz jogai, a köz szimbólumai sérelmét, de féltékenyen őrzi a személyes, a magánterek, a személyes tulajdon, az individuális jogok és szimbólumok kisvilágát. A köz sohasem volt és ma sem az övé. Nem övé a köz politikája, a köz gazdasága, a köz tulajdona, a köz igazgatása, a köz szava és képe. Nem érez közösséget a köz múltjával, jelenével és jövőjével. De övé saját valóságosan kitalált, kitaláltan valóságos múltja, fölépített magánjelene, és bizonytalan, szorongásos magánjövője. "Ne bántsd a családom, ne hatolj be a gyerekem iskolájába, ne zaklass a lakótelepi lakásomban! Hagyd meg az apai méltóságom, anyai tekintélyem, lehetséges életpályám!"

Ha a politika Nagy Mechanizmusa e sokmilliónyi kemény magvú kis mechanizmusba ütközik, ha a hatalmi "ki kit győz le" a magánvilágok élethalálharcává válik, akkor megáll a tudomány. A magyar társadalomnak minden ösztöne 1956 után a nagy konfliktusok kerülését, az "aki nincs velünk, az ellenünk van" politikájának magánéleti meghaladását sugallja. De újra állítom: nem lehetetlen e magánvilági magvakba behatolni, nem esélytelen a magyar társadalom egyik felével legyőzni, félreállítani, kisemmizni a másik felét.

A politikai Nagy Mechanizmust a gazdaság nagy szerkezete és a fejlett világ, mindenekelőtt az Európai Unió és az Egyesült Államok jobban korlátozzák, mint a magyar kisvilágok. A magyar gazdaság a világgazdaság része. Itt magyar erőpolitikát folytatni lehet, de súlyos és látható következményekkel jár. A magyar gazdaságon belüli bármiféle erőpolitika azért sem lehetséges, mert már nincs belül és kívül - a gazdaság egyre kevésbé része a nemzeti szuverenitásnak. A magyar politikai ciklusok ritmusát rendre a populista erőpolitika és a realista illeszkedési politika adja: Antall József 1990 júniusától 1990 decemberéig hihetett a "magyar modellben", utána Kupa Mihály bevezette a Kupa-programot, a mikrogazdaságot átalakító realista gazdaságpolitikát. Horn Gyula 1994 júniusától 1995 márciusáig védhette "kisembereit", de a gazdaság kikényszeríthette Bokros Lajos csomagját. Orbán Viktor 1998. júniustól augusztusig ábrándozhatott a "Kárpát-medencei kivételességről", utána ki kellett ülnie a "három tenorral" - Surányi György MNB-elnökkel, Chikán Attila gazdasági miniszterrel és Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel - a kamerák elé, hogy realista és illeszkedő gazdaságpolitikát hirdessen meg. Medgyessy Péter 2002 júniusától 2004 januárjáig képzelhette, hogy a szociális állami populizmus kormányzásának egész ideje alatt folytatható, de hitelességének megingása oda szorította, hogy Draskovics-csomagot hagyasson jóvá.

A gazdaság nem viseli a konfliktusos, nulla öszszegű politizálást, se ennek populista, osztogató változatát. A gazdasági szerkezet állandóan kényes piaci egyensúlyok megtalálására és fenntartására kényszerít. Egy ország növekedési pályája nem képzelet vagy álmodozás, és nem akarat vagy erő, hanem a gazdaság reál- és financiális szerkezeteinek harmonikus illeszkedése egymáshoz és a társadalom nagy rendszereihez. Ezt vagy segíti egy együttműködő, összehangolt stratégiai állampolitika, vagy összezavarja harcos, összehangolatlan, populista és taktikai állampolitikák halmaza.

Európában a legnagyobb hatalmak - Németország, Franciaország vagy Nagy-Britannia - se támaszkodhatnak erőpolitikára. Az európai rendszer konszenzusos politikai szerkezet. A 25 ország képviselőinek állandóan egyeztetniük kell egymással minden európai, regionális és nemzetállami stratégiai kérdésben, s a szakpolitikák minden szinten átszövik egymást és az unió területét. Az európai közös térben a nemzeti parlamentáris többség nem élet és halál ura, a kisebbségnek nem kell attól tartania, hogy a többség örökre kizárhatja a hatalomból. Európa civilizációja nem egy többségi hatalom kontra egy kisebbségi ellenhatalom dichotómiáját alakította ki, hanem tanulva a jobb- és baloldali diktatúrák tapasztalataiból, számtalan osztott hatalmat és ugyancsak számolatlan osztott ellenhatalmat teremtett. S ezeknek a folyamatos tárgyalásán, egyezkedésén, egyensúlyán alapszik az európai, lassan előrearaszoló politikai gépezet. Magyarországon bárki szeretné, többé nem lesz egy központi hatalom. Sok központ lesz, sok hatalomhoz fordulhat kezdetben ismeretlenül, majd ismerősen a magyar polgár.

A politikus ismérve ezután a konszenzus- és csapatteremtő képesség, a szakpolitikai jártasság és a választhatóság (electability) lesz. Képes-e politikusunk együttműködni, tárgyalni, egyeztetni, erőpolitika helyett érvpolitikát folytatni Magyarországon és Európában? Alkalmas-e csapatot szervezni, teremteni maga köré, lojális-e csoportjához, és ki tudja-e váltani csapatából a tartós és tartalmas lojalitást? (Kovács László már-már rendelkezett csapattal 2000 és 2002 között, de kiderült, hogy képtelen csapatát összetartani, menedzselni, jutalmazni és büntetni. Orbán Viktornak volt csapata 1989 és 1998 között, de ezt a csapatot szétszórta a hatalmi logika alapján uralkodása idején, és éppen megsemmisíti bujdosó fejedelemként.) A politikusnak nemcsak saját törzsválasztói, hanem a bizonytalanok, sőt, bizonyos mértékig ellenfelének választói körében is hitelesnek és választhatónak/kiválasztásra alkalmasnak kell lennie. Megosztó, csak saját táborban szeretett politikus: bukott politikus. Legyen figyelmeztetőd: minél inkább szeret saját táborod, minél inkább beszéled a sajátjaid nyelvét, annál biztosabb, hogy politikai gettóban vagy, s mások nem fogadnak el - megbuktál. De nemcsak itthon kell hitelesnek és választhatónak látszanod. A világ is kérdi: ki vagy? Mister Hungary, Madame Hongrie nem lehet csak a magyar választó szájíze szerinti politikus. Pannónia provinciáról olyan embernek kell Rómába látogatnia, aki egyenrangú a rómaiakkal.

Hiszel benne? Röviden: nem. Hosszabban: igen.