Az állapotok eltitkolása ostobaság. A vigasztalás, a maszatolás, a hazudozás gyávaság. A lábunk üszkösödik. Egy éve még használt volna az igazmondás és a kenőcs. Fél éve az ijesztő valóságra figyelmeztetés és az intenzív gyógyszeres kezelés. Most életmentő műtétre van szükség. Végig kell tolni a dühös és rémült beteget a folyosón, akinek mi tettük tönkre "jó szándékunkkal", hamis diagnózisainkkal az egészségét, kockáztatjuk az életét - meg kell operáltatnunk. Új, hiteles orvossal és asszisztenciával, tisztességesen programozott műtéti eljárással. Fütyülök a műtétet végző doktor politikai hovatartozására, nem érdekel, hogy az altatóorvos hová szavazott: értsen hozzá. Merjen és tudjon helyes diagnózist adni, velünk őszintén és hitelesen beszélni. Az orvoscsoport tudja, hogy mit és hogyan akar, s merjen vágni.

A cselekvéshez se idő, se tér ötven vagy százharminc pontra. Négy-öt kritikus pontot kell meghatározni, és ott könyörtelenül végig kell menni. Aki mindent meggyógyít, semmit se gyógyít meg. Akinek száz célja van, egyet se ér el. A gazdaságpolitika nem ötletbörze, nem improvizációk halmaza. Nincsenek magányos zsenik, nincsenek mindent gyógyító csodaszerek. Csapatmunka, felelős döntés és ellenőrzött végrehajtás van.

A hitelesség visszaszerzése a piacok figyelő és hideg tekintete előtt történik. A hitelesség tisztakezűség. A korrupció mindent behálóz, első feladat, hogy ettől megszabaduljunk. Hitelességünket négy társadalmi és gazdasági területen veszítettük el leginkább, ezért operáció révén itt kell visszanyernünk. A jelenlegi 120 milliárdos átláthatatlan, intézményesen nem megalapozott megszorítási csomag önmagában nem állítja meg hitelességünk romlását. A Bokros-Surányi-csomagot azért fogadta el a piac, mert a bevezetett új árfolyamrendszer és a vámpótlék a fordulat intézményes garanciája volt. Ilyen intézményi garanciákat 1. adócsomag, 2. jövedelempolitikai csomag, 3. monetáris csomag, 4. nagy költségvetési rendszereket - mindenekelőtt az egészségügyet, oktatást és a közigazgatást - érintő reformcsomagok jelenthetnek. Meg kell vizsgálni, hogy mi a költségvetési, a monetáris és a jövedelempolitika mozgástere, majd össze kell hangolni e politikákat. Ennek keretében kell vizsgálni, hogy mikor, milyen feltételek között szükséges és lehetséges az euróövezethez csatlakozni.

Az elmúlt három évben átláthatatlan, kiszámíthatatlan és versenyképtelen adórendszer jött létre. Súlyos hiba lenne, ha bárki improvizálni kezdene az eddigi gyakorlatnak megfelelően az adók vonatkozásában. Nincs kampány, nincs ötletelés, nem cél a piacok sokkolása. Helyette célul kell kitűzni, hogy egy adócsomagot kidolgozó bizottság jön létre, amely júniusra alternatív koncepciókat tesz le az asztalra, és az apparátusok részletes hatásvizsgálatokat végeznek. Elfogulatlanul csak annyit mondhatunk, hogy két alapelvet célszerű figyelembe venni: 1. az adópolitikát és a szociálpolitikát el kell egymástól választani, a kedvezményeket ki kell irtani; 2. az adószabályokat egymással harmonizálva, a versenyképesség javításának érdekében kell változtatni, kiszámíthatóvá, egyszerűvé és átláthatóvá tenni.

A gazdaságpolitika legsúlyosabb hiányossága, hogy nincs felelős és a foglalkoztatással összehangolt jövedelempolitika. 2001 januárja óta két kormány irányítói tételezték fel, hogy a jövedelempolitikában bármi, bármikor megtehető, minden tőlünk függ, csak akarjunk. Az Orbán-kormány két, 60 százalékos minimálbér-emeléssel sokkolta a munkaerőpiacot, majd e sokkolást folytatta a Medgyessy-kormány a közszolgálatban dolgozók ötvenszázalékos béremelésével. Egyetlen piac se bír ki ilyen kampányokat. Nincs rosszabb politika, mint ha valaki bérre váltja a munkahelyét. Magasabb a béred, utcára kerülsz. Ha a sokkoló emelések eltorzítják a piacokat, szükségszerű, hogy először a kisvállalkozók bocsássanak el, majd a transznacionális vállalatok értékeljék le, s hagyják el az országot. Nincs más hátra, mint a pénzügyminiszternek át kell vennie a jövedelempolitika felelősségét is, s a miniszterelnöknek ki kell mondania az Érdekegyeztető Tanácsban, hogy a béreket és a jövedelmeket hozzá kell igazítani a versenyképességhez. Ha lesz termelékenységnövekedés, lesz versenyképesség, akkor lesz bér is - fordítva nem, de még munka sem.

A magyar monetáris politika e nemzet és egy szakma tragédiája. A jegybank elnökének, a Monetáris Tanácsnak és az MNB apparátusának egyszer majd meg kell magyaráznia nekünk, hogyan tehették mindazt szakmai és emberi lelkiismerettel, amit tettek. Hibás döntéseik sorozatával sokszorosát vették el tőlünk, magyar adófizetőktől, mint amennyivel most a kormány megszorítani készül. De átoknak és dühnek semmi értelme. Ha a kormány esetében igaz, hogy innentől hiteles számokat és hiteles célokat vár el az ország, a jegybank esetében kétszeresen igaz. Azonnal véget kell vetni az "erős forintért cserében veszítsd el állásodat, büszke magyar" programnak.

A jegybanknak sajnos sikerült önmagát és az országot olyan zsákutcába vezetnie, hogy ma már alig van pozitív mozgástere. Nem tud mozogni az elviselhetetlenül magas kamatokkal, mert a piac 2004 februárjára már ekkora kockázatot lát a magyar gazdaságban. A jegybanknak ma "negatív csomagra" van csak módja. Nem tesz semmit. Békén hagyja mozogni az árfolyamot, nem kezd hisztérikus akciókba. Nem rángat. Nem vált ki forintválságot. Nem szól. Kushad. Csak egyetlen dolgot mond, Budapesten, Frankfurtban, Londonban és Washingtonban, amikor elmegy a pénzügyminiszterrel közös meggyőző körútra: támogatom és szolgálom a csomagot. Ezt nemzeti érdeknek hívják. Meg kell tanulnunk közösen a feszültségeket kezelni. Még így se biztos, hogy megússzuk, de legalább lenne remény.

A legnehezebb a nagy társadalmi rendszerek reformja. Tizenöt év óta beszél róla mindenki, s nem tesszük. Tudjuk, hogy e rendszerek versenyképtelensége, sőt működésképtelensége visz mindig vissza a kezdőpontra, de fordulatot senki sem akar. Általában nincs értelme a közszolgálatot vagdosni, itt is, ott is belevágni. Ha levágod itt, visszanő amott. A rendszer egészéhez kell nyúlni. Ez már nem lehet egy szűkebb program része, alapos megfontolással végiggondoltan láthatunk csak hozzá. Tudjuk, hogy az egészségügyi és az oktatási rendszer regionalizációja, kistérségi koncentrációja azonnal rendet vágna az egészségügyi és oktatási intézményekben, megmutatná, hol érdemes, hol nem szolgáltatni. Élére kell állni az önkormányzati intézmények gazdasági racionalizálásának, s akkor a közszolgáltatásban dolgozók létszáma és bére igazodni fog a szolgáltatások mennyiségéhez, s főleg minőségéhez. Kínnal és keservvel végrehajtottuk mindezt a gazdaság piaci szférájában. Tudjuk, hogy nem lehetetlen. Más és értünk lévő államot a régi, magáért lévő állam helyébe - ez a cél. De a nagy rendszereknél végképp ne találgassunk. Dolgozzunk, modellezzünk, végezzünk valóságos vizsgálatokat, ismerkedjünk meg a tényleges helyzettel, s utána menjünk neki.

Tudom én, barátaim, hogy a Politika nevű hétfejű sárkány nem hagyja. Kinn áll a várudvaron, dobog, lángot fúj. Vigyorog. Emlékeztek, valahol a palota kilencvenkilencedik szobájában van egy láda, abban a ládában egy iskátulya, s abban az iskátulyában rejtezik a sárkány ereje. A ládát nyitó aranykulcsocska a kis királyleánynál vagyon, kit a sárkány édes szóval, de még inkább hatalommal, fogva tart. Nézzetek föl az ablakba! Hátha meglátjátok ott az aranyhajú királykisasszonyt, s ledobja a kulcsot. A többi a mi dolgunk.