Az altábornagy, a költő és a bádogos

A legrégebbi krisztinavárosi vendéglátóhelyen, a templommal szemközti Zöldfában az 1700-as évek közepe-vége óta mérték a jó budai bort. Kipusztult már szegény gyökerestül: megölte az 1960-as években a helyére türemkedett rút betonkolosszus. Ugyanerre a sorsra jutott a múlt századfordulón az Ország Nádorához címzett fogadó is az Alagút utcában, amelyről 1867-ből ismerjük az utolsó adatot. Telkére (a mai OTP-ház helyén) épült az a bérpalota, amelyben 1898. június 1-jén nyílt Buda legendás kávéháza: a "Fila".

Egy homályos mendemonda szerint az alapító legjobb barátja Amerikába vándorolt, s Philadelphiából adott magáról utoljára életjelet. Hogy a névadás e magyarázata magától Fuith Lajos volt komáromi szállodástól származik-e, vagy valamelyik regényes képzeletű krisztinai polgár eszelte ki, nem tudni.

Fuith nyolc esztendeig vezeti a négy biliárdasztallal büszkélkedő kávéházat, majd 1906-ban átadja Veres Kálmánnak. Ő mindössze két esztendeig működik itt, utána Pestre telepszik. A következő gazda közeli szomszéd: Szívós Zsigmond, a Zöldfa vendéglőse. A kávéház neki se "jön be", hamar eladja. (Később találkozunk még a nevével: Karinthy törzshelyének, a lágymányosi Hadiknak a cégérén.)

A "Fila" tehát nehezen indul. Nem csoda: a szemközti sarkon ott a pár évvel idősebb Színkör kávéház, egy macskaugrásnyira, a Pauler utca és a Roham utca sarkán egy fiatalabb, pimaszkodó ellenfél, a California, ahol tamburazenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, s ott van persze a számtalan kisvendéglő, makacs törzsvendégekkel.

A Zöldfában jár össze például Budenz József nyelvészprofesszor asztaltársasága. Róluk az 1910-es évek elején adja hírül a budai sajtó, hogy karácsony közeledtével kilenc szegény sorsú kisiskolást öltöztettek föl tetőtől talpig - amire a Bittner vendéglő "Örökzöld" asztaltársasága azzal válaszol, hogy ők meg felruháznak tízet, sőt még kolbászra, sörre (!) és süteményre is meghívják őket.

No, ilyesféle polgárokat kellene átcsábítani a Philadelphiába. S mikor már-már úgy tűnik, hogy ez senkinek se sikerülhet, egyszer csak megjelenik a színen egy kerek képű, csendes fiatalember. Meleg tekintet, akkurátusan pedrett kis bajusz, ízes dunántúli magyar szó, s a vendéglátás tudományának minden csínja-bínja a kisujjában: ez Szabó Sámuel. Harminchat évig, haláláig (s a kávéház haláláig) marad a Krisztinában.

A Somló-hegy tövében, Karakószörcsökön született 1872-ben. Imre bátyja is, ő is a híres büki vendéglősnél, Mogyoróssy Lajosnál tanulta ki a szakmát, majd nekivágtak a fővárosnak. Imre 1900-ban már az Erzsébet királyné Szálló főpincére, majd rövid ideig öccsével együtt vezeti a kiskörúti Boulevard kávéházat. 1909-ben Imre immár tulajdonosként tér vissza előző munkahelyére, a szállodába, Sámuel pedig átveszi a sok vihart látott Alagút utcai üzletet. Oda is költözik a ház első emeletére feleségestül, kislányostul.

A kis Lenke ekkor egyéves. Öccsei már a Krisztinában látják meg a napvilágot: László 1910-ben, Imre 1912-ben, Ferenc 1916-ban. A két fiatalabb testvér ma Florida és Ausztrália között idézgeti telefonon a gyerekkori emlékeket. Mi mindenről tudósítanak bennünket Imre bácsi gyönyörűen gépelt, nyolc-tíz oldalas levelei? Például a "Fila" egy átlagos hétköznapjáról.

"Reggel 6 órakor már a takarítóaszszonyok elvégezték a munkájukat, megérkezett a tejszállító kocsija, megjöttek a reggeli napilapok, Putsay is elküldte a friss péksüteményt. A konyhában a kávéfőző már megfőzte a kávét, a kasszában ott ült a felírónő, a két felszolgáló már berakta az újságokat a rámájukba, készen álltak a kiszolgálásra.

Fél 7 után kezdtek a vendégek szállingózni, akik hivatalba, munkába siettek. Törzsvendégek voltak, mindegyiknek megvolt a maga törzsasztala… Mondta is Sándor bácsi Pistának: - Most jön a harmadik ablakban ülő vendég, hozd ki a világos kávét, szűrve, habbal…

9 óra tájban ezek a munkába siető vendégek már elhagyták a helyiséget, s felváltották őket a nyugdíjasok, akik kényelmesen ették meg a reggelijüket, s kiolvasták a napilapokat. Öreg bíráknak volt egy társasága, dr. Finkey József ítélőtáblai tanácselnökkel és dr. Westermayer Vidor kúriai tanácselnökkel az élükön. Egy másik asztalnál az I. világháború nyugdíjas tisztjei beszélgettek háborús élményeikről… A szomszédos Szent János téren lakó Bajcsy-Zsilinszky Endre minden héten kétszer itt találkozott barátaival…

10 óra tájban feltűntek az írók is. Elsőként Szabó Dezső érkezett, aki leült törzshelyére a széles, Horváth-kertre néző ablakban. Kosztolányi Dezső, ha bement Pestre, akkor is pár pillanatra benézett üdvözölni druszáját. Márai, ha nem volt útja Pesten, ritkábban leült dolgozni, elkerülve Szabó Dezső asztalát…

Ahogy közeledett a dél, egyre csendesebb lett a kávéház, mentek haza a nyugdíjasok. 12 után megjelent az első vendég, aki (2 cukorral) elfogyasztotta feketéjét. Ez Fernengel volt, a Zöldfa-épületben lévő Fernengel és Cziczkeli csemegebolt tulajdonosa: itt találkozott barátjával, a Krisztina téri Csáthy Ferenc könyvüzlet vezetőjével. Aztán szállingóztak a környékbeli iparosok és kereskedők. Elsőként Cservenka kályhásmester érkezett, őt követte Máté István szobafestő, Berzay Ferenc, akinek temetkezési vállalkozása volt a Roham utcában, Weinberger bádogos, Hutter Lajos vaskereskedő, Vermes Mátyás hentes, Putsay István pék, Holländer Adolf kárpitos. Ha nem volt vendége, akkor rövid időre megjelent a Pauler utca 5. alatti fodrászüzlet tulajdonosa, Cserna István és ritkábban Kodnár Dömötör fűszerkereskedő.

Fél 3-kor az inas a szélfogóban lévő dobogó felhasználásával betolta az egyik legjellegzetesebb vendéget, a tolószékben ülő Hollán Aurélt, aki az egyik minisztérium segédhivatalának igazgatója volt. Szép, ápolt szakállával, mosolyogva ült a tolószékben, elfoglalta a Pauler utcai front első ablakánál lévő helyét, és derűsen várta barátait: Nagyszombati Miksa altábornagyot, dr. Fiala miniszteri tanácsost.

5 óra tájban megtelt a kávéház, elkezdődött az uzsonnaforgalom… A kártyaszobában megjelent az első ultizó: Angyal Sándor délivasutas. Sorra jöttek a többiek: dr. Garachy László fővárosi főjegyző, Béres Márton kályhásmester, dr. Röszler János vállalati jogtanácsos, Pathó István hentes… A sakk-körben később kezdtek, de 6 óra tájban már népes volt a klubhelyiség…

Fél tíz után a krisztinai vendéglőkben vacsorázók léptek be a kávéházba, hogy zenét hallgassanak, igyanak még egy üveg sört vagy palack somlait, esetleg csak egy jó feketét. A muzsika éjfélkor elhallgatott, a cigányok közül a prímás, helyettese és a nagybőgős ott maradt, várván az éjfél utáni vendégeket… az asztal mellett leültek, szép csendesen húzták a megrendelt nótát… Túl magas volt a helyiség, így a zeneszó nem zavarta a ház lakóit…

Hajnali 4 óra körül megjött a takarítószemélyzet, s megkezdték munkájukat. Vigyáztak, hogy az esetleges vendégeket ne zavarják. Azután minden csendes lett, megérkezett a tej, behozták az újságokat, s Putsay péksüteménye is várta már a vendégeket… elkezdődött a kávéház újabb napja."

Ide még visszajövünk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.