NOL: Néhány hete tekintélyes társadalomkutatók - Bruszt László szociológus, Oblath Gábor közgazdász és Tóth András politológus - latolgatták a Népszabadság hasábjain egy "középtávú társadalmi-gazdaságpolitikai megállapodás" létrejöttének esélyeit. Laki Mihály közgazdász nem sokkal korábban a holland fordulatot megelőző hosszú távú megállapodás sikerére hívta fel a figyelmet.
Arra buzdítottak, hogy vizsgáljuk meg néhány sikeres ország (mindenek előtt Írország) példáját, ahol a politikai elitek képesek voltak komoly változásokat igénylő helyzetben a formalizált kereteken túllépve, hosszabb távra érvényes stratégiai megállapodások egész sorozatát megkötni, majd be is tartani. Mindehhez nem lett volna elég a rendelkezésre álló politikai intézmények működtetése. Rugalmas és hatékony informális hálózatokra és eljárásokra volt szükség.
Ha minden kötél szakad, az informális politikaformálás létfontosságú segítséget nyújthat a formális politikának. Csizmadia Ervin a Politikatudományi Szemle 2003/2. számában erről azt írja, hogy "a politikai riválisok közötti informális hálók megakadályozzák a pártrendszer teljes befagyását, és biztosítják a politikai konszenzusok megkötésének minimálfeltételeit. Ha ezek az informális -a kormánypárti-ellenzéki szerepet átmetsző - hálózatok nem léteznének, a politikai verseny akadálytalanul »totalizálódna«."
Szükség lehet tehát a konszenzus irányába mozdulásra, és vannak biztató nemzetközi példák is. Lát-e esélyt a magyar közéletben az említett kutatók által javasolt megállapodások létrejöttére?

Csizmadia Ervin: A széles körű társadalmi megállapodás esélyével kapcsolatban sokat mondóak a történelmi példák. Bőséges példatárunk van az ésszerűség nevében elhangzó, de visszhangtalanul maradt megállapodási ajánlatokra. Deák Ferenc átütő erejű, 1865-ös Húsvéti cikke előtt például sokan már 1861 óta próbálkoztak valami hasonlóval. Mindannyian idő előtt jöttek azonban, és a kezdeményezők közül jó néhányan megkeseredett, szerencsétlen emberek lettek.

A Bruszt-Oblath-Tóth javaslat eddigi visszhangtalansága jelzi, hogy a mai magyar közélet is hasonló állapotban van. Lehet, hogy a társadalmi megállapodás szándéka sokakban megfogalmazódik, de a két szembenálló tábor nincs olyan szociálpszichológiai állapotban, hogy az alkuk létrejöhessenek.

A jobboldal már leállna

Nem is olyan régen még a magyar jobboldal mutatott olyan jeleket, hogy alkalmatlan a kiegyezésre, képtelen reagálni a békülékeny gesztusokra.

A helyzet azonban megfordult. 2003 végén a hazai jobboldal fő erői már úgy érzik: létrejött a kívánatosnak tartott egyensúly bal- és jobboldal között. Ma már hajlandók lennének a megállapodásra - de most már a baloldal nem akarja visszaigazolni a gesztusokat.

Teljesen észrevétlen maradt például Orbán Viktor békülékeny gesztusa, amit október 19-i rádióinterjújában, majd október 23-i beszédében tett. A politikai ellenfelek csak a baloldalnak címzett bírálatokat kapták fel (kiemelve az ideiglenesen körülöttünk állomásozó állapotra vonatkozó célzást). Nem reagáltak azonban Orbán fejtegetéseire, amelyek szerint a jobboldal akkor lesz hiteles, ha nem valami ellen, hanem valamiért emeli fel a szavát. Ebben a megfogalmazásban benne volt egyfajta kiegyezés lehetősége. Figyelemre méltó, hogy néhány nap különbséggel meg is ismételte azokat a szavakat, amelyek az eltérő ideológiai állásponton lévő emberek közötti hídverés programjaként értelmezhetők.

Lehet, hogy az ellentáborban nem elemzik, mi hangzik el a másik oldalon?

Bármifajta informális megállapodásnak alapfeltétele lenne, hogy a vetélytársamat is képes legyek támogatni, amikor úgy látom, hogy erre szükség van. Nemcsak programot kellene hirdetni, hanem pontos helyzetelemzésre is szükség lenne.

A társadalmi megállapodásnak hiányzik még egy fontos feltétele: a társadalom sem eléggé felkészült erre. A magyar választóközönség táborokra oszolva lényeges demokratikus jogáról mondott le, mivel jelenleg nem hajlandó arra, hogy a pártokat hovatartozástól függetlenül kontroll alatt tartsa. Emiatt a megállapodások kikényszerítésének feltétele nincs meg a társadalom szempontjából sem.

A pártok informális szférája már elég erős, de a pártoktól független, azok befolyásolására képes civil társadalom gyenge. Gyengébb, mint amilyen az 1988-89-es változások előtti időkben volt. Az új demokrácia kialakulása során a korábbi civil szféra legtekintélyesebb képviselői politikai pályára léptek, és maguk mögött hagytak egy elgyengült civil társadalmat. Ez a folyamat a rendszerváltás negatív hozadéka.

NOL: Az említett Orbán-beszédekből többféle üzenet is kiolvasható. Lehet, hogy azért maradt el a gesztusok visszaigazolása, mert a megbékélés lehetőségét felvillantó gondolatok kevésbé voltak hangsúlyosak és világosak, mint a konfliktusok élezésére alkalmas utalások.

Csizmadia Ervin: Én ezt nem hiszem. A politikában nincsenek objektív dolgok. Az, hogy mi a hangsúlyos és mi az, ami kevésbé az, soha nem független az általános politikai környezettől vagy pőrébben fogalmazva: aktuális politikai érdekektől. Ha valaki ma nem látja, hogy a jobboldal számos vezettő politikusa s mindenekelőtt Orbán Viktor ma más hangon és hangsúllyal szól, mint akár csak néhány hónappal korábban is, az valamilyen okból nem akarja lereagálni ezt a változást. De én nagyon megértő politológus vagyok, ezt is elfogadom, de ez engem nem különösebben térít el a magam véleményétől, vagyis attól, hogy az elemzőnek nem ennek vagy annak a tábornak a véleményét kell követnie, hanem észlelnie és jeleznie kell, ha valami váratlan, az egész politikai mezőnyt érintő változás történik. Orbán szerintem az ősz kezdete óta más hangon és tartalommal beszél, mint korábban.

Gyurcsány fellépése

A baloldal elzárkózásának látványos jele volt Gyurcsány Ferenc kemény nyilatkozata, amelyben kijelentette: nem folytatható a nemzeti közép békülékeny, az ellenfélnek is gesztusokat tevő politikája. Úgy értékelte, hogy a Fidesz nem árnyékkormányt, hanem egyenesen árnyékállamot épít, ami értelmetlenné teszi az árkok betemetésére irányuló erőfeszítéseket, és a harc felvételére kényszeríti a baloldalt.

A fordulat azért figyelemre méltó, mert Gyurcsány volt eddig a baloldalon az egyetlen empatikus politikus. Medgyessy Péter stratégiai tanácsadójaként azzal keltett feltűnést, hogy a szocialista pártban korábban eretnekségnek számító tételeket fogalmazott meg. A polgári baloldal vagy a "nemzeti közép" a jobboldali gondolatok aktualizálása nyomán született.

Nehéz megmondani, hogy most miért hagyott fel Gyurcsány Ferenc az empatikus megközelítéssel. Lehet, hogy csak taktikai engedményről van szó, de az is elképzelhető, hogy stratégiát váltott. Nem lenne meglepő, ha a több irányból érkező támadások miatt, a politikai túlélés érdekében döntött volna így - de amellett is szólnak érvek, hogy az MSZP hierarchiájába akar látványosan betagozódni a váltással.

NOL: Gyurcsány Ferenc egy friss interjúban minderről azt állítja: éppen a Fidesz október 23-a körül tanúsított elutasító magatartása tette számára világossá, hogy a nemzeti közép politikáját most nem célszerű tovább erőltetni.

Csizmadia Ervin: Adjunk egy csöpp időt, ne elemezzünk minden politikai jelenséget azonnal. A túl gyors elemzés is torzíthat. Lehet, hogy Gyurcsány első indulatában mondott olyat, hogy vége a nemzeti közép politikájának, de az elmúlt hetekben ismét a közép felé húz. Az elmúlt napokban - mint láthattuk - kiéleződött az MSZP-n belül a baloldaliak és a balközepesek közötti - mindig is meglévő, csak lappangó - konfliktus, s Gyurcsány természetesen mint az utóbbiak emblematikus figurája lépett fel. Szó sincs tehát arról, hogy feladta volna korábbi programját! Ami változott: konfrontatívabban fogalmazza meg mondanivalóját, ami nyilván nem véletlen, hiszen ingatlanügyei kapcsán rengeteg - szerinte nyilván méltatlan - támadásban volt része. A kérdés számomra az, hogy vajon tényleg képes lesz-e arra, amit egyre többen mondanak vele kapcsolatban: hogy ti. elvi kérdésekben koherens párttá formálja az MSZP-t. Ezt egyelőre senki nem tudja, csupán azt látjuk, hogy az MSZP fejlődésének egy újabb, minden eddiginél nagyobb belső konfliktusokat ígérő szakaszába lépett. Gyurcsány szereplése legfeljebb katalizálja, felgyorsítja ezen konfliktusok felszínre kerülését.

Demokratikus intézmények és demokratikus rezsim

NOL: Említett tanulmányában Ön hosszan elemezte az informális eljárások szerepét a politikában. Mindennapi tapasztalat, hogy egyre több fontos politikai döntés születik az intézményes kereteken kívül. Írásában határozottan leszögezte azonban: nem ért egyet azokkal az elemzőkkel, akik az informális politika szerepének erősödését a kelet- közép-európai demokráciák defektjének minősítik.

Csizmadia Ervin: Egy kicsit messzebbről kezdem a választ. A 20. században egy tragikus, de történelmi szempontból rövid periódusban a totalitárius rendszerek nyomultak előre. A század alapélménye mégis ennek a folyamatnak az ellenkezője: a liberalizmus és a demokrácia találkozása. A liberális demokráciák a nyugati társadalmakban jöttek létre, de Nyugat-Európában is csak a 20. század végéig tartott vetélytárs nélküli dominanciájuk időszaka.

A Kelet-Közép-Európában 1989-90-től zajló átmenet új helyzetet teremtett: itt nem működnek a nyugati evidenciák. A nyugati típusú liberális demokráciák lényegi vonása, hogy az intézményes, alkotmányos rend megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Ezzel szemben a Kelet-Közép-Európában létrejött rendszerek demokratikusak ugyan, de nem biztos, hogy liberálisak. Itt kezdettől fogva nagy szerepe van az intézményeken kívüli politikaformálásnak - ami azonban nem a defektesség, a csökevényesség jele. Nem lehet a kifejlett nyugati sztenderdeket rákényszeríteni ezekre a kialakulófélben lévő demokráciákra.

Ki adjon tekintélyt a demokráciának?

Miből ered az informalitás nagy szerepe? Milyen szükségleteket elégít ki? A magyarázat abban rejlik, hogy Kelet-Közép-Európában demokratikus rendszerek jöttek létre, de nem alakultak ki ezzel együtt a demokratikus rezsimek.

Hiányzik egymás kölcsönös elfogadása, tisztelete. Ezzel szorosan összefügg, hogy a fennálló állapotok legitimációja nagyon gyenge - a korlátozott legitimációt pedig informális utakon próbálják pótolni.

A mai politikai elit 1988-89-ben együtt alakította ki a demokratikus rendszer kereteit. Így érezték ezt a legtöbben, és így is volt.

2003-ban azonban már mindenki úgy véli, hogy ez a rendszer már nem az, amit annak idején kialakítottak. Mivel mindenki érzi a legitimitás gyengeségét, maga próbálja megteremteni a demokrácia tekintélyét, a saját érdekei és felfogása szerint. Az informalitás erősödése természetes válasz a tekintélyhiányra, a kölcsönösen tiszteletben tartott szabályok hiányára. Az a lényeg, hogy a szereplők nem tekintik befejezettnek a rendszer kialakítását, sem a jobb- sem a baloldalon.

Súlyos probléma, ha egy demokráciában a politikai élet szereplői nem fogadják el a szabályokat. Tekintélyes politológus, Guillermo O`Donnell megállapítása szerint a kelet-közép-európai új demokráciákkal egy új állatfaj egyedei jelentek meg a történelem színpadán. Ezek nem liberális, hanem delegáló demokráciák, amelyek leginkább Latin-Amerikából ismerős jellemzőket mutatnak.

A liberális demokráciák is változnak

A kelet-közép-európai új demokráciákat a nyugati liberális demokráciák mintájához viszonyítjuk - de maga a minta is mozgásban van. Nő az informális eljárások szerepe. A nyugati társadalmak a részvételi demokrácia, a közvetlen demokrácia új mozgásformáit kísérletezik ki. A pártok is változásra kényszerülnek: észre kellett venniük, hogy valamit mondaniuk kell a társadalomról, a társdalomnak.

Ezek a hetvenes-nyolcvanas évek óta zajló változások a társadalom képviseletének reneszánszát hozták. Magyarországon mindezt hajlamosak egyszerűen a populizmus előretörésének titulálni, de valamit kezdeni kellene azzal is, hogy a nagy nyugati néppártok, az úgynevezett establishment-pártok is változatos informális eszközökkel kísérleteznek, hogy növeljék társadalmi beágyazottságukat.

Kódolt csaták

NOL: Az informális terepen folyó küzdelem speciális esete a politikai ellenfelek között kódolt verbális eszközökkel folyó harc, ami a mai magyar közéletben különösen kiéleződött. A nyelvi kódok háborújában a politikai ellenfelek nem nyíltan megfogalmazott tételeket és érveket szegeznek szembe egymással, hanem mindenki számára világos kódokat.

Csizmadia Ervin: A kódolt beszédről (amibe az elhallgatás, illetve az igazság részleges kimondása is beleérthető) érdemes megjegyezni, hogy egy demokráciában haszna is lehet. Önvédelmi funkciót láthat el, amennyiben keretek közé szorítja az indulatokat és stabilizálja a közéletet. Rendkívül kockázatos lenne, ha a nyilvános beszédben a szereplők ugyanúgy fogalmaznának, mint magánbeszélgetéseikben.

Tény azonban, hogy a magyar közéletben a kódolt beszéd romboló hatásai is erőteljesen érezhetők. Ez összefügg a magyar politikai hagyományok továbbélésével. A kuruc-labanc, a népi-urbánus dichotómia nagyon erősen jelen van ezekben a kódokban.

A kódolás, az ellenfél szándékainak tulajdonítása összekapcsolódik az ellenfél egyenrangúságának kétségbe vonásával. Nincs elfogadott mintázata annak, hogy a szembenálló politikai erők a leglényegesebb kérdésekben minden nézetkülönbségen túl is alapvető közösséget vállalhatnak.

Ha nem tudjuk elviselni két karakteres, egyenrangú tábor létezését - ez magában rejti a diktatúra veszélyét.