Adventi hajrá…

Adventi koncertet rendez a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének győri szervezete. Mint a helyi lap írja, az est folyamán "népszerű opera- és operettrészletek csendülnek fel Erkel, Kodály, Kálmán Imre, Kacsóh Pongrác műveiből". Én személy szerint más műveket szívesebben hallgatnék egy adventi hangversenyen, de hát ez "egyéni kulturális probléma". Ami közügy, az a jótékony célú rendezvény címe. A KÉSZ helyi vezetői a Hajrá, magyarok! címet adták az adventi koncertnek.

Egyfajta jobboldali gondolkodás stupiditását ennél szemléletesebben aligha lehetne érzékeltetni. Advent a karácsonyi ünnepre való várakozás, az elcsendesedés, a megbékélés időszaka. Adventkor a keresztények nem szokták a focipályákról kölcsönvett szurkolói bekiabálással köszönteni egymást. Advent négy vasárnapja magyar, osztrák és brazil katolikusok számára ugyanazt jelenti. Nem katolikus vallású és felekezeten kívüli honfitársainknak pedig, ha jelent is valamit, bizonyosan mást, mint nekünk, akik az egyházi év rítusain nőttünk fel. Ha valamikor, akkor adventkor az egyetemes egyház nagy ünnepére és a béke jelképévé vált Születésre gondolunk. Krisztus nem volt sem magyar, sem focista, de még fideszes politikus sem, ezért a lelátókhoz és utcai tüntetésekhez illő jelszó méltatlan az adventi várakozás szelleméhez.

Mindez persze csak apró, de szomorú jele a keresztény jelképek politikai célú kisajátításának. A gyűlöletbeszédről kipattant vita mélyebb és fontosabb dolgokról szól, mint egy ügyetlen jelszó vallási célzatú felhasználása. A kettőnek nincs is közvetlenül köze egymáshoz, csak a mentalitás mélyén meghúzódó tévhit kapcsolja össze őket. De ha vannak intézmények, amelyeknek minden törvénytől függetlenül elemi érdekük fellépni a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus és mindenfajta nacionalizmus ellen, akkor azok a keresztény egyházak. Ha a hazai egyházak következetesen és sikeresen harcolnának az etnikai és vallási gyűlölködés ellen, akkor talán a gyűlöletbeszéd elleni törvényre sem lenne szükség.

Megértem azokat, akik ellenzik a gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását. Érveik tiszták, tértől és időtől függetlenül igazak is. Meggyőződésem szerint azonban a hazai kisebbségeket bántó, sértő, esetenként megfélemlítő nyilvános mocskolódással szemben publicisztikai érveken túl valódi tekintélyt is szembe kell állítani. Elsősorban olyan, politikai pártok feletti intézményeket, amelyeket a radikális szélsőségeket leszámítva a társadalom többsége tisztel. Széles körben ilyennek számítanak a nagy keresztény egyházak is. De ha a köztiszteletben álló intézmények különböző okok miatt nem képesek a megsértett egyének és közösségek mellett látványosan kiállni és a mocskolódókat megszégyeníteni, akkor végső soron a büntetőjog és a bíróság jelentheti a szükséges ellensúlyt. A faji és etnikai gyűlölködés ugyanis nem egyszerűen szabad vita tárgya. A múltbeli tragédiák okán és a jövőbeliek megelőzése miatt indokolt, hogy a gyalázkodásra az érintetteken és a fürge tollú publicistákon túl valódi társadalmi tekintély is feleljen. A liberális gondolkodók gyakran megfeledkeznek arról, hogy a jobboldal törzsközönsége határozottan tekintélytisztelő, s egy elmarasztaló bírói ítéletet vagy egy tradicionális intézmény rosszallását olyan határnak érzékeli, amelyet nyíltan nem ajánlatos átlépni.

Legalább négy oka van annak, amiért a keresztény egyházak legsajátabb ügye lenne a bármiféle nacionalista gyűlölködés elleni küzdelem. A nacionalista és antiszemita gyűlölködők többsége kereszténynek mutatja magát, s a politikai szélsőjobboldal szívesen bűvészkedik a "keresztény" jelzővel. (Az őszintébbek persze a pogánysággal, a sámánhittel cimborálnak.) Ez nyilvánvaló lejáratása a keresztény egyházaknak, s önmagában is indokolja a kemény küzdelmet a rasszizmus ellen. Másrészt Krisztus tanítása az ószövetségi Szentírásra épül, maga és minden apostola zsidó családba született, s az őskeresztények első zsinati vitája még arról szólt, hogy nem zsidók (körülmetéletlenek) egyáltalán tagjai lehetnek-e Krisztus egyházának. A Szentszék tanítása szerint ezért az antiszemitizmus Isten elleni bűn, s ez nem politikai, hanem nyilvánvaló teológiai igazság.

Harmadrészt a nacionalizmus ellentmond a kereszténység alapvető tanításának. Minden ember testvére egymásnak, s ez különösen igaz a keresztény egyházak tagjaira. A katolikus egyház dogmái semmilyen különbséget sem tesznek magyar, szlovák és maláj katolikusok között, míg a magyar katolikusok és nem katolikusok frigye a kánonjog szerint ma is "vegyes házasság". Magát az egyházat akarja szétrombolni az, aki etnikai alapon megosztaná a híveket, és a nemzetet a Krisztus-hit fölé emelné. Végül pedig a keresztények számos országban maguk is áldozatai az üldözésnek, a vallási és nemzeti előítéleteknek. Az iszlám fundamentalizmus nemcsak gyűlöletbeszéddel operál, hanem valódi terrorcselekményeket követ el keresztények és zsidók ellen. Az iszlám terrorizmus kihívásával szemben különösen fontos hangsúlyozni, hogy a keresztény többségű országokban minden egyház hirdetheti igéit, és minden vallás követője gyakorolhatja a maga hitét. (Így van ez sok iszlám országban is, de a fundamentalisták épp ezen akarnak változtatni.)

Vannak természetesen örömteli jelek, s a kép szerencsére nem olyan elkeserítő, mint Majsai Tamás ótestamentumi hevületű írása sugallja. (Isten szereti ifj. Hegedűs Lórántot, november 17.) Bogárdi Szabó István református püspök jó időben, a felmentő bírói ítélet után fogalmazta meg a maga kérlelhetetlen etikai és teológiai elmarasztalását az ügyben. Olyan igaz és tiszta szavakkal, amelyek mögött mélységes bibliai meggyőződés érződik. A kormány és az egyház által közösen szervezett vatikáni roma zarándoklat egyszerre jelképes és gyakorlatias lépés volt a hazánkban leginkább elterjedt etnikai előítélet ellen. Bár a médiában nagyobbrészt elsikkadt, a magyar katolikus egyház vezetése aktívan támogatta az uniós csatlakozást a tavaszi népszavazáson. E hónapokban sok egyházközségben nem Hajrá, magyarok!-koncertet rendeznek, hanem szervezett formában az Európai Uniót üdvözlő vatikáni dokumentumokat tanulmányozzák.

Az uniós csatlakozással Magyarország abba a "latin Európába" tér vissza, amelyet egykor a nyugati kereszténység határozott meg. Ebben a Nyugat-Európában az egyházak a magyar szemlélő számára olykor egészen meglepő dolgokat tesznek. Templomokban szállásolják el az illegális afrikai bevándorlók százait, dacolva a rendőrséggel és a fajvédő helyi polgárokkal. Az egyházak a szakszervezetekkel közösen látványos akciókat szerveznek a munkavállalók érdekében. Híveik a globalizációkritikus tüntetéseken együtt menetelnek a zöldekkel és a kommunistákkal, s egy vörös zászló vagy egy Che Guevara-kép sem rettenti el őket a közös fellépéstől. A keresztény egyházak kérlelhetetlen ellenfelei mindenféle antiszemitizmusnak és szélsőjobboldali mozgalomnak. Már csak azért is, mert pontosan tudják, hogy a náci haláltáborokban sok ezer pap és apáca pusztult el, akik közül többet már szentté is avattak.

Tárgyilagosan ismerjük el: a magyar egyházakhoz képest minimum negyven-, de inkább nyolcvanesztendős előnyük van a demokratikus közszereplésben. Kibeszélésre vár egyházaink szerepe az államszocializmusban, a Horthy-rendszerben és az 1918-as demokratikus kísérlet kudarcában is. De nem külső vádak, hanem belső önvizsgálat útján. A határok megszűnésével a magyar keresztények - papok és laikusok - is közelebb kerülnek a nyugati egyházak gyakorlatához. Ha egységes gazdasági, politikai és kulturális közösségben élünk majd, akkor a magyar egyházak is hasonulnak a nyugatiakhoz. Eljön az idő, amikor mindenfajta nemzeti bezárkózás és kirekesztés automatikusan keresztényellenes gesztusnak számít. Ifj. Hegedűs botránya talán hozzásegít ahhoz, hogy ez egy kicsivel előbb megtörténjen.

HEGYI GYULA

országgyűlési képviselő (MSZP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.