Megy minden, mint a karikacsapás

Demecseren a napokban megtartotta első ülését a helyi önkormányzat tizenegy tagú, csupa fideszesből álló képviselő-testülete, élén a kormánypártok jelöltjeként a közelmúltban polgármesterré választott Kiss Gyulával.

Amint arról lapunkban korában többször is beszámoltunk, a korábbi polgármester, a fideszes Fáky László halála miatt kiírt októberi polgármester-választáson Kiss Gyula, az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért jelöltje fölényes győzelmet aratott az elhunyt polgármester özvegye, Fáky Lászlóné, a Fidesz jelöltje felett. A választást azért kellett megismételni, mert a bíróság - a Fidesz kifogásainak helyt adva - törvénytelennek ítélte és megsemmisítette a választás eredményét. Ezután az őt és családját ért állítólagos életveszélyes fenyegetésekre hivatkozva Fáky Lászlóné visszalépett a jelöléstől, így a novemberben lezajlott választáson egyedül Kiss Gyula indult.

A városban november első két hetében már-már hisztérikus hangulat uralkodott, az emberek nem értették, hogy miért kell még egyszer szavazniuk. A Fákynét fenyegető állítólagos telefonok után Kiss Gyula is megkapta a magáét levélben.

Ehhez képest a napokban nyugalomban és csendben kezdődött az első képviselő-testületi ülés, amelyet már Kiss Gyula vezetett. Eleinte mindenki zavarban volt: a hivatal kicsiny dísztermében az asztalfőn igencsak feszengett az új polgármester, és nagyokat pislogtak zavarukban a képviselők is. Mi lesz itt? Ha a képviselők úgy döntenek, percek alatt megbéníthatják az önkormányzat működését azzal, ha sorra leszavazzák a polgármester előterjesztéseit.

Nem ez történt.

A testület a polgármester összes előterjesztését megszavazta.

A Kiss Gyula által beterjesztett 2004. évi költségvetési koncepcióval kapcsolatban a képviselőknek se kérdésük, se hozzászólásuk nem volt, az előterjesztést egyhangúlag elfogadták. A polgármester javaslatát, miszerint sürgős kiadásokra az önkormányzat vegyen fel 15 millió forint hitelt, ugyancsak megszavazták. Akár a polgármester tájékoztatóját az idei költségvetés harmadik negyedéves alakulásáról.

Se kérdés, se vélemény, se hozzászólás.

-Megy minden, mint a karikacsapás - gondolhatta magában Kiss Gyula.

A jövő évi költségvetés koncepciója egyébként 716 milliós bevétellel és 716 milliós kiadással számol - az egyensúly persze csak papíron létezik, az önkormányzat ugyanis mintegy 180 milliós forráshiánnyal küzd. Demecser önhibáján kívül hátrányos helyzetűnek számító, vagyis önhikis település, így nagyon is jól jön az a 15 millió forint, amelyet Lamperth Mónika belügyminiszter utalt át a legsürgősebb feladatok fedezetére. Az erről szóló levelet Kiss Gyula olvasta fel a képviselők előtt, de ez a bejelentés sem késztetett senkit hozzászólásra.

Igaza lett Hegedűs László fideszes alpolgármesternek, valamint Bunkóczi Lajos fideszes képviselőnek abban, hogy - amint azt érdeklődésemre elmondták - a képviselők pártállástól függetlenül hajlandók együttműködni a polgármesterrel, ha azt tapasztalják: a munka a város érdekében folyik.

Nos, az ülésen a munka a város érdekében folyt, ehhez kétség sem fért. Az ember várta volna, hogy csak lesz valami megjegyzés, egy utalás, egy oldalvágás a Demecseren pár héttel ezelőtt történtekkel kapcsolatban.

Nem ez történt.

A képviselők alig szóltak valamit, akkor élénkültek meg először, amikor a helyi cigány kisebbségi önkormányzat év végi báljára szánt, 250 ezer forintos hozzájárulásról kellett dönteni. A javaslatot egyhangúlag megszavazták, majd az egyik képviselőnek eszébe jutott, hogy a jelen lévő cigány kisebbségi önkormányzati képviselőt is megkérdezze:

-Te, Csabi, végül is mi lesz a báli program?

-Hát... lesz zene, cigányzene meg éneklés - válaszolta elfogódottan Csabi.

A képviselők ezen elméláztak.

-Ha lesz éneklés, akkor a Feri bácsi is felléphetne - jegyezte meg egyikük, mire harsány nevetés harsant.

Az asztalfőn ülő Kiss Gyula láthatólag ekkor könnyebbült meg először: ha nevetnek, akkor mégsem olyan rossz itt a hangulat.

Az ülés ezek után már vidáman folytatódott tovább: megszavazták (persze egyhangúlag), hogy az önkormányzat támogatja a helyi görög katolikus egyház karácsonyi koncertjét és a demecseri templom fűtés-korszerűsítését, Kiss Gyula bejelentette, hogy a belügyminiszteri 15 millió forintnak köszönhetően ki tudják fizetni az esedékes szociális segélyeket még az ünnepek előtt, majd a testület megválasztotta (persze egyhangúlag) a település új jegyzőjét, Mártonné Csimbók Ildikót.

Ezzel az ülésnek vége is lett: a tizenegy fideszes képviselő és a szocialista polgármester olyan békésen rázott kezet búcsúzóul, mintha az elmúlt hetek eseményei meg sem történtek volna. Vagy ha meg is történtek, hát annak nem ők voltak az okozói: a településen kívül kell keresni azokat, akik politikai tőkét akartak Demecserből kovácsolni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.