Az alapító kávést Bohuniczky Rezsőnek hívták, üzlete eleinte a hangzatos "Británia" nevet viselte, majd - talán a világháborús hangulat, talán a pesti szállodával való névazonosság miatt - egyszerűen a tulajdonosét. Arra nézve, hogy a két háború közti irodalmi élet egyik érdekes és méltatlanul elfelejtett nőalakja, Bohuniczky Szefi rokona volt-e vajon a Británia gazdájának, sajnos nem sikerült adatot találnunk. A családnév ritka volta emellett szólna, ám az írónő visszaemlékezéseiben, amelyekben bőven szerepelnek pesti, de főként budai kávéházak és vendéglők, semmi efféléről nem tesz említést.

1922-től 1934-ig az üzletnek Gabrovitzné Gebauer Stefánia személyében újabb bérlője lesz. A Ferenc körút és az Üllői út sarkán működött Gebauer-kávéház történetét felidézve meséltük annak idején, hogy a Fradi egyik alapítója, Gabrovitz Kornél törzsvendégként szeretett bele a tulajdonos bájos leánykájába. (Ő volt az, aki leendő férje kérésére döntött az alakuló klub színeiről: a biliárdposztó zöldjét és az orgonalilát választotta, s az első "mez", amely horgolt sapkából és sálból állt, ezekben a színekben is pompázott egy mérkőzés erejéig. Utána ugyanis kimosták.)

Gabrovitz Kornél az Iparművészeti Főiskola rajztanára volt, nem valószínű, hogy részt vett volna a Széna téri kávéház működtetésében (bár ki tudja? - a budapesti kávésok és pincérek között nem egy művész akadt, Grünwald Ödön például főúr volt az Abbáziában). Inkább arra gyanakszunk, hogy a család legújabb szerzeménye azért került Stefánia nevére, mert apja és fivérei kezén ekkoriban már épp elég üzlet volt.

A nagy kávésdinasztia történetét a legifjabb nemzedék egyik tagja, Gebauer Imola foglalta írásba. Kövessük most az ő elbeszélését.

Az ükapa, Gebauer József valamivel a szabadságharc leverése után jött Pestre egy távoli kisvárosból, Deutschbautzenból, Szilézia és Morvaország határáról. A szakképzett kávéfőzőlegény a Szabadság tér helyén éktelenkedett óriási kaszárnya, az Újépület kávéházában kapott munkát, majd 1866-ban önálló üzletet nyitott a Sas utcában, és belépett az ipartársulatba. Tucatnyi gyermeke közül hárman követték a vendéglátó szakmában.

Első fia lehetett az 1852-ben, még Sziléziában született ifjabb József, aki, miután apjánál kitanulta a mesterség minden csínját-bínját, a Nagykorona utcában, majd 1892-től 1909-ig a Körút és az Üllői út sarkán öregbítette a család hírnevét. Felesége, Ringler Mária annak a solymári gazdának volt a lánya, aki a tejet szállította óbudai kávéháza számára.

1909-ben a házaspárt súlyos csapások érték: hat gyermekükből kettőt temettek el két hónapon belül. A tizenkét éves Ferenc szívbajban, a 23 éves József tüdővészben halt meg. Őt alighanem a fiatal pincérek végzete érte el: egy korabeli tudósítás szerint a kölyökkoruktól napi tíz-tizenkét órán át sűrű szivar- és pipafüstben szaladgáló kávéssegédek átlagos várható élettartama 28 év volt…

A négy élő gyerekből két fiú és Stefánia kávés lett. Gebauer József e keserves esztendő őszén eladta körúti üzletét, s Budára települt, a Gellért szálló mellé. Új kávéháza a Gebauer, majd 1914-től a Gellért nevet viselte.

Öt évvel a névváltozás után az idős kávés végleg átadja fiainak a stafétabotot.

Béla 1922-ben "egyeduralkodó" lesz a Gellértben, fivére, Rezső ugyanis ekkor megveszi az Üllői úti Medikust. A könnyelmű fiatalember hamarosan belebukik a vállalkozásba, beáll hát egy időre nővére mellé a Széna téri Gebauerbe, majd megnyitja a Ferenc körút 7.-ben a Széchenyit. Hátha ez a név szerencsét hoz: így hívták édesapja óbudai kávéházát is…

Nem hoz szerencsét, következő kísérletük a Károly körúton pedig egyenest olyan kudarccal végződik, hogy 1926-ban még a Gellértet is el kell adniuk, csak hat év múlva tudják majd visszaszerezni a bérletet. Béla igyekszik rendet teremteni az egyre zűrösebb anyagi ügyekben: édesapjuk halálának évében, 1928-ban az ő fennhatósága alá kerül a Ferenc körúti és a frissen tatarozott, átkeresztelt Széna téri üzlet, a Budavár is, amelyek azután már csak négy évig maradnak a család birtokában: a visszaszerezhető Gellért kedvéért megválnak mindkettőtől. (A Gellértbe sétánk során majd ellátogatunk.)

A Budavár új gazdáiról, Pomikalszky Gyuláról és feleségéről a nevükön kívül semmit sem tudunk. De azt tudjuk, hogy nézett ki a kávéházuk még az ostrom után is.

Az üzlet egyik szárnyában söntés-eszpresszó működött. A körpultnál sört csapoltak egy kétkarú "sörapparátból", és háromféle bort is mértek. Itt volt az olasz gyártmányú, háromkarú kávéfőző gép is. A helyiséget egy opálburás bronzcsilláron kívül tíz "Budavár" feliratú bronz falikar és tizenkét kisebb, "anno Domini 1948" feliratú kovácsoltvas függőlámpa világította. Fűtésre egy zománcozott gázkandalló szolgált. Az állóvendégek a pénztárfülkében válthattak blokkot, és két "gomba-asztalnál" hörpinthették ki kávéjukat vagy fröccsüket. Aki a tizenkét, sárga, zöld vagy virágos abrosszal terített eszpresszóasztalka valamelyikénél kívánt időzni, annak a kabátját fölakasztották a ruhatár sárgaréz állófogasaira, aztán válogathatott, hogy a négy kárpitozott pamlag, a két karosszék, a tizenkét kárpitozott szék vagy a négy ülőke egyikére telepedjék-e. A presszótér két ablakát műselyem betétes kárpitfüggöny keretezte, a bent ülőket kárpitozott szélfogó védte a huzattól.

Az étteremben hat nagyobb és huszonnégy kisebb asztal, továbbá négy kártyaasztal is állt, körülöttük összesen hatvannégy ülőalkalmatosság: pamlag, karosszék, sárgára és feketére pácolt támlás székek, ülőkék. A mennyezetről két csillár húsz égője ontotta a fényt. A falakon öt festmény díszelgett arany keretben: az egyik a Normafát, a másik a tabáni Kőműves utcát, egy harmadik az ugyancsak tabáni Holdvilág utcát ábrázolta - hová lettek ezek később, Istenem, hová? Melyik vendéglátó-ipari vállalat leltárából selejtezték le őket, hogy pár forintért egy magánlakásba vagy az ócskapiacra kerüljenek?

Menjünk át inkább a kávéházi részbe? Bárpult, hat bárszék, bárszekrény, a falak mentén harminc folyóméternyi kárpitozott pamlag, tizennyolc szék, huszonnyolc kerek asztal. Négy csillár, tizenhat falikar. Zongora. Gázkandalló. Ventilátor.

Rendesen felszerelt konyha, elegáns edények. Még megvolt például öt-öt ezüst teás- és tejeskanna, húsz ezüst sültestál, tizenkét kerek ezüst tálalótál és kilenc darab "Budavár" feliratú kávéscsésze… Külön férfi és női mosdók a presszóhoz és az étteremhez, a női oldalon toilette-asztalkával, beépített tisztítószeres szekrénykével.

Honnan tudjuk mindezt? Egy 1949. február 20-án készült leltárból. A berendezési és használati tárgyakat akkor vette a Községi Élelmezési Nemzeti Vállalat tulajdonába Kondor Mihály vállalatvezető. A régi Budavár ebben az ostromban elesett. Talponálló és éjszakai mulató korszaka már nem a mi történetünk.