Vagy.

Mit teszünk akkor, ha tengeralattjárónkkal eltévedünk az Északi-sark jégtáblái alatt, szeretnénk a felszínre evickélni, de fogalmunk sincs, hol a lyuk? Nem esünk pánikba, viszont azonnal csatlakozunk egy olyan bálnakonvojhoz, amelyben kis cetek is találhatók. Nekik ugyanis félóránként levegőt kell venniük, és az idősebbek pontosan tudják, hol vannak a rések a jégen.

Nem állítjuk, hogy a fenti helyzeteket mindenkinek rutinszerűen kell megoldania, de Forintos Gyulának például igen. Ha minden a tervek szerint halad, akkor ő a jövő év tavaszán az Északi-sark környékére vezeti Polaris-D elnevezésű tengeralattjáróját, amely egyelőre egy dunakeszi ház kertjében várja, hogy elvégezzék rajta az utolsó simításokat. Ha most valaki arra gondol, hogy Magyarország nem tartozik kifejezetten a tengeralattjárókat építő nagyhatalmak közé, és errefelé (újabban) a tenger is súlyos hiánycikk, igaza van. Ám Forintos úr csaknem húsz esztendeje foglalkozik tengeralattjáró-építéssel, módfelett rutinos, és ma már éppúgy tudja, hogy a jegesmackó balkezes, mint azt, hogy milyen műszerek, felszerelési tárgyak kellenek ahhoz, hogy az általa épített víz alatti járgány egyáltalán működjön.

Forintos Gyula víz alatti műszeres bemérő és roncskeresőként dolgozott, amikor 1986-ban úgy gondolta, kicsit lendít a vállalkozásán, és épít egy olyan víz alatt közlekedő hajót, amely megkönnyíti a munkáját. A szomszédoknak elkerekedett a szemük, amikor a bátonyterenyei Fűtőber nevű cég által készített páncélhengert a dunakeszi ház kertjébe szállították. Hát még akkor, amikor Forintos úr kezelésbe vette a hajótestet, fúrt-faragott, s néhány esztendő alatt kisebb tengeralattjárót épített belőle. Nemcsak a hajó lett nagyobb, hanem az álmok is. S bár a Helen\'s heart végül nem tudta megtenni a tervezett Hamburg-Boston utat, mert ahogy a tervező-építő mondja: az indulás pillanataiban "az egyik csapágy sunyi helyen tönkrement", az tagadhatatlan: a hajó elkészült, Hamburgban a tengerbe ereszkedett; és minden tekintetben életképes volt. Forintos úr mini tengeralattjárója nemzetközi figyelmet is keltett: a National Geographic nevű folyóirat százezer dollárt ajánlott fel azért, hogy filmre vehesse a tervezett kalandot.

A meghibásodott víz alatti járművet a balul sikerült próbálkozást követően visszahozták Magyarországra, és a füredi hajós szakemberek két üveg borért órák alatt életet leheltek belé, ám a Helen\'s heart már sohasem indult új kalandokra. Teste az enyészeté lett, műszereinek egy része viszont átkerült a Polarisba, amelynek építéséhez Forintos Gyula 1993-ban kezdett hozzá, és amelyen immár tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra.

Kizárólag hozzáértőknek: 19 és fél méter hosszú, másfél méter széles, 260 lóerős (a tervező szerint kétszázzal több, mint kellene), szokatlanul fürge, merülési mélysége 80 méter, súlya húsz tonna, az Atlanti-óceánt öt-hét nap alatt szeli át. A levegő egy hétre elegendő, úgyhogy a Polaris esetleges mentésére kiképzett, hivatásos búvárokból, volt SFOR-katonákból álló csapatot Forintos úr tisztelettel megkérte: a bajt követő első napokban hagyják pihenni a legénységet, levegő van, nem kell sietniük. Az expedíció résztvevői legalább lazíthatnak egy kicsit, és amúgy is el tudják ütni az időt, lévén a tengeralattjáró tőkesúlyában ezer doboz sörnek is van hely… De, emeli föl mutatóujját figyelmeztetően Forintos úr, whiskyt is viszünk magunkkal. Egyrészt jól jön vészhelyzetek után, használható tengeribetegség ellen, és még a motort is hajtja. Az első tengeralattjáróban ki is próbálta, és tényleg: a skótok nemzeti itala rendesen pörgette a dízelmotort, más kérdés, hogy a Flottilla újpesti kikötője a kísérlet után órákig olyan szagot árasztott, mint egy bögrecsárda.

Mielőtt azonban azt hiszi valaki, hogy a jövő tavasszal kezdődő út nem áll másból, mint sörözésből, whiskyzésből, az téved. Forintos Gyula négyszáz jelentkező közül választja ki azt a négy embert, aki rajta kívül elindulhat az Adriai-tenger-Földközi-tenger-Azori-szigetek- New York-Boston-Labrador-tenger-Melville-öböl-Beaufort-tenger-Új-Zéland-Déli Shetland-szigetek-Ascension-sziget-Cape Verde-fok-Gibraltár-Adriai-tenger útvonalon. A tengeralattjáró-építő azt mondja: csak olyan vághat neki a másfél éves expedíciónak, aki a műszaki ismereteket elsajátítja, egészséges, lelkileg is kifogástalan állapotban van, közösségi ember, és erős belső motivációval rendelkezik. Ezenkívül tudja, hogyan kell használni a műszereket, de baj esetén azzal is tisztában van, nem az a tökös legény, aki megeszi a hernyót, hanem az, aki tudja: még az ismeretlen bogyót is előbb a kézfejhez dörzsöljük, várunk fél órát, nem mondjuk tovább… Megint csak az érdekesség kedvéért: kövérek, dús keblűek kizárva, a hajó belső tere csupán hatvan centi magas. Meséli: az amerikai haditengerészet a Hudson partján álló, ma már múzeumként hasznosított tengeralattjárójába például csak az juthat be, aki a kerítésbe vágott 40-szer 60 centiméteres lyukon át meg tudja közelíteni a pénztárt. Úgy tervezi: a huszonöt legjobbnak tetsző vállalkozó kedvű jelentkezőt az indulás előtt az Adriai-tengeren teszteli. Mindenkinek lesz tartaléka, neki is. Utóbbit azért nem kell irigyelni, mert tengeralattjárós körökben úgy tartják: ott a döntésekért felelős kapitány rögtön Isten után következik…

Egy 1928-as londoni egyezmény értelmében egyébként Magyarország nem is építhet tengeralattjárót, így tehát amit eddig írtunk, azt visszaszívjuk, és csak egy rövid, már-már unalmasan hivatalos hír erejéig számolunk be a fentiekről. Tehát: Forintos Gyula dunakeszi lakos épített egy működő, víz alá merülni képes kísérleti járművet, amelyet egy sportvállalkozás keretében tavaszszal ki is próbál. Előbb a martfűi uszoda medencéjében, később az Adrián és az Északi-tengeren. Ahogy a tervező lapunk kérdésére elmondta: "Ez a jármű nem világcsoda, de a maga nemében olyan kis mestermű, amelyben akár túl is lehet élni az utat".