- Nem tart attól, hogy olyan legendákat kérdőjelez meg, amelyek sokak szemében fontosabbak és talán igazabbak is a dokumentálható tényeknél? Gondolok itt a 18 évesen kivégzett Mansfeld Péter és az ávósgyilkosság vádjával halálra ítélt Tóth Ilona ügyére.

- Nagyon sok vitám volt már eddig is, gondolom, még lesz is jó néhány, de nem mondhatok mást, mint hogy egyre inkább meggyőződésemmé válik: jobb, ha a történész a dokumentumokra hagyatkozik vizsgálódásai során, mintha a szóbeszédben fennmaradtakra hagyatkozik, de még annál is, ha a korabeli tanúk visszaemlékezéseit tanulmányozza.

- És mindent elmondanak ezek a dokumentumok? A körülményeket is?

- A történész felelőssége, hogy érzékeltesse dokumentálható feljegyzések használatával a körülményeket is. Persze így is akad, amit nem lehet átélhetővé tenni. Azt például sem én, sem mások nem tudhatják, milyen fizikai és lelki állapotban lehetett 1956-ban a medika Tóth Ilona, aki csaknem két hete egyfolytában ébren volt, mert dolgoznia kellett, felelősségteljes döntéseket hoznia, és csak a koffein tartotta benne a lelket. Ilyen állapotban került a felkelők elé az a Kollár István, aki 1952-1955 között valóban az ÁVH-nál szolgált sorkatonaként, és aki valamikor lefényképeztette magát sógora ÁVH-s törzsőrmesteri ruhájában, és ezt a képet magánál hordta. Mivel korábban több gyanús jel utalt arra, hogy valakik értesítik a rendőrséget a forradalmárok tervezett lépéseiről, a felkelőknek az a meggyőződésük alakult ki, hogy Kollár utánuk kémkedik, ő a forradalmi csoport árulója, ezért elhatározták likvidálását, ami aztán horrorisztikus körülmények között meg is történt.

- Ön személy szerint gyilkosnak tartja Tóth Ilonát?

- Nem. A történetben számomra ma talán az a leghátborzongatóbb, hogy milyen véletlenek sorozata és a körülmények drámai voltának összejátszása vezetett az akkori rakodómunkás, Kollár István halálához.

- Tóth Ilona halálos ítéletéhez koncepciós per adta az alapot?

- Erre is azt kell mondanom, hogy nem. Tóth Ilona és társainak pere egyáltalán nem nevezhető és nem tekinthető koncepciós pernek, de még csak nem is hasonlítható az ötvenes évek politikai pereihez. Ha az lett volna, elképzelhetetlen, hogy a védőügyvédek határozottan vitathatták volna az előre megfontolt szándékot, hogy a vádlottak arról beszélhettek, hogy meg kell vizsgálni a társadalom felelősségét,miként juttatta \'56 ifjúságát forradalmi helyzetbe. Nem fordulhatott volna elő koncepciós perben, hogy a bíróság elnöke Tóth Ilona halálbüntetését életfogytiglanra akarta változtatni. Egyébként a perirat jellege, stílusa, hangvétele is teljes mértékben különbözik az ötvenes évek koncepciós pereiétől. A per nem volt koncepciós az ötvenes évek értelmében. Inkább arra helyezném a súlyt, hogy a hatalom a politikailag teljesen súlytalan medikával szemben hozott ítéletétől a maga számára előnyöket várt. Például az elrettentés, a példastatuálás előnyét.

- Mi motiválta a bíróságot például Mansfeld Péter halálos ítéletének meghozatalában?

- Mansfeld esete bennem is nagyon sokáig úgy élt, mint az \'56 utáni megtorlások szimbolikus kegyetlenségének mintaképe. Hogy megvárta a diktatúra, amíg betölti tizennyolcadik életévét, hogy "törvényesen" kivégezhesse az \'56-os forradalomban kifejtett tevékenységéért. Ez bennem is így élt 1994-1995-ig. Aztán kezdtem a hozzáférhetővé vált dokumentumokat kutatni. Ekkor vált világossá előttem, hogy én annak a típusú legendának váltam a rabjává, amelyet az információ hiánya indukál. Mansfeldet nem \'56-os ténykedése miatt ítélték halálra, hiszen az még felnagyítva is aligha nevezhető jelentősnek. Az viszont kétségtelen tény, hogy Mansfeldet a forradalom leverése után érték olyan hatások, élmények, amelyek a rendszer ellenségévé tették. Az akkor még fiatalkorút azonban nem ezért vette őrizetbe a rendőrség, hanem lopások és fosztogatások sorozatának fő szervezőjeként. A bíróság Vágó-tanácsa a bűnösség körülményeinek a büntetés mértékére kiható értékelése már téves volt. Könyvemben is azt írom, hogy a bíráskodók nem tudták elviselni Mansfeld magatartásának merészségét, azt, hogy szembe mert szállni velük. Ezért tűnhetett javíthatatlan, átnevelhetetlen ellenforradalmárnak a szemükben.

- Három monográfia olvasható a könyvben. A harmadik Dudás Józsefé. Felőle azt tudakolnám, hogy miért volt tapasztalható a felkelők részéről ön által is jelzett tartózkodás, már-már ellenszenv Dudással szemben?

- Dudásról rossz véleménye volt a korabeli értelmiségnek, de a különféle forradalmi csoportok vezetői sem rajongtak érte. Amíg Iván Kovácsékról és a többi parancsnokról elmondható, hogy semmiféle egyéni ambíció nem vezette őket, kizárólag az ország, a nemzet érdekeinek és céljainak szolgálata motiválta szinte mindannyiukat, Dudásban megérezték a saját politikai karrier építőjét. És ez összeegyeztethetetlen volt az 1956-os forradalom októberi szellemével. November negyedike után már másik korszak kezdődött.

A noran könyvkiadó Három Eörsi címmel könyvbemutatót tart a Műcsarnokban ma, november 4-én, 18 órától. Eörsi János bemutatja Eörsi István Zárt térben című önéletrajzi ihletésű regényét, Révész Sándor ismerteti Eörsi László Mítoszok helyett - 1956 című könyvét, majd pedig a három Eörsi beszélget apáról, fiakról és a könyveikről.