Budán még a kávéházak is kicsit másfélék voltak.

A budai körút, amelynek nyomvonalán mostantól bandukolni fogunk, nem sokkal késte le pesti testvérét. A Közmunkatanács mindkettőről az 1870-es évek közepén, az egész fővárosra kiterjedő általános rendezési tervben határozott. Ekkoriban már épülőfélben volt a Margit híd, budai hídfőjének kialakítása nagyszabású munkálatokat követelt. Fel kellett tölteni a régi Fő utat (a mai Fő utcát), körúttá kiépíteni az Országutat. Ehhez meg kellett szüntetni például a két nagy téglavetőt: a Klemm-félét a mai Mechwart-liget, a Christen-félét pedig a Moszkva tér helyén.

A tervezett új budai körút három része nyomban nevet is kapott: a Margit híd közvetlen folytatása Margit körút lett, a Széna tértől a Tabánig terjedő szakasz, amely a Krisztinavárost szelte át, Krisztina körút, a Horváth-kert déli végén lévő Szent János tértől az Erzsébet hídig húzódó harmad pedig Attila körút. Ez utóbbi elnevezés, amelyet az akkor már meglévő Attila úttól vettek kölcsön, a hun fejedelemhez címzett kocsma cégéréről került az utcatáblákra.

A városatyák álmai a Tabánnál értek véget, de mi majd egy kicsit tovább is kalandozunk, egészen a Móricz Zsigmond körtérig, hiszen a pesti körút a Petőfi hídon is "átjön" Budára.

Nézzünk körül tehát először a Margit híd hídfőjénél, az Országút nevet viselő negyedben.

Aki itt kávéházat alapított, nagyon is igényes, sőt elkényeztetett közönségre kellett hogy számítson. A közvetlen szomszédságban, Felhévízen ugyanis legalább a XIX. század közepe óta kiválóan vezetett üzletek várták a nagyérdeműt: például a Császár fürdőben, amelynek nyüzsgéséről Nagy Ignác Magyar titkok című rémregénye fest eleven képet. A Hild József tervezte gyönyörű épület udvara nyaranta valóságos virágoskertté változott: elegáns urak tették a szépet az illedelmesen mamáikkal vagy gardedamjaikkal érkező budai leánykáknak. A fürdő kávésjoga kezdetben a Marczibányi családé, később pedig - különös módon - a budai irgalmasoké volt. (Ez persze nem azt jelenti, hogy a grófi család tagjai vagy a páterek kötötték volna maguk elé a hoszszú fehér kávéskötényt, hanem csak azt, hogy ők seperték be a bérletért járó tetemes összeget vagy a forgalomból befolyt jövedelem kialkudott százalékát.)

A hídfő forgalmára számító építtetők a Margit körút elejének minden saroképületébe terveztettek vendéglátásra alkalmas, nagy üzlethelyiséget. Mindjárt az első házban Margit park néven nyílt kávéház, a címtárak tanúsága szerint 1900-ban. Alapítója, Kucsera Mihály öt év után átadja Heszmann Károlynak, aki négy évvel később meghal, de özvegye továbbra is ott áll a vártán, egészen 1928-ig. Az üzlet ezután három éven belül háromszor vált gazdát és cégért: a következő, egy évig tüsténkedő bérlők - megint asszonyok, Geiringer Sándorné és Steinberger Hermanné - fantáziátlanul Margithídnak nevezik el, majd Langfelder Gyula és Kálmán még rövidebben Margitnak, míg végül 1931-ben megjelenik az a kávéscsalád, akiknek a nevével az Üllői út és a József körút sarkán már találkoztunk: Ottóék.

Ottó Dezső is átkereszteli az üzletet: Sztambul lesz belőle. A környék török emlékei mellett az adja az ötletet a névválasztáshoz, hogy Gül baba sírja körül épp ekkortájt, ahogy azóta többször, közép-európai mozlim központot akarnak létesíteni. Az ötlet végül kútba esik, de a romantikus kávéháznév megmarad egészen az államosításig.

Ottó Dezső már a Várkert kioszk és a Valéria kávésaként kivívta a szakma és a vendégek tiszteletét. Pazar kávéja és az üzleteiben muzsikáló kiváló cigánybandák megtették a hatásukat. Az újságkínálat nemcsak a férfiakat, hanem a hölgyeket is vonzotta: nem sok helyen lehetett lapozgatni például a Chic Parisien divatlapot…

A vendégek? Budai polgárok, a környékbeli bérpaloták középosztályhoz tartozó lakói, a Pestről is átránduló régi ismerősök. S persze bohémek, írók is, például a "csalogányok" kedvenc professzora. Jaj, hogy kik voltak a "csalogányok"? Hát a Csalogány utcai Budai Tanítóképző szebbnél szebb leánynövendékei. Rajongva tisztelték irodalomtanárukat, a költő Palágyi Lajost, akinek egyébként eleinte a Döbrentei téri Erzsébet híd kávéházban volt törzsasztala, s csak a Tabán lebontása után keresett kénytelenségből új tanyát, ahová népes asztaltársasága is követte. Palágyi éles szemű kritikus volt, s olyan finomságokra is ráirányította a fiatal írók figyelmét, amelyekhez nemcsak íráskészség, hanem a magyar művelődéstörténet apró titkainak ismerete is szükségeltetett.

Hallgassuk, mit mesél Balassa Imre!

"Ismerte őt egész Buda, oly különös jelenség volt, malomkő nagyságú óriás kerek puha kalapjában, lobogó pillangó-nyakkendőjében és a szipkából szítt hatalmas szivarjaival… Egyik délután beállítok a Sztambulba, és Palágyi mindjárt rákezdi:

- Olvastam a mai tárcanovelláját, kedves öcsém… Egy kis baj van vele.

Megütődve fordultam felé.

- Nem tetszik, tanár úr?

- Nem arról van szó, kedves öcsém… egy jelenetet is megír, amikor Vörösmarty Mihály ül az asztalnál és vele szemben Vajda János.

- Mi van ebben hiba, tanár úr?

- A magyar irodalom, kedves öcsém, mindenkor két táborra oszlott. Az egyik volt: a kapucíner párt. A másik: a meszszely párt. Vörösmarty, mint tudjuk, a bort szerette, és a messzely párt elnöke volt. Ő az Angyalba járt, tehát öcsém helyesen helyezi a jelenetet az Angyal korcsmába. De Vajda János a kapucíner párt ádáz tagja lévén a Kámmon kávéházba járt, így ketten tehát nem kerülhettek össze az Angyal korcsmába, ahogyan öcsém összehozza őket…"

Hallja-e vajon ezt a beszélgetést Móricz Zsigmond szerkesztő úr, aki egy szomszédos asztalnál lapozgatja az újságokat, hogy elteljen az a hosszú negyedóra a leányfalusi helyiérdekű indulásáig?