Aki kicsit is figyel, tapasztalta, hogy általában a reklám az úr, a sajtónak vagy a televíziónak kell alkalmazkodnia a hirdetéshez, nem fogja eltérő módszerekkel készíteni a filmet az ügynökség, csak azért, mert mondjuk a közszolgálati televíziót az idősebb korosztály nézi, a kereskedelmit pedig az ifjabbak. A reklám marad az úr, ezzel is erősítve azt a benyomást, hogy a televíziót csak azért hozták létre, hogy hirdetni lehessen, a műsorok pedig csak arra valók, hogy két reklámblokk között és alatt odaüljenek az emberek a készülék elé. Néha azonban a csatorna is lázad, emlékeim szerint például az egyik kereskedelmi vállalkozás megtagadta annak a joghurtreklámnak a sugárzását, amelyben egy konkurens műsorvezető a főhősnő. Így utólag: elég kicsinyes és szűklátókörű a döntés. És hát feltehetőleg a Jakupcsek-műsor se jobb, se nézettebb nem lesz attól, hogy Gabriella joghurtot eszik.

Vannak olyan esetek is, amikor a médium kéri az ügynökségektől, hogy reklámjaikat egy kicsit, ha lehetséges, igazítsák az olvasótáborhoz. Ésszerű döntés, amivel mindenki jól jár. Aki a Pesti Estben hirdet, nyilvánvalóan a fiatalabb fogyasztókat célozza meg, őket pedig bizonyára a vagányabb hirdetések érik utol. Nagyobb tehát az esélye az üzenet célba jutásának, ugyanakkor az újság is megőrzi arculatát, elmarad a tudathasadás, hogy a páros oldalakon haverok vagyunk, a páratlanokon meg üzletfelek. Végül van a csúcsmodell, amikor a médium maga határozza meg, hogyan néznek ki a hirdetések, a reklám tökéletesen belesimul a környezetébe. Vagyis: van a Budapest TV.

Alapesetben is csodákat élhetünk át, Anettka a hátérben fölolvas valami lehetetlen szöveget, amely kilencvenszázalékos valószínűséggel úgy kezdődik, hogy: "Cégünk…", és teljességgel képtelenség odafigyelni rá, amíg sokatmondó állóképeket vetítenek a képernyőn. De van minősített eset is, Dániel művészreklámjai.

Dániel azonos Benkő Dániel lantművésszel, aki Hamletként mímeli a bolondot, és egyre meggyőzőbb az alakítása. Az általa főszerepelt reklámblokk általában három részből áll. Először egy balatoni halról mesél, amely egy kis fokhagymával, fehérborral, mmmm. Nyomor, de elviselhető. Azután már jön a szellemesség, egy láthatatlan fűtési rendszer a "látja, nem látja, na látja" című vadonatúj tréfával tart igényt a kedves nézők figyelmére, végül a non plus ultra. Benkő Dániel síri hangon azt kiáltja, hogy "korpa közé keveredtem", és pucéron elkezd egy zsák étkezési korpában henteregni. A tett és szó együtt igazán hatásos, hiszen a közmondással a sokat próbált muzsikus, ha közvetve is, de mégis disznónak nevezi az esetleges fogyasztókat, miközben a művész fejére, hónaljára, nemi szervére tapadó termék nem látszik éppenséggel emberi fogyasztásra alkalmasnak.

Van ilyen. Bizonyos cégek elunják, hogy megfelelő anyagi háttér híján képtelenek megjelenni a reklámpiacon, hiszen a forgatás és a sugárzási díj tízmilliós nagyságrendű tétel, de majdnem biztos, hogy nem ez a másik alternatíva.