Állatról emberre terjedő betegségek

Évente több tízezer embert betegítenek meg Magyarországon állatok. A napokban kacsáktól kaptak járványos tüdőgyulladást egy kiskunfélegyházi baromfivágó üzem dolgozói. Az állat-egészségügyi hatóság vizsgálatából kiderült, hogy a feldolgozott kacsák egészségesek voltak, mégis hordozták a klamídia (papagájkór) baktériumát, amely élő állattal érintkező dolgozók szervezetébe jutva tüdőgyulladást okozhat.

Mintegy kétszáz kórról tudjuk, hogy közvetítésükben az állatok aktív szerepet játszanak. Az ilyen betegséget zoonózisnak nevezzük. Visszaszorítását jogszabály is előírja. A hatósági felügyelet azonban csak a boltok pultjáig tart, sok megbetegedésért viszont a házilagos feldolgozás okolható.

Kötelezően be kell jelenteni a humán- és az állat-egészségügyi hatóságnak a brucellózis, lépfene, gümőkór, ragadós száj- és körömfájás, takonykór, BSE (fertőző szivacsos agyvelőbántalom) és a veszettség előfordulását. Ilyenkor a nemzetközi szabályoknak is megfelelő eljárás szerint intézkednek az állatorvosok.

A szalmonella okozza a legtöbb gondot a zoonózisok közül. Ezért a háziszárnyasok szalmonellamentesítésére a világon mindenütt programokat dolgoztak ki. Magyarországon évente 10-15 ezer szalmonellás megbetegedést regisztrálnak. Legalább enynyien ugyan szintén átesnek ezen a kóron, de nem keresik fel az orvost. A szalmonellák szájon át az állati és emberi szervezetbe jutva elszaporodnak, majd rövid lappangási idő után lázzal járó heveny emésztőszervi tüneteket - főként hasmenést, hányást - okoznak. A betegséget a természetes vizekben fürdőzők és azokból ivók kaphatják el. De felelős a terjedéséért a nyers tej, lágy sajt, rosszul tárolt friss hús és tojás is.

A gümőkór szintén közismert zoonózis, a múlt század elején olyannyira elterjedt volt Magyarországon, hogy a kolera és a tífusz korábbi melléknevét, a morbus hungaricust (magyar betegség) is megkapta. Nemcsak az embereket, hanem a szarvasmarhát, sertést és baromfit is pusztította a kór.

Kanászkórban (leptospirosis) évente 50-100 ember betegszik meg. Ez hidegrázással, magas lázzal induló, esetenként halálhoz vezető, máj- és veseelégtelenséggel járó fertőzés. A leptospirosis az ember és sok házi-, valamint vadon élő emlős fertőző betegsége. Az ember mindig állatoktól fertőződik, a kórokozó emberről állatra, illetve emberről emberre nem terjed. Főként a szarvasmarha, sertés, kutya; a vadon élő rágcsálók közül a mezei pocok, egér, patkány betegszik meg benne, de a kórokozó a laboratóriumi rágcsálókat is megbetegítheti.

Állatgondozók, vágóhidakon dolgozók, halászok és a legelőkön főként mezítláb járók kaphatják el elsősorban.

A lépfene (anthrax) is rendkívül súlyos betegség. Magyarországon évente egy-két, elszigetelt emberi megbetegedésre van példa. A kórokozó a vérbe jutva gyors lefolyású, többnyire halálos kimenetelű véráramfertőzést okoz. Általában azok számítanak veszélyeztetettnek, akik munkájuk miatt fertőzött állatokkal vagy állati termékekkel, állatbőrökkel, hússal, tejtermékekkel kerültek közvetlen érintkezésbe.

Vírusok is felelősek jó néhány zoonózisért; ilyen a veszettség, a bőrkiütéseket okozó tőgyhimlő. A zoonózisok között külön kategóriát képeznek a kullancs okozta betegségek és a külső-belső élősködők.

A kullancsok közel háromszázféle betegséget terjesztenek, de csak töredékük veszélyes az emberre. A legsúlyosabb, kullancs által terjesztett fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. Ugyancsak kullancs terjeszti a Lyme-kórt. Az első tünet általában a csípés körül megjelenő, legalább 5 cm-re megnövő, kokárda alakú bőrpír. Alig viszket, nem fájdalmas, de utóbb az érintett bőrterület alatti idegek, csontok, ízületek is megbetegszenek, a sorvadt bőr alatti erek áttűnnek, a bőr sérülékennyé válik.

A tibola mozaikszó a kullancs által terjesztett nyirokcsomó-duzzanatot (Tick-Borne Lymph Adenopathy) jelöli. A kullancs a hajas fejbőrt csípi meg, főleg a gyermekekét. A csípés helye megduzzad, esetleg váladékozik, a tarkótáji vagy nyaki nyirokcsomók akár diónyira duzzadhatnak. A fertőzés jóindulatú, ritkán kíséri láz, még ritkábban egyéb tünet. Többnyire kezelés nélkül is gyógyul, súlyosabb esetekben egyes antibiotikumokkal lerövidíthető a folyamat, de kezelés nélkül akár egy évig is eltarthat.

Kutyapuszi

Sok megbetegedésért lehet közvetve felelős az otthoni vágódeszka. A hús, illetve a friss fogyasztásra szánt zöldség felvágása között nem elég a deszkát csak vízzel leöblíteni, mert az csekély védelmet nyújt a kórokozók ellen, amelyek a hús sütésekor ugyan elpusztulnak, de a salátán megélnek.

A kedvtelésből tartott állatok (kutya, macska, díszmadarak, galamb, rágcsálók, majmok, hüllők és egyéb egzotikus állatok) is veszélyeztethetik gazdáikat. Állatorvosok szerint aggasztó, hogy a hobbi állatok tartói gyakorta a legelemibb higiéniai előírásokat is figyelmen kívül hagyják. A hatóságok sem állanak a helyzetük magaslatán, amikor képtelenek megoldani a közterületeken az állati ürülék összegyűjtését, megszervezni az elhullott hobbi állatok gyűjtését és a tetemek ártalmatlanítását.

Veszedelmes kedvenceiket puszilgatni. A macska által terjesztett toxoplasmosis veszélyezteti a várandós anyák babáját, a magzat elhalhat, vagy a gyermek szepszissel, vérmérgezéssel jöhet világra. A magukat tisztogató kutyák szokása végbelük nyalogatatása. A kutyapuszi estenként a leptospirosis átadásával is járhat, ez sárgaságot, máj- és veseelégtelenséget okozhat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.