A tüzérdandár júniusi, éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatán úgy tűnt, sikerült a honvédelmi minisztert meggyőzni a tűztámogatás, ezen belül a tüzérség fontosságáról. A legutolsó sajtóhírek szerint azonban a honvédelmi miniszter ismét a kecskéhez fordult tanácsokért káposztaügyben, s hagyta magát meggyőzni vezérkara által arról, hogy a majd 23 ezer fős központi szervek rendszerben tartása fontosabb, mint a védelmi képességeket biztosító csapatoké.

"Nem kell nekem tüzérség, ha én a tankjaimmal megindulok, csak az Atlanti-óceán állíthat meg" - mondta Lőrincz Kálmán vezérőrnagy valamikor régen, amikor a Magyar Néphadsereg legfiatalabb tábornokaként a tatai harckocsizó hadosztály parancsnoka volt. Ez a felfogást már a Varsói Szerződésben sem fogadták el, nemhogy a NATO-ban. És mégis, a védelmi felülvizsgálat indokolatlanul elhúzódó folyamatában újra és újra felvetődött a kérdés: "kell-e nekünk nehéztüzérség?"

Már maga a kérdés is aggasztóan szakszerűtlen, és hiteltelenné teszi a kérdést feltevő katonai felső vezetést. A katonai értelmező szótár nagy űrméretű tüzérségről beszél 160 mm felett. Az angolszász katonai kultúrában 203 mm-es űrméret felett kezdődik a nehéztüzérség. A magyar haderő 122 mm-es és 152 mm-es lövegei és sorozatvetői tehát a közepes űrméretű tüzérség körébe tartoznak. De ez a fogalomzavar a legkisebb baj.

A kérdésfeltevés visszamutat két hadikultúra közötti alapvető különbségre, ami már a második világháború idején is megmutatkozott. Az orosz csapatok addig rohamozták az ellenséges állásokat, amíg saját katonáik holtteste el nem takarta a géppuskafészkeket. Az amerikai csapatok viszont csak akkor nyomultak előre, ha a légi vagy tüzérségi tűztámogatás részben vagy egészben megtörte már az ellenség ellenállását.

Ma a NATO-elvek szerint az ellenség megsemmisítése 40 százalékban a légierő, 40 százalékban a tüzérség feladata, és csak a maradék 20 százalékkal szemben engedhető meg a páncélos, gépesített, felderítő vagy gyalogos erők szemtől szembeni harca. A békekikényszerítő vagy béketámogató műveletekben a saját veszteségeket minimalizálni kell, az ellenségnek okozott elkerülhetetlen veszteségeket lehetőleg 100 százalékban tűztámogató erőforrásokkal kell megvalósítani. Boszniában például a tüzérséget a csapatok túlélésének legfőbb biztosítékaként használták. Ez a tüzérség olyan elrettentő erőt képezett, hogy a kordában tartandó felek még gondolni sem mertek arra, hogy a békefenntartókat megtámadják. Amikor a csapatok létszámát csökkentették Boszniában, ezzel egyidejűleg megduplázták a tüzérséget. A koszovói hadműveletek is azzal kezdődtek, hogy az amerikaiak Albánia északi részén sorozatvető (MLRS) osztályt telepítettek.

A NATO-ban az alábbi tűztámogató erőforrások működnek:

Légierő: bombázók, vadászbombázók, speciális tűztámogató repülőgépek.

Csapatrepülők: merev szárnyú repülőgépek, támadó helikopterek.

Földi tüzérség: rakéta-sorozatvetők, önjáró és vontatott lövegek, aknavetők.

Haditengerészeti tüzérség: rakéták, hajóágyúk.

A tűztámogató erőforrásokat az egyesített és automatizált harctér-felügyeleti célképző és tűzvezető rendszer teszi hatékonnyá, amely műholdas felderítésből, felderítő repülőgépekből, pilóta nélküli repülőgépekből, földi radarokból, éjjellátó, lézeres célfelderítő és célmegvilágító berendezésekből áll.

A magyar haderő ilyen tűztámogató erőforrásokkal egyáltalán nem rendelkezik. A 27 MiG-29-es vadászbombázóból a milliárdokért végrehajtott üzemidő-meghosszabbítás ellenére is mindössze 5 képes felszállni. Ezek legfeljebb békében végrehajtott légi rendészeti feladatra alkalmasak, szárazföldi csapatok légi tűztámogatására nem. A magyar honvédség 36 Mi-24-es harci helikopteréből legfeljebb 4 képes felszállni, a szárazföldi csapatok ezekre sem számíthatnak.

Ezek szerint a szárazföldi csapatok tűztámogatását teljes egészében a földi tüzérségnek kellene megoldania. A magyar tüzérség 122 mm-es önjáró tüzérütegekkel és osztályokkal, 152 mm-es vontatott löveges tüzérosztályokkal és 122 mm-es sorozatvető osztályokkal rendelkezik Az aknavetőket a kilencvenes évek közepén kivonták a hadrendből. A NATO gyors reagálású erőinek 2000-ben Magyarországon végrehajtott tüzérségi gyakorlatára egy nyolc lövegből álló 122 mm-es önjáró üteggel készültünk. Valamennyi löveg tönkrement a felkészülés során. Egy héttel a lövészet előtt az inkurrenciaraktárból kikonzervált lövegeket kellett átadni a gyakorlatra összeverbuvált személyi állománynak. Az automatizált tűzvezető rendszer hiánya miatt a magyar üteg volt a leglassúbb a tűzkiváltásban. Az angol parancsnokság emellett azt is kifogásolta, hogy a magyarok páncélozott önjáró lövege a gyors reagálású erők egyetlen repülőgépével sem szállítható. A gyakorlat után az üteget feloszlatták, miközben a NATO-ban elkönyvelték, hogy a magyaroknak van egy összekovácsolt önjáró ütegük. A 122 mm-es önjáró löveg repeszgránáttal és korlátozott mennyiségben köd- és világító gránáttal rendelkezik. A tüzérdandár 152 mm-es vontatott ágyútarackja és 122 mm-es sorozatvetője a 60-as évek konstrukciója, beszerzésük a 70-es évek elején történt, és csak repeszgránáttal rendelkeznek. A 122 mm-es löveg 15 km-es, az ágyútarack 17 km-es és a sorozatvető 21 km-es lőtávolsága egy korszerű katonai műveletben kevésnek tűnik. A magyar haderő ezt a lőtávolságot sem képes kihasználni, mivel nincsenek a lőtávolságoknak megfelelő felderítőeszközei. A magyar tüzérség a NATO-normák szerinti 30 napos lőszerkészlet harmadával sem rendelkezik. Az eltérő típus (űrméret) miatt a NATO nem pótolhatja a hiányzó készleteket. Az igazi gondot a lőszerválaszték hiánya jelenti. A NATO-ban elterjedtek a kazettás, az aknatelepítő, a világító, ködfejlesztő, megnövelt hatótávolságú lőszerek. A béketeremtő és békekikényszerítő műveletekben a lézervezérlésű, műhold irányítású, önálló célkereső lőszerek kellenének leginkább. A meglévő eszközeinkhez ilyen lőszereket csak részben és csak szövetségen kívüli, meglehetősen megbízhatatlan forrásokból (FÁK, Kína) tudunk beszerezni. A 2003. évi vezetői értekezleten a vezérkari főnök bejelentette, hogy tervezik a 122 mm-es önjáró lövegek felújítását. Ha ennek a felújításnak csak az a célja, hogy a jelenleg üzemképtelen lövegek visszaszerezzék az 70-es években még meglévő képességeiket, akkor ez pazarlás. A korszerűsítésnek akkor lenne értelme, ha a 122 mm-es csöveket 155 mm-es 39-es kaliberű csövekre lehetne lecserélni. Ismerve a magyar szellemi és hadiipari kapacitásokat ezt kizártnak tartom.

A fentiekből következik, hogy tényleg nincs semmi értelme rendszerben tartani a magyar honvédség jelenlegi tüzérségi eszközeit. A felújításukra szánt minden forint kidobott pénz. Eddig egyezik a véleményem a katonai felső vezetéssel. Csakhogy a megoldás nem a tüzéralakulatok felszámolása, hanem az átfegyverzésük. Ha felszámoljuk a tüzéralakulatokat, akkor a páncélos és gépesített erőknél a tűztámogatás nélkül folytatott harcban a személyi veszteségek megsokszorozódnak. Elképzelhető lenne, hogy a szövetségesek magukra vállalják a magyar csapatok tűztámogatását, de a tűztámogatás fogadásához is eszközökre és főleg ismeretekre lenne szükség. Ma nincs egyetlen olyan magyar század-, vagy zászlóaljparancsnok, aki képes lenne egy szövetséges támadó helikopteres közvetlen tűztámogatást koordinálni saját csapatai érdekében. Ismeretlenek a magyar zászlóalj- és dandártörzsek előtt a NATO speciális és nagy pontosságú lőszerei, alkalmazásuk feltételei, a tűzigénylés, tűztámogatás-tervezés NATO-előírásai. Nincs olyan mobil számítógépes rendszerünk, amely csatlakoztatható lenne a NATO egyesített harctér-felügyeleti, célképző és tűzvezető rendszeréhez.

Az átfegyverzésnek két útja van. Az egyik lehetőség az, hogy segélyprogram keretében ingyen vagy rendkívül kedvező fizetési feltételek mellett átvehetjük a NATO legfejlettebb országaiban megvalósuló korszerűsítési projektek során felszabaduló, de még hosszú évekig rendszerben tartható eszközöket. Folyamatosan, a Magyar Honvédség igényeit messze meghaladó mennyiségben szabadulnak fel amerikai gyártmányú 155 mm-es páncélozott önjáró tarackok és korszerű európai fejlesztésű 155 mm-es vontatott lövegek.

A másik lehetőség a NATO fejlesztési programjaihoz való csatlakozás. Ezen az úton a legmodernebb eszközökhöz juthatunk hozzá a vadászbombázók árának századrészéért. Például az amerikai-angol fejlesztésű ultrakönnyű 155 mm-es vontatott löveghez 50 km-es lőtávolsággal, 1 perces reakcióidővel; vagy az amerikai-német könnyű rakéta sorozatvetőhöz, melynek hatcsöves változata 100 km-es lőtávolságot biztosít minden igényt kielégítő lőszerválasztékkal és 30 másodperces reakcióidővel. Ez a sorozatvető magyar gyártmányú terepjáróra is felszerelhető. Az amerikai Block II-es rakétával 285 km-es hatótávolság is biztosítható. Ez a sorozatvető költséghatékonyság szempontjából a világon a legjobb. Majd 300 km-es mélységig gyorsabban, pontosabban, nagyobb túlélő képességgel képes azokat a feladatokat végrehajtani, melyeket régebben csak vadászbombázókkal vagy támadó helikopterekkel lehetett megoldani.

Összegezve: a tüzércsapatokat nem felszámolni, hanem átfegyverezni kell!

nyugállományú alezredes