Ma már furcsának tűnhet, hogy Budapest egyik legfrekventáltabb területén a XX. század elején még nyomortanyák is voltak. Például a Pannónia utcában az úgynevezett Suhajda-telep, ahol kocsiszínekből és istállókból kialakított, pár négyzetméteres fűtetlen barakkszobákban ezer ember lakott. A festményen jól láthatók ezek a nyomorúságos viskók, de a középpontban ott áll még az 1853-ból való, Hild Károly tervezte Kolba-villa is.

1911-ben a Pozsonyi út nyugati oldalán felépültek az úgynevezett Palatínus-házak (ezek lógnak a képbe balról), de Újlipótváros igazi fejlődése csak az 1920-as évek végén indult el. 1930-1934 között az egykori Neuschloss-féle parkettagyár helyén alakították ki a mai Szent István parkot. A 30-as évek végéig a parkot övező lakóházak is megépültek. A tudatos városépítésnek egyik jó példája, hogy az újonnan felépített lakótömbhöz a megfelelő szolgáltatás is hozzátartozik. Ezért a házak földszintjén általában valamilyen üzletet, vendéglőt vagy kávéházat alakítottak ki. Ez az időszak egy új, modern építészeti stílus, a Bauhaus térhódítása volt világszerte. Fiatal, kísérletező építészeink Hofstatter Béla, Domány András, Málnai Béla felhagytak a nagykörúti bérpaloták építésével. Komfortos lakásokat terveztek, amelyek főként a polgárság középrétegeinek ízlését nyerték el. Orvosok, ügyvédek, újságírók, művészek még ma is kedvelt lakhelye az Újlipótváros.

Hegedűs Géza író így fogalmazta meg az újlipótvárosi életérzést a Budapest című folyóiratban: "…Mindig is úgy éltem át ezt a fertályt, mint amely szakadatlan kapcsolatot tart egyszerre dél felé, a Lipótváros polgári jellegével, és északra az Angyalföld proletár jellegével. …Megrögzött új-lipótvárosi vagyok. Egy-két ízben feleségem felvetette, hogy jobb lenne talán Budára költözni, zöldebb tájra. Ilyenkor én elképedve néztem rá, és azt kérdeztem: "Kivándoroljak?" - Szeretek utazni, de azért, hogy hazajöjjek. Szeretem egész Budapestet, de úgy, hogy az Új- Lipótvárosba menjek haza. Innét nézem a világot."