Rudolf Augstein a Der Spiegelnek 1994-ben készített interjújában például megkérdezi Noltét, mi volt különleges és egyedülálló a zsidók legyilkolásában. Nolte válasza megdöbbentő: az, hogy embereket kegyetlenkedési szándék nélkül gyilkoltak le, úgy, ahogy a férgeket irtják, fájdalomokozási szándék nélkül. Nolte tabutörésként emlegeti, mások felháborítónak tartják, hogy a német történész az egyik Spiegel-beszélgetésen "amerikai forrásokat" idéz, amelyek szerint a gázkamrákban az áldozatok "mindössze" negyven másodpercig szenvedtek. A nácik és Nolte szóhasználatának hasonlóságára utal a Der Spiegelben Mathias Schreiber: Göbbels, Hitler propagandaminisztere a zsidókat, mint az "emberiség tetveit" emlegette. Schreiber szerint Nolte azzal, hogy "kegyetlenkedési szándék" nélkülinek tulajdonítja a nácik rémtetteit, elfilozofálja a nemzetiszocialisták bűneit.

Németország a náci rezsim veresége óta igyekszik feldolgozni történelme legsötétebb tizenkét évét, az 1933-1945 közötti diktatúrát. A hatvanas évek végének baloldali reformmozgalma, a radikális \'68-as generáció először próbál leszámolni a szülei nemzedékében lappangó sötét, revizionista indulatokkal, a náci éra ambivalens megítélésével. Aztán jön Németországban a nyolcvanas évek elején a konzervatív "szellemi-morális fordulat", kezdődik Helmut Kohl tizenhat esztendeje. Nolte és mások kedvezőnek ítélik az időt a kérdés újrafelvetésére, a náci bűnök relativizálására, Auschwitz "lezárására". Nolte egyébként nem vitatja a történelmi tényeket, a zsidóirtást, sőt "Történelmi tabuállítások Németországban" című cikkében azt írja, a Wehrmacht egységei is részt vettek a zsidók módszeres kiirtásában. A német újraegyesítés ismét felveti a tisztázás szükségességét, de egy amerikai, Daniel Goldhagen ellentmondásos könyve (Hitler\'s Willing Executioners - Hitler engedelmes hóhérai), amelyben "a németeket" teszi felelőssé a múltért, robbantja ki a történészvita újabb szakaszát, mozgósítja az ifjabb generáció igényét szüleik-nagyszüleik szerepének tisztázására.

Augstein 1987-ben dokumentumkötetet szentel Ernst Nolte-féle tézisek bírálatának. Megcáfolva E. N. következtetéseit, rámutat: a Klassenmord (E. N. értelmezésében a Szovjetunióban egy történelmi osztály, adott esetben a burzsoázia megsemmisítése) és a Rassenmord (a náci Németországban fajok, mindenekelőtt a zsidók kiirtása) ugyan németül hasonlóan hangzó fogalmak, ám nem kapcsolhatók össze: teljesen különböző dolgokat jelentenek. Nolte elméletét a legújabb történészkutatások, a volt Szovjetunióban a glasznoszttyal megindult múltfeltárás eredményei sem támasztják alá. Például az antiszemitizmus a baloldali (szovjetunióbeli) rezsimeket is jellemezte, a bolsevizmus és a nácizmus nem voltak kibékíthetetlen ellenfelek, tehát a nácik nem védekezhettek a zsidók kiirtásával a bolsevizmus ellen, ami Nolte téziseiben visszatérő elem. (Márcsak azért sem, mert a harmincas években Németország és a Szovjetunió között szoros katonai együttműködés is létezett.)

Tegyük hozzá, anélkül, hogy Sztálin szörnyű bűneit a legcsekélyebb mértékben is kisebbítenénk: a sok millió ártatlan ember haláláért felelős szovjet diktátor a legszörnyűbb terror idején, 1937-38-ban sem rendelte el egy nép kiirtását. Joszif Sztálin tucatnyi kisebb nép (köztük a csecsenek) deportálását parancsolta meg, és voltak olyan, a szibériai tajgába irányított vonatok, amelyekből a célállomásra érkezéskor a kitelepítettek felét halva szedték ki. De olyan, a világtörténelemben páratlan cinizmussal, nagyipari alapossággal, Wannsee-konferenciával, eichmanni "íróasztal-tettesi" precizitással, Cyclon-B gázzal megszervezett, végrehajtott, módszeres zsidóirtó programhoz - és a nácik azt megalapozó "ideológiájához", a rosenbergi fajelmélethez - mérhető nem létezett a Szovjetunióban.

Nolte, amiatt, hogy nézeteit a "történészvitában" sokan nem fogadták el, 1993-ban "Vitapontok" címmel könyvet ír, amely a (holokauszt)tagadók tézismosodája, írja Alfred Schober, a duisburgi egyetem társadalomtudósa, Kertész Imre Gályanapló című könyvének recenzense. A nemzetiszocializmus, amit Nolte szépítően "kis", vagy "félmegoldásnak" titulál, mása lenne E. N. szerint a "nagy megoldásnak", a rettenetes bolsevizmusnak. Ez a fajta történelemszemlélet kalandor valóságtorzításra, kiváltképpen a szóban forgó német történelmi szakasz teher- vagy bűnmentesítésére alkalmas. A német zsidó Reich-Ranicki - a mai Németország leghíresebb irodalomkritikusa, "pápája" - Nolte miatt szakítja meg barátságát a Hitler-életrajzot író Joachim Festtel. Nolte a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) bagatellizálta a nácik bűneit, Fest ígérete ellenére sohasem határolta el magát Noltétól, mondja Reich-Ranicki. Nolte nézeteivel később elszigetelődik, még az 1986-os történészvitában E. N. vihart kavaró cikkét (Joachim Fest támogatásával) közreadó konzervatív-liberális FAZ is távolságot tart tőle.

Ernst Nolte német történész a XX. Század Intézet vendége Budapesten. Ma délelőtt a Terror Háza Múzeumban tizenegy órától A fasizmus korszaka című, magyarra most először lefordított kötetét mutatja be. Köszöntőt mond Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója, Tőkéczki László politológus, illetve a mű fordítója, Tallai Gábor. Holnap ugyanitt tíz órától A történészvita és konzekvenciái címmel tart előadást a húsz évvel ezelőtti "történészvitáról".