Hetek óta a B csapat szerkesztette az újságot. Az A csapat állandóan ülésezett. Howell Raines főszerkesztő mindent megpróbált. Egész májusban minden áldott nap a legnagyobb ellenségeivel ebédelt és vacsorázott, hogy meggyőzze őket: képes kivezetni a válságból a New York Timest. Aztán csütörtök délelőtt fél tizenegyre összehívott egy értekezletet, és bejelentette, hogy Gerald Boyd ügyvezető szerkesztővel együtt távozik. - Ez a nap összetöri a szívemet - panaszkodott ifjabb Arthur Sultzberger, a kiadóvállalat elnöke. Egy nevének mellőzését kérő riporter viszont túláradó öröméről számolt be a CNN-nek.

A New York Times hétköznaponként 1,1, a mellékletekkel dúsított szombati szám 1,6 millió példányban jelenik meg. A sokkal vékonyabb és bulvárosabb USA Today mellett Amerikában még viszonylag ez számít "országos" lapnak. Ennél is fontosabb azonban, hogy a világ újságírásában a BBC és a Reuters mellett a New York Timest tekintik a pontosság és a szakmai tisztesség etalonjának. Az általános referenciának tekintett lapot több mint egy évszázada a Sultzberger család adja ki. Raines most is kötelességének érezte, hogy a távozás bejelentését követően az ifjabb Arthuron kívül az évekkel ezelőtt az örökös elnöki tisztségbe visszavonult apjához is beköszönjön.

A két Sultzberger nagyon szerette és becsülte Rainest. A főszerkesztő általános vélemény szerint még a megalázó Jayson Blair-botrány után sem kényszerült volna lemondásra, ha maga mögött tudhatja a szerkesztőség támogatását. A fiatal riporter fél év alatt írt 73 cikkéből 36-ban találtak plagizált vagy egyszerűen kitalált részeket.

A főszerkesztő a 2001. szeptember 11. előtti napokban került posztjára. Korábban maga is Pulitzer-díjas újságíró, fehér házi tudósító, londoni irodavezető volt. A New York Timesnak a terrortámadásokról beszámoló írásai hét Pulitzer-díjat nyertek, a nyolcadikat az afganisztáni háborúról írt tudósítások hozták meg. A szerkesztőség 375 belső munkatársa körében azonban egyre romlott a hangulat. Raines és jobbkeze, a szakmában eddig a legtöbbre jutott fekete újságíró, Boyd, félelmet keltett maga körül. Csak saját ötleteik megvalósulására figyeltek, a többiekét mellőzték. Sztárolták kedvenceiket, miközben kizárták az előléptetésből a baráti körükön kívül lévőket. Az egyik vezető tördelő Raines lemondása után azt mondta, csak Caligulának hívta a főszerkesztőt, aki a legundokabb főnök volt, akivel valaha dolgozott. Egy másik munkatárs a gondolatok szabad áramlásának hiányát vetette Raines szemére.

Csak ilyen légkörben fordulhatott elő, hogy a Boyd atyai pártfogásával nyilvánosan hencegő Blair minden érdemleges szakmai előélet és egyetemi végzettség nélkül első oldalas sztorikat írhatott. Miközben mindenki tudta róla, hogy kokaint fogyaszt és alkoholista, magánéletében link és cikkeiben is pontatlan. Korábbi munkahelyi vezetői is elégedetlenek voltak vele, egyikük pedig már hónapokkal korábban felvetette, hogy az ifjú titánt le kéne állítani. Csakhogy Raines, aki a déli polgárjogi mozgalomról írt önéletrajzi írásaiért kapott Pulitzer-díjat, és az ugyanezt Dél-Afrikáról írt könyvével kiérdemlő Boyd nagyon szerették volna, ha a fekete riporter gyökeret ereszt a lapnál.

A New York Times ugyanis minden liberalizmusa ellenére meglehetősen "egyszínű", és ez a szín a lap gúnynevében (A szürke hölgy) említett árnyalatnál is világosabb. Blair lebukása és a Raines-Boyd duó távozása rossz hír a kisebbségekhez tartozó újságíróknak: azt jelenti, hogy a kiélezett piaci versenyben nincs helye pozitív megkülönböztetésnek, csak a teljesítmény számít, nincs bőrszín alapján járó kedvezmény. Márpedig a szociális hátrányokat így nem könnyű behozni. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, de a távot egyesek szöges cipőben, mások zsákban futják.

A lap élére most kétévi távollét után átmeneti időre visszatérő korábbi főszerkesztő, a már 66 esztendős Joseph Lelyveld Raineszszel ellentétben nagypapai jóságáról, szívélyességéről ismert. A New York Times az ő hétéves vezetése alatt jelentősen bővítette példányszámát, és tekintélye is folyamatosan gyarapodott, tucatnyi szerző kapott Pulitzer-díjat. (A New York Times összesen 89-nél tart.) Legfontosabb dolga a kedélyek lecsillapítása, a kollégák visszaterelése a felbolydult méhkasra emlékeztető társalgókból a számítógépek elé.

A Blair-ügyet követően még egy kínos incidens történt. Felfüggesztettek egy ismert, sikeres riportert, mert kiderült, hogy cikkeihez név nélkül dolgozó külsősök szolgáltattak alapanyagot. Azzal védekezett, hogy ez a lapnál bevett gyakorlat - mire viszont saját kollégái kérték ki maguknak az általánosítást. A két eset nyomán egy külső médiaszakértőket is magában foglaló bizottság vizsgálja, miként lehet tovább fejleszteni a szerkesztőség "önvédelmi" rendszerét. A jelentést a jövő hónapra várják, közben a Sultzbergerek keresik a két vezető szerkesztő utódját.

washington, 2003. június