Az elveszett sínek osztogatói

Amikor esik az eső, a régimódi, bőrtalpú cipőkben kilazul a spiccvas. Az emberiség nagyobb részének ettől az információtól nem kezd remegni a térde, nem így például Banga Ferenc grafikusművésznek, aki a spiccvasak megszállott gyűjtője. Ő mesélte egyszer, milyen irigykedve néznek rá, amikor hirtelen lehajol az utcán egy-egy zivatar után elhullajtott, rozsdás spiccvasért. Azt gondolják, talán valami értékes dologra bukkant, elveszített gyűrűt, ékkövet talált.

Hasonló értetlen irigységgel néznek Varga Ákos informatikusra is, aki olykor Budapest legrusnyább pontjain is felbukkan, kezében egy fényképezőgéppel áll az utca közepén, és próbál szöget fogni.

Vajon mit fényképez, néznek egymásra az emberek, merthogy Varga Ákos látszólag a semmit fotografálja. Macskakövet, aszfaltcsíkot, a szélben bután tántorgó gazt. Ez a fiú vagy hóbortos művész, vagy tud valamit, amit mi nem, gondolják, és igazuk van. Varga Ákos pontosan tudja, hogy az általa vizsgálgatott ónszínű úttestben, az életéért kapálózó gazban egykor villamossínek kanyarogtak.

Varga Ákos tehát hiányt fényképez.

Egykorvolt villamospályákat, elveszett síneket. Régi fotók, dokumentumok segítségével megkeresi azokat az utcákat, tereket, ahol korábban villamosok zakatoltak, s igazi detektív módjára apró, mások által értelmezhetetlen nyomokra vadászik, amelyek még árulkodnak a korabeli villamospályáról. A geometrikus rendben lerakott macskakő más szabályok szerint megtoldott sorait kutatja. Mélyedéseket, sínmaradványokat vesz alaposabban szemügyre. Miután megörökítette a látottakat, a képekhez kanyarít némi ismertető szöveget is, majd az egészet felteszi saját internetes honlapjára, melynek egyik fejezete kimondottan az elveszett sínekről szól. Információit megosztja a közlekedés iránt érdeklődőkkel.

Az elveszett sínek osztogatója.

Azt mondja: tulajdonképpen az öszszes elveszett sínt, valaha volt villamosútvonalat dokumentálta már. Honlapján a régi kép mellett látható a mostanában készült, amely ugyanabból a szögből láttatja az utcarészletet. Ritka az, amikor az új kép szebbet mutat, mint a régi, mondja, a bővebb magyarázatot azonban egy érzékeny fintorba csomagolja.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Varga Ákos az ötlettelen egyformasággal terhelt város egyik csudabogara, gyorsan elmondjuk, hogy a közlekedés múltját kutató és azért rajongó budapestiek szép számmal akadnak. Az interneten külön honlapjuk, beszélgetőfórumuk, emellett ma már egyesületük is van: a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Varga Ákos azt mondja: \'98 táján a számítógépes világhálón csodálkoztak először egymásra azok, akik a tömegközlekedésben nem csupán a tömeget veszik észre, de a város-, ipar- és technikatörténeti, valamint szociológiai vonatkozásokat is.

És azok, akik külföldről jelentkeznek be kuriózumnak számító, budapesti villamosfotókkal.

Meg azok, akik arról számolnak be, hogy a villamos hangjait gyűjtik: a csöngetéseket, a csikorgásokat, az ajtócsapódásokat és a zakatolásokat.

Végül azok, akik semmi ilyet nem gyűjtenek, és semmi effélét nem vesznek észre, csupán őrülten szeretik a Stukának csúfolt 3600-as típust, a Bengálinak becézett csuklós szörnyeteget, és a többi villamost.

Varga Ákos a világhálón találkozott egyébként Németh Zoltán Ádámmal is, aki kvantumfizikus, trolibuszvezető és ugyancsak sínvadász. E sorok szerzője, miután tisztázta Németh úrral, hogy a kvantum mégsem zenei műszó, mint ahogy ő eleddig hitte, a kvantumfizika témakörét mintegy észrevétlenül mellőzte a beszélgetésből. Mindössze afelől érdeklődött: mégis mit szólnak fizikus- körökben, hogy egyik kollégájuk szabadidejében, szenvedélyétől hajtva, úgynevezett besegítő trolibuszvezetőnek állt. Nem sokan tudják, vonja meg a vállát Németh úr, miképpen trolis körökben sem tudják, hogy amikor nem az áramszedők alatt zötykölődik, akkor azzal foglalkozik, amiből rövidesen doktorál, nevezetesen a kvantummechanika szilárdtest-fizikai alkalmazásait kutatja.

Németh Zoltán Ádám (Az internetes fórumokon: NZA) tehát összeakadt Varga Ákossal (Hamster), és azóta együtt vadásszák az elveszett síneket, bújják a szakirodalmat. Néha emlékező sétákat tesznek, de az is megesett, hogy ellátogattak a Jászberényi úti vastelepre, ahol mintegy önkínzó módon végignézték, ahogy ott irdatlan szerkezetekkel szétdaraboltak néhány kiselejtezett villamost.

E sorok szerzője nemcsak fizikai ismereteinek már-már kínos hiányosságaival vívott ki egy elnéző mosolyt a budapesti tömegközlekedés, kiváltképp a villamosok és elveszett sínek két ifjú rajongójából, hanem azzal a kéréssel is, hogy meséljenek neki furcsaságokat, vonzó történeteket a tárgykörből. Megjegyzendő, a mosoly cseppet sem volt fölényes, inkább azt üzente: erről bizony nehéz érdekességeket mesélni annak, aki legfeljebb kíváncsi kívülálló. Mert ő ugyan mit ért meg abból, hogy milyen őrülten érdekes az a fotó, amelyen egy régi villamos préseli be magát a Papnövelde utcából a Veres Pálné utcába? És igencsak kétséges, hogy lázba hozza az a fénykép, amelyen a régi 51-es a XVIII. kerületi Bivalyréten egy gémeskút mellett halad, úgy az ötvenes évek táján. Valamint attól az információtól sem lesz vizes a háta, hogy a régi budapesti villamosok legjobb darabjai ma Szegeden közlekednek; ha úgy tetszik - bocsánat a hasonlatért -, Szeged egy igazi panoptikum a budapesti közlekedés rajongói számára.

Abban mindenesetre megállapodunk, hogy a villamos sok helyen valóban hiányzik a főváros útjairól. Környezetbarát, gyors és hangulatos. Talán eltűnése is közrejátszott abban, hogy a tömegközlekedés lassan szitokszóvá vált Budapesten. És, ha így megy tovább, lassan már csak az emlékekben és a sínvadászok honlapján lehet felidézni a budapesti sárga villamost.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.