''A Fidesz szembeköpte saját korábbi álláspontját''

Az LMP mélységesen elítéli, hogy a kormány a kínai kormányfő látogatásának zavartalanná tétele érdekében pénteken törvényes indoklás nélkül tibetieket rendelt be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, valamint megtiltotta a Tibetet Segítő Társaság és a - Kínában nem engedélyezett - Falunkung (Falungong) nevű szervezet tagjainak demonstrációját.

A kabinet olyan módszerekhez folyamodott, amelyeket a „Medgyessy-Gyurcsány kormányok idején, Lamperth Mónika belügyminisztersége alatt ismert meg a magyar közvélemény” - mondta Schiffer András frakcióvezető.

Szerinte „a Fidesz szembeköpte saját korábbi álláspontját”, mert Balog Zoltán államtitkár 2008-ban, ellenzéki képviselőként még azt rótta fel a szocialista kormánynak, hogy nem szolidárisak Tibettel. Emlékeztetett arra, hogy akkor Balog Zoltán arról beszélt, a tibeti eseményekért nem csak a helyi végrehajtó hatalom a felelős, azok egyenes következményei a Kínai Népköztársaság Tibet-politikájának.

„Az egy dolog, hogy Orbán Viktor a gazdasági szabadságharc jegyében felajánlja Magyarországot Kínának, de úgy tűnik, hogy a munkavállalói jogok leépítése mellett most már a politikai szabadságjogok tekintetében is Kínát tekinti a követendő példának” – mondta a frakcióvezető.

A Tibetet Segítő Társaság szombati közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken a késő esti órákban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BAH irodájába.

A közlemény szerint a kínai miniszterelnök látogatásának helyszínein pedig a rendőrök megakadályozták a "demokratikus országokban jogszerű" tiltakozási módokat. Több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak és ellehetetlenítettek, megakadályozták, hogy kifejezzék véleményüket - írták. Ilyen durva jogsértések még nem történtek az elmúlt húsz évben Tibet védelmével kapcsolatban, a társaság emiatt megteszi a szükséges jogi intézkedéseket - tették hozzá.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet három csuklyás, nyakára kötelet hurkoló aktivistája szombat reggel Budapesten, a Vörösmarty téren demonstrált Mondj nemet a halálbüntetésre! feliratú transzparenssel a kínai kormányfő látogatása alkalmából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.