'Különleges harc elé néznek Magyarországon'

Gyermekéhezés, fiatalok munkanélkülisége, romaügyek a szocialista EP-kampány fókuszában.

„Kívül vagy belül?” címmel tartott szimpóziumot az MSZP Európa-politikai tagozata és a párt Táncsics Alapítványa pénteken. Szanyi Tibor tagozati elnök és az EP-kampány felelőse megnyitójában említést tett az Unió legutóbbi döntéséről – miszerint Magyarország, az árvízi károk enyhítése miatt beadott kérelme ellenére sem részesül az európai katasztrófaalapból, a károk szerintük alacsony mértéke miatt -, ezzel kapcsolatban a politikus azt mondta: a „csaló Fidesz” mániája, hogy „az Unió tegye be a pénzt a zsebünkbe és menjen a csudába; ha pedig nem ad pénzt, akkor ott pusztuljon, ahol van”.

Szanyi hangsúlyozta, hogy Európában akkor volt mindig aranykor, ha minimális regionális együttműködés jellemezte a kontinenst, ezért most is elvárás, hogy minél jobban egységesíteni kell Európát. A szocialista képviselő a baloldali kampány és EU-politika főbb témáiként: a gyermekéhezés visszaszorítását (például az Unió segélyprogramjának bevonásával), az ifjúság foglalkoztatottságának növelését és a romák felzárkóztatásának ügyét jelölte meg. A politikus ismét megerősítette: az MSZP határozottan kiáll amellett, hogy jövőre az országgyűlési és az európai parlamenti voksolás ugyanazon időpontban tartsák.

Az eseményen díszvendégként előadást tartott Hannes Swoboda, az Európai Parlament S&D frakciójának vezetője is. Az osztrák politikus többek között arról beszélt, hogy az MSZP-nek minden eszköze és szakembere megvan ahhoz, hogy hozzájáruljon a szociális Európa létrehozásához. Swoboda kemény „harcosoknak” nevezte a szocialista politikusokat, hozzátéve: komoly „harci tevékenységre” lesz szükség a választások sikerre viteléhez is. A politikus szerint a szükséges változáshoz új személyekre, új energiákra és erőre van szükség.

Swoboda úgy vélte: az országgyűlési és a EP-választáson le kell tudni győzni Orbán Viktort, mert az általa követett filozófiának nincs köze a demokráciához. Az EP-frakcióvezető szerint az Európai Néppártban lévő Orbán, Bâsescu és Berlusconi tökéletesen kirajzolja azt a választóvonalat, amely különbséget tesz a szociáldemokraták és a konzervatívok között. Swoboda beszélt arról is, hogy az említett politikusokat – így beleértve Orbánt is – nem ideológia vezérli, mindössze saját hatalmukért és gazdagodásukért dolgoznak. „Különleges harc elé néznek Magyarországon. Orbán Viktor fel akarja számolni a demokráciát. Az ellene való harc nemcsak a demokrácia védelméről, de Európa védelméről is szól” - fogalmazott az osztrák politikus, hozzátéve: hiába beszél Orbán Viktor – például a rezsicsökkentés kapcsán - arról, hogy ő egy szociálisan érzékeny vezető, miközben nem tesz különbséget gazdagok és szegények között. Szerinte, ha Orbán valóban szociális érzékeny lenne és nem csak a hatalmát akarná megtartani, akkor a rászorultakra külön odafigyelne és tényleges kedvezményeket adna.

Swoboda szerint a magyar kormányfő nem a szegényeket, hanem a gazdagokat képviseli jelen politikájával. Az S&D frakcióvezetője a választások időpontját illetően kiemelte: ha a Fidesz szétválasztja a két voksolást, úgy május végén meg kell erősíteni és folytatni kell a mozgósítást, hogy mindenképpen erős képviselete legyen a magyar szocialistáknak az Európai Parlamentben. „Mindannyiunk érdeke, hogy legyőzzük Orbán Viktort és a filozófiáját” - fogalmazott Hannes Swoboda.

Gurmai Zita szocialista EP-képviselő a programon a női szempontokat ismertetve többek között arról beszélt: a válság először a „férfias” iparágakat érintette, míg a válságkezelés, „konzervatívok szemellenzős, megszorító intézkedései” már a nőket sújtották aránytalanul nagyobb mértékben. Gurmai Zita úgy vélte, hogy Magyarországon a kormánypárti politikusok lealacsonyító kijelentései miatt a nők megalázva érzik magukat. Hozzátette: az Orbán-kormány családpolitikája nem segíti elő a nők munkavállalását, miközben a nők munkaerőpiaci helyzetének megerősítése elengedhetetlen a fenntartható gazdasági növekedéshez. Gurmai egy OECD jelentésre hivatkozva az állította, hogy az egy főre jutó GDP több mint tizenkét százalékkal növekedhetne, ha a nők foglalkoztatottsága elérné a férfiakét.

„Sajnos Európa nem ebben az irányba halad. A válság következtében a nők vagy elvesztik állásukat, vagy rossz körülmények közt kényszerülnek dolgozni, illetve részmunkaidőben. Kezdünk sajnos visszatérni a hagyományos családmodellhez, ahol egy kenyérkereső van, jelesül a férfi” - fogalmazott a politikusnő, hangsúlyozva: azért is fontos, hogy az MSZP nyerje meg mind az országgyűlési, mind pedig az EP-választást, hogy olyan gazdaságpolitikát valósíthassanak meg tagállami és európai szinten, ami a növekedésre, a munkahelyteremtésre koncentrál, azon belül pedig kiemelt figyelmet fordít a nők foglalkoztatottságának növelésére. „Hiszem, hogy a Mesterházy Attila vezette szocialista párt érti a dolgát. Hiszek ebben a pártban. Én szeretem ezt a pártot” - tette hozzá a politikusnő.

Gúr Roland, az MSZP EP-delegációjának titkára az ifjúság foglalkoztatottsági helyzetéről szólva a szimpóziumon többek között arról beszélt, hogy uniós tagságunk nemzeti érdek, ugyanakkor az ifjúság foglalkoztatottsági problémáinak megoldását nem lehet kizárólag az Uniótól várni; erre Magyarországnak magának is válaszokat kell adnia. A külügyi szakértő úgy vélte: ha egy fiatal nem munkával, hanem munkanélküliként kezdi meg az életét, az jóval mélyebben kihat a későbbi életére is. Az Andor László magyar uniós biztos hatékony közreműködésével elfogadott – egyébként szociáldemokrata kezdeményezésű - ifjúsági garanciaprogramról beszélve rámutatott: ennek keretében minden 25 év alattinak négy hónapon belül színvonalas munkát, továbbképzést, vagy gyakorlati lehetőséget kell kapnia. A program Ausztriában és a skandináv régióban már sikerrel működik, ez Gúr szerint bizonyítja, hogy a csomag magyar megvalósíthatósága sem illuzórikus. „Senkit nem akarunk arra kényszeríteni, hogy jöjjön haza külföldről és itthon dolgozzon. Olyan környezetet akarunk teremteni, amely opcióként lehetőséget és alternatívát biztosít az elmúlt időszakban kivándorolt, gazdasági menekültnek számító fiataloknak. Hogy úgy érezzék: itthon is boldogulni tudnak” - fogalmazott Gúr Roland, hozzátéve: az ifjúsági garanciaprogram magyarországi elindításának programtervét idén év végéig a kormányzat kell, hogy elkészítse; ebbe a munkába viszont egyelőre az ötletgazda szocialistákat még nem vonták be.

Mudri György, az Európai Bizottság fejlesztéspolitikai szakértője a konferencián többek között arról beszélt, hogy az európai intézményrendszer is folyamatos átalakuláson megy keresztül. Szerinte félrevezető demagógia és populizmus azt hinni, hogy az Unió csupán baloldali vezetőkből áll, csak elvesz és gyarmatosít, illetve túlfizetett bürokraták működtetik. Mudri hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben jelenleg néppárti többség van, Magyarország pedig több forrást kap és tud felhasználni, mint amennyit befizet. A szakértő szerint a gazdasági válság nyomán strukturális és fenntarthatósági reformot hajtottak végre az Unióban, amely munkaterhelés növekedéssel és költségracionalizálással járt.

Felkai Tamás, az MSZP-frakció gazdasági szakértője és a választmány külügyi albizottságának vezetője a szimpóziumon többek között arról beszélt, hogy a Fidesz „szabadságharcának” igazi áldozata a magyar lakosság: a legfrissebb kimutatások szerint hetvenöt százalékának nincsenek megtakarításai váratlan kiadásokra, huszonöt százalék pedig nincs elég fedezete lakásának fűtésére. Felkai szerint a közműszolgáltatások államosítási terve azt jelenti, hogy a Fidesz szeretne kilépni a piacgazdaság rendszeréből, ez pedig a szolgáltatások minőségének radikális csökkenésével fog járni. A szakértő hozzátette: az európai országokban bevezetett bankadó bevétele egy külön kasszába kerül, amely a bankszektor esetleges későbbi megsegítésére szolgálhat, míg Magyarországon ez a sarc automatikusan a költségvetést gyarapítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.