166 milliós kártérítés a pedofil jezsuiták miatt

Ez a harmadik legnagyobb összeg, amelyet amerikai katolikus egyház kifizet a szexuális visszaélések áldozatainak. Az indián lányokat 6-7 éves koruktól kezdve molesztálták.

Az amerikai katolikus egyház története egyik legnagyobb kártérítésének keretében a jezsuita rend pénteken beleegyezett, hogy 166 millió dollárt fizessen ki amerikai őslakóknak, akiket szexuálisan bántalmaztak a rend iskoláiban.

A több mint 450 áldozat és a rend ohiói vezetői között létrejött megállapodás keretében a bántalmazás áldozatai az anyagi kárpótlás mellett írásos bocsánatkérést is kapnak, és hozzáférhetnek majd a rájuk vonatkozó dokumentumokhoz, beleértve az orvosi vizsgálatok eredményeit.

Ez az elszámolás és az igazságszolgáltatás napja - jelentette ki Clarita Vargas, aki két nővérével együtt a Washington állambeli Coleville indián rezervátum bentlakásos rendi iskolájának igazgatójától szenvedett el bántalmazást a 60-as és a 70-es évek fordulóján. A lányokat 6-7 éves koruktól kezdve molesztálták.

A rend falusi és rezervátumi iskolákat tartott fenn Oregon, Washington, Idaho, Montana és Alaszka államban. Ezek mindegyikéből érkezett panasz, szinte kivétel nélkül amerikai és alaszkai őslakosok részéről. A rendtartomány korábban mintegy 200 panaszost kárpótolt, majd 2009-ben csődeljárásért folyamodott. Az áldozatok szerint azonban a rendnek elég pénze maradt, mert két egyetemet és több iskolát birtokol teljesen vagy részben. A rend nem ritkán a "problémás" szerzeteseket küldte a távoli falvakba és a rezervátumokba.

A pénteken bejelentett eset a harmadik legnagyobb kártérítés az amerikai katolikus egyház történetében. A Los Angeles-i püspökség korábban 660 millió dollárt fizetett ki 508 áldozatnak, a San Diego-i püspökség pedig 198 millióval engesztelt ki 144 személyt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.