'A szövetség alkalmas az Orbán-rezsim leváltására'

Végre – ez volt Botka László, az MSZP-választmány elnöke első gondolata az új ellenzéki megállapodás kapcsán. Szerinte a választmány egyhangúlag támogatja majd a közös listát, és sikeres, dinamikus kampányt vár Mesterházytól.

– „Gyurcsány személye nem erősíti a kormányváltó politikai erők esélyeit” – ezt nyilatkozta néhány hete. Fenntartja ezt a véleményét?

– Az első gondolatom nem ez volt az új megállapodás kapcsán, hanem az, hogy „végre”. Az utolsó pillanatban is sikerült a közös felelősséggel bölcsen élni. Az MSZP választmánya tavaly áprilisban, mielőtt leültünk volna minden lehetséges szövetségessel tárgyalni, egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, hogy az MSZP célja a kormányváltásban érdekelt demokratikus politikai erők legszorosabb együttműködésének életre hívása. Ez pedig közös listát és közös jelölteket jelentett. Nem rajtunk múlott, hogy tavaly nyáron ez nem jött létre. Örülök, hogy az utolsó pillanatban mégis sikerült. Tapasztalataim szerint a választók pontosan tisztában vannak azzal, hogy az orbáni választási rendszer kényszerekre szorít minden szereplőt. Attól függetlenül, hogy kivel szimpatizáltak a baloldali térfélen, elvárták ezt az együttműködést. Ezt pedig egy felelős politikai erő nem hagyhatja figyelmen kívül.

– A kormánypártok a „bukott baloldal” újbóli összeállásáról beszélnek a közös lista kapcsán, az ellenzéki fanyalgók pedig feleslegesen elvesztegetett időről. Ön maradéktalanul elégedett?

– Ha az utolsó pillanatban is, de sikerült megkötni azt a szövetséget, amely alkalmas az Orbán-rezsim leváltására, ezért van bennem elégedettség. Az természetes, hogy ha valami nem tetszik a Fidesznek és kifejezetten tart tőle, akkor azt vehemensen támadja. Erre fel kell készülni. Az meglehetősen álságos, hogy épp az a Fidesz beszél régi és bukott politikusokról, ahol a vezér és szinte minden vezető huszonnégy éve a politikában van, és most épp azt a baloldalt támadja, amelynek vezérkara döntően harminc-negyven év alatti, és még nem töltött be hivatalt. Mesterházy Attila és Orbán Viktor között pedig – sok minden más mellett – nagy különbség, hogy egyikük már megbukott kormányfőként.

„Orbán már bukott kormányfőként”
„Orbán már bukott kormányfőként”

– Az új megállapodás máris lemorzsolt néhány már meglévő szövetségest az összefogásból. Lehet-e még a korszakváltás az ellenzéki tömb közös üzenete a választók felé? Főként azon bizonytalanok felé, akiknek a megnyerése elengedhetetlen a váltáshoz.

– Lehet. Azért, mert minden választás a jövőről szól. 2014-ben ez az ország már teljesen más, mint amilyen 2010-ben volt. Az MSZP választási programja, amelyet összehangoltunk már az Együtt–PM-mel és a DK-val, arra készült, hogy 2014 legégetőbb társadalmi problémáit orvosolni tudjuk: helyre fogjuk állítani a demokráciát, megállítjuk az elszegényedést, fenntartható pályára állítjuk a gazdaságot, visszavezetjük Magyarországot oda, ahova tartozik, Európába. Szerencsére az elmúlt hónapokban, annak ellenére, hogy a választási szövetséget nem sikerült megkötni, a program összehangolása megtörtént. Igaz, hogy a szakpolitikai egyezségek után a DK nemrég egy újabb, tizenhat pontos programcsomaggal állt elő, amelyben vannak véleménykülönbségek, és ezeket kezelni kell. De nincs áthidalhatatlan ellentét. Ez pedig azt jelenti, hogy közös programmal tudunk indulni, ami legalább olyan fontos, mint a közös lista és a közös jelöltek.

– Az nem vitás, hogy Mesterházy Attila lesz Orbán Viktor kihívója. Az MSZP elnökét eddig érte olyan kritika, hogy nem elég karizmatikus, sőt emiatt talán nem is alkalmas az első számú vezető feladataira. Azzal, hogy a meghatározó szereplők felsorakoztak mögötte, ez a megítélés is változhat?

– Ha pártok szövetséget kötnek, akkor a politika szabályai szerint mindig a legnagyobb támogatottsággal rendelkező szervezet vezetője az első számú vezető. Ráadásul nem egy-két százaléknyi különbségről van szó, hiszen az MSZP támogatottsága jóval nagyobb a szövetségeseinél. Azt tapasztaltam, hogy a kormányváltást akaró polgárok többségének nem az a legfontosabb, hogy ki a miniszterelnök-jelölt. Fel is kell arra készülni, hogy – bárki lett volna is a közös kormányfőjelölt – a Fidesz úgyis egyfajta csalódottságérzést próbál gerjeszteni a baloldali tömbön belül. A választók tisztában vannak azzal, hogy bármelyik demokratikus pártvezető jobban kormányozna Orbán Viktornál, aki felmérhetetlen károkat okozott az elmúlt négy év alatt. Biztos vagyok benne, hogy Mesterházy Attilától sikeres, dinamikus kampányt várhatunk; hiszen ezt tette 2010-ben is, amikor sokkal nehezebb, reménytelenebb helyzetben voltunk.

– Azzal, hogy az MSZP immár az összefogás egyértelműen meghatározó ereje lett, a pártnak és miniszterelnökjelöltjének a választási győzelem elérésében is megnőtt a felelőssége. Nem tart attól, hogy ha nem sikerül a kormányváltás, annak Mesterházy Attila és az MSZP lesz immáron az első számú felelőse?

– Mondhatnám azt is, hogy győzelemre készülünk, ezért ez nem merül fel. De hogy érdemben válaszoljak: az MSZP-t nehéz azzal vádolni, hogy ne lett volna nagyvonalú az elmúlt időszakban. Olyan dologgal szembesültünk, amely meglehetősen szokatlan a politikában. Két volt miniszterelnökünk saját pártot kezdett építeni, mondván, az MSZP-nek nincs jövője, és nem képes leváltani a jelenleg kormányzókat. Feltehetően, amikor elkezdték felépíteni a saját szervezetüket, maguk sem ebben a végkifejletben gondolkodtak. Mindketten tíz-húsz százalékos támogatottságról beszéltek. Ennek a történetnek tehát van tanulsága, de nem hiszem, hogy ezt a következő három hónapban kell végigelemeznünk. Hiszem azt is, hogy ez a közös felelősség nemcsak a választási szövetség megkötéséről szól, hanem az egységes fellépésről, az egységes kampányról és a győzelemre esélyes alternatíva közös és hatékony megmutatásáról is. Ebből mindenkinek ki kell venni a részét.

– Az új választási konstrukció miatt választmányi és kongresszusi felhatalmazás is kell a közös listához. Erre mikor és milyen módon lesz lehetőség? Számítani lehet-e például a már elfogadott országgyűlési lista újranyitására is?

– Az MSZP alapszabálya egyértelműen fogalmaz: e szerint a választási szövetség megkötése a választmány feladata és hatásköre. Ez azt jelenti, hogy ha lezárulnak a tárgyalások, azonnal összehívom a párt parlamentjét. Azt várom, hogy a választmány egyhangúlag fogadja majd el az új megállapodást is, hiszen tavaly áprilisban is egyhangúlag fogadtuk el a legszorosabb együttműködésre való törekvést. Jelen pillanatban arra nem számítok, hogy az MSZP a saját listáját újra fogja nyitni, hiszen a névsort összeállítottuk, elfogadtuk. Inkább az várható, hogy a megállapodás értelmében az együttműködő felek majd összehangolják a saját listáikat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.