Éljen a birodalom!

A mózesi negyven év első felét elvesztegettük.

Szilágyi Ákos: Megszorítottak és megszomorítottak

Megszorítások márpedig nincsenek.

Nem bánnám, ha nem törölnék el a kritikát

Eseménytelennek nem mondhatja az idei évet a kritikus Csáki Judit.

Továbbmenet nincs

A hét végén végleg bezárt a Vidám Park, területét átadja a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, megadó szomorúság ül a levegőben.

Trifánné kedves

Ellenőrzöm a dobozt.

 

Babij Jar tragédiája

Hetvenkét éve, 1941. szeptember végén a náci halálbrigádok két nap leforgása alatt több mint 33 ezer helybéli zsidót belelőttek az akkori Kijev szélén húzódó Babij Jar szakadékos szurdokába. A tragikus történet ma sem annyira közismert, még a szovjet időkben is megpróbálták kitörölni az emlékét. Mindezek ellenére Babij Jar – mint Auschwitz – mára holokauszt szimbólum lett.

Miután a Wehrmacht csapatai véres harcok után, 1941. szeptember 19-én benyomultak Kijevbe, a megszállók kiplakátozták: a város zsidó polgárainak szeptember 29-én, reggel nyolc órakor meg kell jelenniük Babij Jarnál. Akkortájt már javában folyt a német reguláris haderő nyomában járó Einsatzgruppék, vagyis Hitler mozgó mészárszékeinek zsidóellenes irtó hadjárata, ám a kijeviek végzetét siettette, hogy a Vörös Hadsereg hátrahagyott partizánjai levegőbe röpítették Kijev belvárosának épületeit a német katonák sokaságával együtt.

A megszállók tehetetlen dühükben a helyi zsidóságon álltak bosszút. A megjelölt napon a haláraítéltek – főleg nők, gyerekek, idősek, mert a fegyverforgató férfiak többsége akkor már a szovjet hadsereg soraiban harcolt – a város minden irányából ezerszámra vánszorogtak a városközponttól úgy tíz kilométerre fekvő Babij Jar felé. Baljós géppuskaropogás is hallatszott, de a tömeget azzal nyugtatták, hogy vonatra szállhatnak, kitelepítik őket. A tőrbe csalt menet útját egyszer csak kordon állta el. Először kollaboráns ukrán policájok taszigálták a halálba menőket, majd a német tábori rendőrség sorfala között kellett elhaladniuk. Akkor már elszabadult a pokol, nem volt kímélet.

Furkósbottal ütve-verve hajszolták előre a védteleneket. A sor végén le kellett adni csomagjaikat, majd újabb ütlegek közepette meztelenre vetkőzni, s úgy megtenni az utolsó stációt. Ezután a kivégzőosztag pribékjei kisebb csoportokban a szakadék szélére lökdösték foglyaikat, és legéppuskázták őket. Két napon át, reggeltől sötétedésig tartott az öldöklés. A gyilkosok fennmaradt kimutatása szerint is 33 771 embert kaszaboltak le, de egyes kutatók azt állítják: a vártnál hosszabb ideig tartó hóhérmunka közben abbahagyták a számolást, így jóval többre teszik az áldozatok számát. Ha ez igaz, akkor a Babij Jar-i meghaladhatja a román csapatok odesszai vérengzését is: ott 1941 októberében több mint ötvenezren lelték halálukat.

A Kijev melletti rémtett egyik csodával határos túlélője Dina Mironovna Pronyicseva, a városi bábszínház színésze saját szemével látta, hogy néhányan percek alatt megőszültek, amíg levetkőztek, és elindultak a kivégzőhelyre. A keservesen tiltakozó anyák kezéből kitépték gyerekeiket, és akár egy fahasábot, belehajították a szurdokba. Pronyicseva annak köszönheti életét – olvasható Anatolij Kuznyecov magyarul is megjelent Babij Jar című dokumentumregényében –, hogy még a gyilkos golyósorozatok előtt levetette magát a tömegsírba. Halottnak tetette magát még akkor is, amikor a hullahegyeken mászkáló SS-hóhérok egyike mellére, karjára taposott, s pisztolyából golyót eresztett a mellette haláltusájukban vergődőkbe.

Az éj leszállta után Dina egy másik életben maradt kisfiúcskával együtt kibányászta magát a holttestek közül… és utána túlélte a háború poklát is. A két évig tartó német megszállás idején Babij Jar végig a szörnyűségek tetthelye maradt. A nácik itt végezték ki más etnikumokhoz tartozó foglyaikat is, az ellenálló ukrán nacionalistákat, szovjet katonákat és romákat. Itt lelték halálukat a dnyeperi flottilla matrózai, a kijevi Dinamo focistái (a sok legendával ellentétben amiatt, hogy beköpték őket, s néhányuknál megtalálták a szovjet titkos szolgálat, az NKVD igazolványait), s ide hajították a szomszédos elmegyógyintézetben gázzal meggyilkolt ápoltak holttesteit is. Babij Jar kutatói 100-150 ezerre becsülik az áldozatok számát, de emlegetnek 200 ezret is. Pontosan nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a szovjet front közeledtével az SS 1943 nyarán megpróbálta eltüntetni az égbekiáltó bűntett nyomait.

A szomszédban felállított Sziret koncentrációs tábor foglyait láncra verve kényszerítették, hogy máglyákon égessék el a tömegsír exhumáltjait, még földgyalukat is bevetettek a beomlasztott szurdok felszínének elsimításához. De hiába. Babij Jar tragédiájának híre már a háború idején bejárta a világot, majd 1948-ban, az úgynevezett Einsatzgruppe-perben elítélték a főkolomposokat. Paul Blobel SS-ezredest, a Babij Jar-i „aktion” parancsnokát felakasztották. Amint a fegyverek elhallgattak, a kijevi zsidóság maradéka visszatért a feldúlt otthonokba. Természetes lett volna, hogy gyászoljanak, emlékezzenek szenvedéstörténetükre. Törekvésük azonban beleütközött a Sztálin zsidóellenes politikájába, amely még a diktátor halála után is, jószerivel a nyolcvanas évekig, a gorbacsovi peresztrojkáig eltartott.

Ez az újabb, állami szintre emelt diszkrimináció egyfelől a cári időkből származó mély antiszemitizmusból, másfelől pedig a háború utáni geo politikai helyzetből, nem utolsósorban az USA szövetségesévé lett Izrael állammal szembeni ellenséges viszonyból táplálkozott. A kampány egyebek közt azzal járt – összegezte Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója –, hogy üldözték a zsidó aktivistákat, nacionalista elhajlásra, megvetendő kozmopolitizmusra hivatkozva betiltották művészeti alkotásai kat. Így aztán a szövetségbe forrt szovjet népek egységét demonstrálva az emlékművekre a sárga Dávid-csillag nem, csak az ötágú vörös kerülhetett. Minderre alapként szolgált, hogy Hitler Szovjetunió elleni Barbarossa-hadművelete iszonyú szenvedést zúdított valamennyi ott élő népre.

Peter Jahn német történész a Die Zeit című hetilapban megjelent dolgozatában 27 millióra teszi az 1941–1945 közötti háborúban elesett szovjet állampolgárok számát. Ebből kilencmillió volt a katona, a többi civil. (Összehasonlításul az 1939–1945 közötti német vérveszteség szerinte hat-hétmillió között mozog.). Ám az is igaz – olvasható Timothy Snyder amerikai történész nemrégiben magyarul is megjelent Vörös övezet című munkájában –, hogy a náci brutalitásnak számarányukhoz viszonyítva a szovjet zsidók estek legnagyobb mértékben áldozatul. Szovjet területen három év alatt, 1944 végéig kétmillióan vesztették életüket.

Visszatérve Babij Jar történetére, Viktor Nyekraszov író 1959 októberében, a Lityeraturnaja Gazetában sürgette egy emlékmű felállítását, egyúttal tiltakozott az ellen, hogy a tömegsír helyén futballstadiont építsenek. Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki Jevgenyij Jevtusenko ugyancsak a Lityeraturnaja Gazetában 1961-ben megjelent Babij Jar című verse. A poémából, amelyben a költő felemelte szavát a szovjet antiszemitizmus ellen, Dmitrij Sosztakovics XIII. szimfónia címen zenét komponált, de azt később a hatalom ellentámadásának részeként betiltották. Ugyancsak Babij Jar címmel először 1966-ban látott napvilágot – a szovjet cenzúra erős húzásaival – Anatolij Kuznyecov dokumentumregénye.

A Kijev német megszállását gyerekfejjel átélő írót három évvel később a KGB kiszekálta hazájából, de a kicsempészett kézirat – benne a kijevi zsidóság kálváriájával – csonkítatlanul megjelent Nyugaton. Babij Jar emlékművét végül 1976-ban állították fel, de még akkor is csak „a szovjet polgároknak –a fasizmus áldozatainak” felirattal. A fordulatot az 1991. évi ukrán narancsos forradalom hozta el. Kijevben új, menórát formázó emlékművet emeltek, s ma már évente gyászünnepségeket tartanak, az elmúlt évtizedben többek között George Bush és Bill Clinton amerikai elnökök, valamint 2001-ben II. János Pál pápa részvételével. Sikerült megakadályozni azokat a városrendezési terveket, amelyek újabban szállodakomplexum építését irányozták elő Babij Jar helyén. Helyette ez év nyarán bejelentették: a zsidó közösség az orosz ajkú diaszpóra támogatásával emlékközpontot épít, ahol nemcsak saját népük, hanem az Ukrajnában a nácik által meggyilkolt összes áldozat előtt fejet hajtanak.

Jevgenyij Jevtusenko: Babij Jár

Babij Járban emlékmű nincs sehol.

Mély szakadék –, akár egy sírgödör.

Félelmetes.

Ma oly idős vagyok,

mint a zsidók: sok ezer év gyötör.

Úgy érzem, szörnyű fáradtság fog el:

Egyiptom ősi földjén én bolyongtam,

és én pusztultam el keresztre vontan,

a szögek nyomán rajtam még a jel.

És úgy érzem, Dreyfus is én vagyok,

a nyárspolgár elítélt, feladott,

gyűrűbe fognak, tömlöcaljba vetnek,

leköpnek,

megrúgdosnak,

kinevetnek,

s visongó, finomcsipkés dáma-had

napernyőkkel döfködi arcomat.

Most Belosztokban kisfiú vagyok,

a vér patakzik padlóra, küszöbre,

döng a huligán kocsmahősök ökle,

pálinka s hagyma... förtelmes szagok.

Vas csizmasarkok közt kell összerogynom, rimánkodok, hiába – Ez a pogrom:

„Üsd a zsidót, és mentsd meg a hazát!” Egy vad kupec anyám arcába vág.

Ó, orosz népem!

Jól ismerlek én.

Egyforma néked bármelyik fiad,

de sokszor épp a mocskos búj mögéd,

s nevedben csörtet a garázda had.

Én tudom, a mi földünk csupa jóság,

s az antiszemita

alávalóság

az „orosz népi szövetség” nevében

ágál... Hogy föl nem pörzsöli a szégyen! Aztán úgy érzem,

Anna Frank vagyok,

törékeny, gyönge áprilisi ág,

és szeretek,

de szótalan a vágy –

így jó: két szempár egymásba ragyog.

Jaj, rosszul látok!

S fojtogat a lég!

Nekünk nem int lomb,

nem kéklik az ég.

De kincsünk is van – estelente lágyan

összesimulni a sötét szobában.

Jönnek?

Ne félj – a tavasz lépte hallik –Ne félj,

a tavasz zsong csak, az morajlik. Jöjj közelebb,

úgy várom már az ajkad!

Dörömbölnek?

Jégzajlás szava jajgat!

Babij Járban csak száraz fű zörög,

harag és vád ül itt a fák szemébe.

Némán sikolt a táj.

Kalaplevéve

megállok, s érzem, lassan őszülök.

Tömör s hangtalan

ordítás vagyok ma.

Az ideföldelt tízezrek felett.

Minden agyonlőtt öreg

én vagyok ma.

Én vagyok minden

agyonlőtt

gyerek.

Felejtés, egy emlékemet se öld meg!

Zúgjon „Fel, fel, ti rabjai a földnek”,

mikor fekete sírgödörbe zárják

a föld utolsó antiszemitáját.

Bennem zsidó vér csöpp sincs, de azért

engem is tajtékozva ostoroz

az ádáz antiszemita.

S miért?

Mert orosz vagyok! Igazi orosz!

Ágai Ágnes fordítása

Jelenet Jeff Kanew 2003-ban készült filmjéből: a halálmenet megérkezik Babij Jarba
Jelenet Jeff Kanew 2003-ban készült filmjéből: a halálmenet megérkezik Babij Jarba
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.