Az egynemű párokon már senki sem csodálkozik

Ahogy a gyerekekről gondoskodott és figyelt rájuk, az egyszerűen lenyűgöző volt – Insa Schöningh így emlékszik vissza arra a berlini nőre, akinek családjáról jó évtizeddel ezelőtt környezettanulmányt írt.

Az illető hölgy azonban nem a hagyományos családmodellban élt, egy leszbikus pár tagja volt, s a partnere korábbi házasságából született két kiskorú gyermeket nevelték együtt. A családi kérdésekkel foglalkozó evangélikus akcióközösség (német rövidítéssel EAF) ügyvezetője ekkor vette észre, hogy a családfelfogás mennyit változott Németországban.

A folyamatot a politika is követte. Mint a minap a Goethe Intézet meghívására Budapesten járt 56 éves szociológus elmondta, a meghatározó pártok családfelfogásában igazából nincsenek nagy különbségek. A konzervatív CDU ugyan nem hirdeti fennen, hogy a család alatt az egyneműek kapcsolatát és a mozaikcsaládot (házasságban vagy élettársi viszonyban, korábbi és/vagy jelenlegi kapcsolatukból származó gyerekeikkel együtt élők közösségét) is érti, de ezt nem is vitatja el. – Még nem terjedt el a közvéleményben sem, hogy bár nem mindig élnek egy fedél alatt, az idős emberek is a családhoz tartoznak. Az ápolásra szorult idősek hetven százalékát családjuk gondozza – hangoztatta a lapunknak adott interjújában Schöningh.

A választási kampányban a család nem játszik döntő szerepet. Angela Merkel kancellár és CDU-elnök, valamint szociáldemokrata kihívója, Peer Steinbrück tévévitájában egyetlen kérdés érintette a családpolitikát. Miközben a demográfiai változások, a gyermekeket egyedül nevelők számának megugrása miatt égető ügyről van szó. Schöningh szerint a berlini fal leomlása és a német újraegyesítés is segítette a családpolitika liberalizálását. Míg jó harminc évvel ezelőtt Németországban a gyerekes házaspárt tekintették családnak, a közfelfogásban ma már e kategóriába sorolják az egyedülálló szülőket is. Az élettársi kapcsolat gyerekkel vagy anélkül elsősorban a volt NDK területén terjed, de a régi nyugati tartományokban is megfigyelhető ennek népszerűsége.

Az egyházak részben követik a társadalmi változásokat. A katolikus és az evangélikus egyház régóta törődik az egyedülálló szülőkkel. Az evangélikus egyház tanácsadásra fogad nem házasságban élő, akár egynemű párokat is. Ez a közelmúltig éles kontrasztban állt azzal, amit a katolikusokkal együtt hirdettek, miszerint csak a gyerekes házaspárokat tekintik családnak. Ezen – a társadalomban a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben rögzült – felfogással azonban szakított az evangélikus egyház, amikor kijelentette: családnak tekintenek minden olyan életközösségi formát, ahol több generáció él együtt és vállal felelősséget egymásért.

Nagy felzúdulás is lett belőle, sokan azt vetették az evangélikus egyház szemére, hogy leértékeli a házasság intézményét. Schöningh ezzel szemben azt hangsúlyozza, az igenis támogatni való, ha a házasságban megtestesülni hitt értékek – így például a megbízhatóság, a felelősség és a bizalom – más párkapcsolatokban is egyre jobban érvényesülnek. A szociológusnőt is meglepte, hogy az egyneműek párkapcsolatát milyen gyorsan elfogadta a német társadalom. Igaz, már azon sem csodálkozik senki sem a nyolcvanmillió lakosú országban, hogy férfiak tolnak gyermekkocsikat, és apák gondoskodnak a gyerekekről.

A bevándorlás következtében egyre több multikulturális család jön létre. Frankfurtban a gyerekek ötven százaléka bevándorló hátterű családból származik, vagy legalább egyik szülője bevándorló. A bevándorlók követik a többségi társadalom családmodelljeit, a törökök között is egyre több az egyedülálló szülő. Erőszak azonban sajnálatos módon családokon, méghozzá jómódú családokon belül is akad, Európa vezető gazdasági hatalmában évről évre nő azon gyermekek száma, akiket családon belül erőszak vagy a nem megfelelő szülői gondoskodás miatt állami gondozásba kell venni.

Insa Schöningh. Család az, ahol több generáció él együtt, felelősséget vállalva egymásért
Insa Schöningh. Család az, ahol több generáció él együtt, felelősséget vállalva egymásért
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.