A nagybefektetőktől hallgatjuk azt szakmányban, hogy számukra az elérhető nyereség mellett a kiszámíthatóság, a hosszú távra tervezhető befektetői környezet a meghatározó szempont, amikor arról döntenek, hová vigyék a pénzüket. Nem szokták ugyan megkérdezni „a” kisbefektetőket, de nekik is ez kell: hozam, biztonság és kiszámíthatóság.

Akinek ma Magyarországon van vagy maradt megtakarítani való pénze, befektetése (ami még nálunk is van), az most át tudja érezni a nagybefektetők mondatait. Ha bankban tartja a pénzt, örülhet, ha annyit visszakap belőle, amennyit betett. Ha tőzsdézik a néhány (leginkább kettő) papirossá zsugorodó magyar börzén, akkor vagy az állam üt rajta, vagy ki van téve a horvát ügyészségnek és a mohácsi vágóhídnak. Az ingatlanról jobb nem beszélni. Ha hagyja magát beszippantani az állam forráselszívó lépései által, akkor pedig likvid pénze marad kevés. Nem talál jó fogódzókat, amibe tegnap még kapaszkodhatott, az mára megingott, ahol tegnap még betontalapzat állt, ott ma ingoványt érez.

A kormányok mindig arról papolnak, hogy növelni kellene a megtakarítási hajlandóságot, de a befektetési lehetőségek szabályozásának állandó rángatásával, a kiszámíthatatlan bakugrásokat produkáló gazdaságpolitikával tartósan elbizonytalanítják a befektetőket. Akik csak kapkodhatják a fejüket és a pénzüket. A mostani kormány sem kivétel ez alól, csak egy kitapintható, egyre inkább érvényesülő befektetéspolitikája van.

Ezzel élve az állam olyan szabályokat hoz, ami a belföldi kisbefektetők pénzét mindinkább hozzá tereli, és nála is tartja. Torzítja a befektetési piacot, ledolgozhatatlan versenyhátrányba hozva állampapírjainak versenytársait. Már nem csalogatja állampapírba a pénzeket, hanem jószerével kényszeríti.

Győzelme azonban látszólagos és rövid távú. Ha minden kisbefektetői forrást elszív a piacról, azok a pénzek nagyon fognak hiányozni máshonnan. Agonizál az ingatlanpiac, vegetál a tőzsde, nem tudnak forrást gyűjteni a hitelekhez a bankok. Ez csak látszólag makrogazdasági probléma. Ha a pénzüknek helyet kereső befektetők lehetőségeit tudatosan vagy csak hozzá nem értésből beszűkítik, akkor csupán egy részük hagyja magát belekényszeríteni a felkínált, többnyire állami lehetőségekbe. Újraéledhet a nyugdíjkasszák államosításakor tapasztalt reflex, miszerint „na én ezekre többet nem bízom a pénzem”. Ilyenkor keres a kisbefektető olyan lehetőséget, amelyre az államnak nincs rálátása vagy/és amelynek a magyar gazdasághoz nincs köze.

A kisbefektetői bizalom olyan, mint a nagyoké. Nehéz felépíteni, de könnyű lerombolni. Ha viszont egyszer elpárolog, akkor inkább Burgenlandban vagy a befőttesüvegben tartja az ember a pénzét – euróban.