„Adják vissza a húgom trafikját!”

Az utóbbi napokban több rendezvényen és demonstráción is felbukkant egy magas, vékony, szikár, nagy bajuszú ember. A nyugdíjas férfi, Harcsa Lajos rendre csak megáll a tömeg szélén, és szótlanul, szinte mozdulatlanul tartja kezében transzparensét. Azt írta a táblára: „Adják vissza a mozgássérült húgomnak a trafikját!”.

– Mindig is küzdöttem az igazságtalanság ellen, de azt nem gondoltam volna, hogy egyszer még a saját családomat ért sérelem miatt kell harcolnom – mondja Harcsa Lajos. A férfi arra utal: hosszú éveken át volt a főváros mellett fekvő Budakalász polgármestere, és többször tiltakozott már települése érdekében.

Harcsa Lajos és Harcsa Ágnes
Harcsa Lajos és Harcsa Ágnes

Saját, a napokban indított harcának krónikáját messziről kezdi. Testvére most 62 éves. Gyermekparalízis miatt mozgássérült, 1972-ben nyitott egy kis trafikot Budakalász központjában. Az üzlet hol jól, hol rosszabbul ment, de annyit mindig hozott, hogy megélt belőle. Évtizedeken át az asszony árult a boltban, két éve azonban Harcsa Ágnes egy barátjukra bízta az üzlet vezetését, mert már nem bírta az egész napos munkát. Napi négy órára azonban ma is beáll a pult mögé. Mint mondja, egyfelől azért, mert nagyon szereti a munkáját, a betérő, régről ismert vásárlókat, másfelől pedig azért, mert muszáj: fizetéséből és a nyugdíjból együtt is csak százezer forint jön össze neki egy hónapban.

– Megélhetésem miatt nagyon fontos nekem ez az üzlet, ezért természetesen pályáztam, hogy továbbra is árulhassunk dohánytermékeket – mondja a botjaira támaszkodó Harcsa Ágnes. – Április végén azonban sok más trafikoshoz hasonlóan én is indoklás nélküli elutasítást kaptam a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től.

Ez szerintük akkora csapás, mintha tönkretették, elvették volna üzletüket. Forgalmuk negyven százalékát tette ki eddig a dohányáru-értékesítés, ám a meglehetősen alacsony árrés miatt a bevételnél fontosabb volt az: a cigaretta csábította be az emberek jó részét a boltba. Így most arra számítanak: bevételük és a vásárlók száma is jelentősen megcsappan július közepétől, amikor fel kell hagyniuk a dohányáru értékesítésével.

Keserűen jegyzik meg: különös, hogy épp a piac „pofátlan, igazságtalan” újraosztása után emelték meg a dohányáruk árrését. – Korábban azt mondták, hogy jó eséllyel pályázhatnak azok, akik régóta viszik a boltot. Mondták azt is, hogy a pályázaton a mozgássérültek, hátrányos helyzetűek kedvezőbb elbírálásra számíthatnak, hiszen ezt a munkát ők is elvégezhetik. Ehhez képest arculcsapásként ért fel az, hogy húgom pályázatát elutasították – mondja Harcsa Lajos.

Harcsáékat és üzletüket, az Ági trafikot szinte minden tősgyökeres budakalászi ismeri, azokról viszont nem mondható el ugyanez, akik boltot nyithatnak a településen. Pontosabban: egy-két nyertesnek csak Budakalászon szűkösek a kapcsolatai. Az Atlatszo.hu információja szerint ugyanis az egyik nyertes – aki más településen további három nemzeti dohányboltot nyithat – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól két hete távozott kabinetfőnök felesége. A portál szerint üzletet nyithat majd Budakalászon a térségben ismert vállalkozóként emlegetett, a jobboldali vezetésű Szentendre fejlesztési irodavezetőjének lánya is.

Akik győztek

Tóth Csaba MSZP-s képviselő kérdésére válaszolva tegnap Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter azt közölte: a trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.