Ősszel nyílhat az első ökumenikus óvoda

Megdöbbenést keltett tavaly nyáron a II. kerületben a hír, hogy tízéves működés után bezárhat a Hajnalcsillag Katolikus Óvoda.

A kerületi önkormányzat még 2002-ben kötött 5 évre szóló megállapodást az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye intézményfenntartó szervezetével, az EKIF-fel arról, hogy díjmentesen átadják az egyháznak használatba a Labanc utcai, átmenetileg megüresedett óvodaépületet. A kontraktust később újabb öt évvel meghosszabbították, ami tavaly nyáron járt le, ám a kerület harmadszorra már nem kívánta megújítani a megállapodást.

Nem véletlenül. A városrész ugyanis nehéz helyzetbe került. Az elmúlt években látványosan megnőtt a születések száma a kerületben, az örvendetes fejlemény ugyanakkor szükségessé tette az oktatási intézményrendszer fejlesztését-bővítését. Tavaly például a 626 óvodai férőhelyre 1288 beiratkozási kérelem érkezett. Bár a jelentkezők között a szomszédos kerületekben, illetve az agglomerációban élő csöppségek is akadtak, így is több száz helyben lakó gyerek nem tudott bejutni a kerületi óvodákba.

Ráadásul 2014 szeptemberétől a 3 évesek kötelező óvodáztatása miatt további férőhelyekre lenne szükség. Ebben a helyzetben az önkormányzatnak nem maradt más választása, mint hogy (egyéb óvodabővítések és -felújítások mellett) a 2013 júniusáig tartó türelmi idő lejártával visszavegye a katolikus egyháztól a Hajnalcsillag óvodát.

Felmerült az a lehetőség is, hogy a városrész piaci alapú bérleti díjat kérjen az egyháztól, és akkor a bevételből máshol saját maga is bérelhetett volna egy épületet az ovisoknak, ám az EKIF csak az eredeti konstrukció, azaz térítésmentes használat esetén vállalta volna a katolikus óvoda további működtetését. Miután az újabb megállapodás elmaradt, az EKIF benyújtotta az elszámolási igényét: az elmúlt évtizedben a Labanc utcai épületben elvégzett különböző beruházásokra hivatkozva 16,5 millió forintot követel az önkormányzattól.

Dankó Virág alpolgármester szerint az elszámolás technikai kérdés. Mint fogalmazott, „minden olyan tétel esetén, ahol kerületünknek jogszabály vagy a bérleti szerződés alapján kötelezettsége áll fenn, teljesíteni fogunk, bár véleményünk szerint ezek nagyságrendje legfeljebb töredéke lehet az EKIF által megfogalmazott igényeknek”.

Az önkormányzat természetesen vállalta, hogy a Hajnalcsillag óvoda 100 gyermekét elhelyezi a saját intézményeiben, csakhogy a szülők ragaszkodtak a vallásos szellemiségű neveléshez. Dankó Virág tájékoztatása szerint a kerület végül egy olyan megoldást talált, amit az érintett családok is elfogadtak, és ami lehetővé teszi a kialakult közösség egyben tartását. Várhatóan már idén szeptemberben megnyitják az ország első ökumenikus óvodáját, amelyet a Völgy utcában, a Magyar Rádió egykori óvodájának épületében alakítanak ki. Itt önkormányzati keretek között biztosítanák a különböző keresztény felekezethez tartozók vallásos szellemű nevelését. Mivel ezt az intézményt 300 fősre tervezik, az egykori Hajnalcsillag óvoda összes gyermekének helyet tudnak adni benne.

A II. kerületben tavaly több száz gyereket nem tudtak felvenni az óvodába
A II. kerületben tavaly több száz gyereket nem tudtak felvenni az óvodába
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.